~ 23. rész ~

"Annak a nőnek már a lábai közt hevernél."

 A hatalmas, s már ismerős országméretű városba érve elkapott a hiányérzet. Még a torkom is erősen kapart. Hogy fogok úgy énekelni, hogy folyton érzem ezt a fojtogató, keserű érzést? Meg kell próbálnom nem rá gondolni. 

Azt hiszem, ez a legnehezebb dolog, amit valaha a fejembe vettem. A lábaim remegtek, feltéve hogy már többször is jártam itt, szemeimbe pedig akaratom ellenére könnyek szöktek.

-Zayn, haver... -ragadta meg a vállam Liam.
-Minden oké. -mosolyogtam.

Nem, nem volt minden rendben. Nem voltam oké.

A rajongók már fülsüketítő sikollyal vártak minket, amit megpróbáltam kizárni. Megpróbáltam nem megtörni előttük. Nem mutatnék jó példát... nem sírhatok, pont előttük. Az szíven ütné őket, amit a legkevésbé sem szeretnék. Csak... próbáltam magamat adni, amit ők várnak el tőlem.

-Zayn! Egy autogramot! Kérlek! -kiabált a hátam mögött egy lány. Nem fordulhattam vissza. A biztonságiak folyamatosan toltak előre, amit egész karrierem óta gyűlöltem. Nem foglalkozhatok egy percre sem a rajongóinkkal? 

-Várjon, Jarv! -próbáltam visszafordulni.

-Sajnálom Zayn, de mennünk kell. -erőből tolta a vállam.

-Ez fáj! Eressz! -a lányhoz akartam menni.

-Zayn! Ne akadékoskodj! Fordulj vissza, és csináld azt, amit a barátaid! 

Engedelmeskednem kellett. Nem akartam, hogy egy nagyobb balhé is kitörjön a törődöm vágyam miatt. Már ez is majdnem sírva fakasztott. Annyira szeretnék egyetlen egy percet velük tölteni... és egyszerűen lehetetlen. Ez az egy is csak perc annyi, hogy végigsétálunk egy kordonnal elkerített járdaszélességű úton, amit a rajongók körülvesznek, és csak integetni tudunk... semmi többet. 

/ Colin szemszöge /

 Ez volt az első alkalom, hogy így összevesztem Samanthával. Hál' Istennek, most már minden rendben van. És nézzétek! Mosolygok!

Hamar leszállt az est. Mr. Brown még nem ért haza, de elmondhatom, hogy biztosan ki fog ugrani a nadrágjából. Igaz, megleptem párszor az öreget úgy, hogy egy teáskanálnyi vízben is képes lett volna megfojtani, de mint minden normális, nagyszerű barát, az összes őrültségemmel együtt szeretett. Fel sem tudnám sorolni, mennyit segített rajtam. Az első, hogy ideköltözhettem. A többi már csak hangyalábnyi apróság.

-Colin... -törte meg a csendet Sammy. -Ha már ilyen jóba vagyunk...

-Igen? -emeltem rá a tekintetem a lányra, aki a falon lévő posztereit vizsgálgatta.

-Miért utálod ennyire Zayn-t? Feltéve, hogy belém vagy zúgva. -kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Tulajdonképpen, miért is utálom Zayn-t?

-Hát... -szorítottam össze a szemem, hátha így hamarabb jutok szóhoz. Bár, ennek semmi köze nem volt a nyelvjárásomhoz. Nem tudom miért gondoltam ezt. -Inkább csak féltékeny vagyok. -válaszoltam végül.

-Oké... -bólogatott.

-Oké? -néztem  rá értetlenül, mire újra megismételte.

-Oké.

-Csak ennyi? -álltam fel az ágyáról.

-Aha. -mosolygott.

-Nem akarsz semmi olyat mondani, mint "nem kéne féltékenynek lenned, hisz boldog vagyok, és egy legjobb barátnak ez lenne a legfontosabb", vagy hogy "örülnöd kéne..."?? -kérdőíves kéztartásom, s gyors hadarásom megnevettette.

-Nem. -mondta. -Késő van. Aludnod kell.

-Oké. -sóhajtottam, majd az ajtóhoz sétáltam. Egy darabig csak álltam, és vártam, hátha mond még valamit. Folyamatosan egymást néztük, végül megtörtem. -Most azt kellene mondanod, "oké"... tudod. Mint a Csillagainkban a hibában.

-Te megnézted a Csillagainkban a hibát?! -csodálkozott.

-Meg én. Tehát... oké?

-Oké. -mosolygott.

-Oké. -hevesen bólogattam. -Jó éjt! -zártam be villámsebességgel magam mögött az ajtót, majd kifújtam a felgyülemlett oxigént a tüdőmből.

A szobámba érve egy apró ajándékdoboz fogadott az ágyamon. Meglepetten közeledtem felé. Szemeimmel felmértem a nagyságát, közben azon kattogott az agyam, hogy vajon mi lehet benne? Egy bomba? Esetleg muffin? 

Leültem az ágyra az ajándék mellé, majd a térdemre helyeztem mindkét kezemet, így testtartásom elég görnyedt volt. Újra a csomagra pillantottam. A kíváncsiságom majd' megölt, így úgy döntöttem, nem habozok tovább. Széttéptem a csomagolást, amit a földre dobtam, majd a fedelet leemelve belekukkantottam rejtelmes belsőségébe. Elrettent a látvány. Egyre szaporábban vettem a levegőt, miközben egy pisztolyt húztam ki a dobozból. Egy papírcetli volt ráragasztva, amit azonnal elolvastam.

"Megpróbáltál elszökni az érzelmektől, ugye? Ne felejtsd, hogy én mindenhol veled vagyok. Te is tudod jól, hogy én Te vagyok."

Rémültségem pánikrohamba fulladt. Mikor tettem én ezt ide? Honnan van ez a pisztoly? Egyáltalán mit akar ez jelenteni?!
Az ágyam alá tettem a fegyvert, hogy a szobámba lépve ne lássa meg senki, s később, mikor már kényelembe tudtam helyezni magam annyira, hogy az ágyba feküdjek, a gondolataim nem hagytak aludni. Végül hajnali négykor hunytam le a szemem.

-Megkaptad az üzenetem? -lépett elém a sötét énem. -Tudod mi a dolgod.

-Bárhogy is próbálsz nekem parancsolni, nem fogom megtenni!

-Ugyan már... csak nem gondolod, hogy itt te irányítasz?! -nevetett. -Álmodsz, Colin. Mindketten tudjuk, hogy ebben a világban én irányítalak téged, és nem fordítva. 

-Meglátjuk. -mosolyogtam ravasz tekintettel.

-Ezt... hogy érted? -félelem ült ki sötét, s gonosz arcán.

-Pontosan tudod, mire célzok. Hisz én Te vagyok, nem? -játszottam vele, mire elkapta az ingem gallérját. 

-Te szórakozol velem. -morogta. -Nem lehet...

-Van valami probléma? -nyögtem a kevéske levegőhiány miatt mosolyogva.

-Megpróbálod átvenni az uralmat az álmaidon, igazam van?! -nyomott neki erőből a falnak.

-Eltaláltad. 

-Nem, nem... NEM! -üvöltött az arcomba, mire elnevettem magam.

-Nem csak az álmaimon. -tettem hozzá. -Rajtad is...

-Az lehetetlen. -engedte el a torkomat, így a földre zúgtam. A szorítása helyét tapogattam, hogy újult erővel tudjak beszélni hozzá.

-Most sem hallod a gondolataim. -szuszogtam. -Átvettem az uralmat. 

-Azt hiszed, ennyivel el lehet intézni az egészet, Colin?! ... NEM! -üvöltötte. 

-Semmit nem érnek az értelmetlen szavaid. Még csak ide sem illenek. Ráadásul... te azért jöttél létre a fejemben, mert túlságosan féltékeny voltam, és magányos. A képzeletem szüleménye vagy... akit akármikor megsemmisíthetek. 

-Ez nem így megy... -dörzsölte erősen a halántékát. 

-Oh, dehogynem... elég, ha elképzelem, hogy porrá égsz, és véged.

-NEM!

-Azt hitted, hogy majd annyira a padlón leszek, hogy testet is ölthetsz?! Haha... hát, ezt jól benézted. Most már van elég önbizalmam ahhoz, hogy kiiktassam ezt a sötét énem. 

-Meglátjuk... -kaján mosolya hirtelen kizökkentett. -Meglátjuk ki iktat ki kit. 

-Erre én is kíváncsi vagyok.

-Csak ébredj fel. -mondta. -Ébredj fel!! 

Akaratom ellenére, automatikusan is felkeltem. Éreztem, hogy valami nyomja a halántékom, mire felvezettem bal kezemen a szemem. Azt a pisztolyt szorítottam a fejemhez, amit még alvás előtt az ágy alá rejtettem. Egy pillanatra megrémültem... aztán elnéztem egy filmplakátra, ami a szobám falán függeszkedett, majd szemeimet összeszorítva meghúztam a ravaszt.

Erre az ijedelemre keltem fel. Tudtam, hogy ezt az egészet csak álmodom, hisz nem tudtam értelmezni a poszteren lévő betűket, a való életben pedig tudok olvasni... (mily meglepő)

Azt is tudtam, hogy akit lelőttem, nem én voltam. Csak beképzeltem, hogy én vagyok, miközben a sötét Colin tett próbára. Azt hitte, nem fogom megtenni... azt hitte, nem fogom lelőni őt, de nagyot tévedett. Semmi szükségem nem volt erre az énemre... meg kellett semmisítenem. És sikerült. Végre sikerült...

/ Zayn szemszöge /

 Nagyszerű volt a koncert. Arra a két órára mindent elfeledett velem, viszont a hotelbe érve újra magamba roskadtam.

-Ideje beszélnünk. -battyogott mellém Liam, majd leült, kezét pedig a kanapé tetejére fektette.

-Na igen... mi a baj, Zayn? -Harry vetődött a másik oldalamra.

-Hát... -próbáltam magyarázkodni, de Niall furakodott közém, s Liam közé.

-Mi meghallgatunk.

-Oké, akkor lennétek kedvesek... -próbáltam ismét szóhoz jutni, de már felkészültem rá, hogy Louis is ugrani fog, ezért megálltam a mondatom közepén

-És...? -nézett rám Liam.

-Hol van Louis? -kérdeztem, mire a neve hallatán mögülem ugrott elő. Megrémisztett.

-Rohadj meg, Tommo! -kapott a szívéhez Harry, mire fejét illegetve nevetni kezdett a kis csínytevő.

-Most hogy mindnyájan itt vagytok... beszélhetnék? -emelkedtem ki közülük.

-Hallgatunk. -mondták egyszerre.

-Tehát... már láttátok Sammy-t... -játszottam az ujjaimmal.

-Aranyos lány. -bólogatott Niall.

-Egyetértek! -emelte fel mutatóujját Louis, majd a többi két srác is csatlakozott. Ebből az egészből egy értelmetlen moraj lett, minek véget vetettem azzal, hogy rájuk szóltam.

-Az van, hogy csak pár hete vagyunk együtt... és úgy érzem, hogy nagyon sebezhető a kapcsolatunk.

-Ez természetes, haver... -mondta Harry.

-Na, a te szádra lakat... -húztam el a szám előtt két ujjamat, mintha épp becipzároznám azt. -Neked sosem volt komoly barátnőd.

-Én is azt éreztem, amit te. -vonta meg a vállát. -Azt hittem, Taylor-rel is komoly lesz a kapcsolatom. Szépnek indult, de kiderült róla, hogy egy nagy ribanc. -dőlt neki a kanapénak, miközben beszédhangja unott volt. Látszólag semmi visszahúzó érzelem nem kötődött a sráchoz. Teljesen kizárta magából Taylor-t.

-Ez aztán biztató volt. -mondtam tátott szájjal, nagyra nyílt szemekkel, s mellmagasságba tartott karokkal.

-Komolyra fordítva... szerintem Samantha egyáltalán nem egy Taylor Swift. -szólt közbe Liam. Ő legalább mellettem állt. Bár, szerintem Harry sem akart rosszat. Inkább csak féltett, amit megértettem... még sosem látott engem szomorúnak.

-Ja. -egyenesedett fel Louis. -Hisz annak a nőnek már a lábai közt hevernél... -állította.

-Hát ezt nem hagyhattad ki. Megvártad, hogy ehhez a témához érjünk, hogy le tudj rá csapni, te perverz dög! -kuncogott Niall.

-Férfiből vagyok. És érettebb, mint gondolnátok!

-Oh, Louis... ne kezd... -csapott a homlokára Liam.

-Neked Niall.., -tartott egy kisebb szünetet a mondata közt. -...vaginád van.

-Ez igazán érett gondolat volt. -bólintott a szőke, mire feldúltan letöröltem az arcom.

-Abbahagynátok végre? -álltam előttük tehetetlenül.

-Miattam vagyunk itt, nem? -tártam szét kérdőívesen a két karom.

-Tulajdonképpen a koncert miatt vagyu...

-Louis. -mosolyogtam rá. -Befognád?

-Persze! -felelte.

-Végre...

-Csak akkor, ha megölelsz.

-Mi? -néztem rá értetlenül.

-Gyerünk Zayn, ölelj meg! -tárta szét a kezeit.

-Zayn... öleld meg. -fogta a fejét Liam.

-Öleld meg, vagy sose hagyja abba. -támogatta Liam ötletét Harry.

-Öhm... oké... -mondtam, mire Louis felállt, és magához szorított.

-Ne aggódj. Minden rendben lesz veletek. -suttogta a fülembe, mire elmosolyodtam, és jobban magamhoz szorítottam a srácot. 

~ 22. rész ~

"Te..."

Új napunkra virradva boldogan ébredtem. Tyler már a konyhában tevékenykedett, de még véletlen sem reggelit készített volna... keresett valamit. 

-Mit hagytál el? -kérdeztem az asztalhoz ballagva.

-Van egy apróság, amit neked szántam. -nyögött nyújtózkodás közben. Szinte már a szekrény tetején feküdt.

-Nekem? 

-Ja. -mászott le a székről, s a kezeit összezárta. 

-Haver, nekem nem kell semmiféle ajándék, vagy... -mire végig mondtam volna, felém nyújtotta a tárgyat. Egy elszakadt nyaklánc volt az ujjai közé szorítva, melyet egész közel tartott a szememhez. -Ez... -nyúltam az ékszerért, majd azt elvéve Tyler válaszolt.

-Sammyé volt. -vágta zsebre mindkét kezét, s kissé begörnyedt.

-Miért adod nekem? -kérdeztem az értéket vizsgálgatva. Egy kopottas, ezüst toll medál volt rajta.

-Neked nagyobb szükséged van rá. -mondta. -Nálad jobb helyen van.

-Köszönöm. 

/ Sammy szemszöge /

 Egyedül maradtam. Apán kívül nem maradt senkim, csak Alison, de az ő mobilja ki volt kapcsolva. Nem tudtam elérni. Egész nap a kanapén sínylettem, és megállás nélkül kattogott az agyam. Ha Colin egész életében szeretett engem, miért nem mondta el? Miért félt? Oh, Istenem... miért most kellett ezt megtudnom? Olyan ártatlan... mégis rajta csattan minden. Nem értem, hogy egy olyan csodálatos embert,  mint Colin, hogy lehet levegőnek nézni. Mindenhol ott volt. Ha bántottak, megvédett. Ha elloptak valamit tőlem, visszaszerezte. Ha átvertek, neki panaszkodhattam. Ha kigúnyoltak, ha megbántottak, hibáztattak, összetörtek, kinevettek, ő mindig ott állt mellettem, és kiállt értem. Nem számított neki, hogy az ő hírnevét ontja ezzel... Na és, én mit tettem? Semmit. Semmit az ég világon. Hogy bírhatott ki engem ilyen hosszú időn keresztül? Mi késztette arra, hogy az árnyékomként viselkedjen? A hűség? Mert ha ez az... nem érdemlem meg. Pocsék barát vagyok, ellentétben vele. Mindenkinek ilyen emberre lenne szüksége, és mégsem tettem érte eleget. Olyan sokat köszönhetek neki... bocsánatot kell kérnem. Igaz, nem várom el, hogy meg is bocsájtson, de közölni szeretném vele, hogy megbántam. Ennyi a minimum, amit meg kell tennem. 

Mobilomat előkutatva tárcsázni kezdtem Colin-t. Ezt ő nem tudja, de mindig is gyorsgombra volt állítva a neve. Azt szerettem volna ezzel, hogy ha bármi történne velem, őt értesítsék először. De most nem vette fel. Megpróbáltam újra, de semmi sem történt. Már épp készültem feladni, mikor jött egy e-mailem. 

"Ne haragudj, hogy nem veszem fel. Amerikában vagyok. Sokba kerülne neked egy hívás."

Elolvasva az üzenetét újra tárcsázni kezdtem.

 "Samantha. Elolvastad az üzenetem? Nem vehetem fel!"

Nem adtam fel.

"Samantha!!!"

Végül felvette. Köszönés nélkül kezdtem bele a mondanivalómba.

-Colin, igen, elolvastam az üzeneteidet, és nem érdekel, ha több száz fontot is kell érted fizetnem... igenis fontos vagy nekem, és rohadtul hiányzol. Nincs aki reggelente vidáman köszöntsön... Nincs aki délutánként nézze a helyedről a tv műsorokat... Nincs aki felfalja a fél hűtő tartalmát, és nincs... nincs... -néztem ki az ablakon. -Nincs aki most átöleljen. 

Nem válaszolt.

-Colin... -szólítottam meg. Csak a telefon halk recsegését hallottam. -Colin, itt vagy?

-Igen, azt hiszem. -hangján ledermedtséget hallottam. -Te is hiányzol nekem.

Szavai, s megnyugtató hangja mosolyra fakasztottak.

-Négy óra múlva találkozunk. -éreztem, hogy majd kicsattan az örömtől.

/ Colin szemszöge /

 El sem hiszem... valóban bocsánatot kért? Hát ez... ez fenomenális! Azonnal haza kell repülnöm. Nem érdekel hogyan, de haza kell jutnom. Még mindig nem hiszem el... akaratom ellenére is vigyorgok. Még sosem voltam ilyen boldog... ez ilyen lenne? Ilyen lenne a boldogság? Hát ez valami felfoghatatlan! Sosem akarom elhagyni ezt az érzést!

-Micsoda? -nézett rám értetlenül, többek között felháborodott fejjel Tyler.

-Londonba kell repülnöm! -fogtam a fejem, s közben fel-alá járkáltam a szobában.

-Felfogtad te azt, hogy mennyibe került az ide való út?

-Sammy bocsánatot kért, érted? -hadartam. -Vissza kell repülnöm hozzá.

-Majd úgy seggbe rúglak, hogy egész Brixitonig repülsz! -támasztotta a fejét, mire felé fordultam.

-Tehát, haza viszel? 

-Haza. -arcán egy kósza mosoly kerekedett ki. 

/ 16:37 /

 Nagyra tartottam, hogy Tyler még ezt is képes volt nekem finanszírozni. Talán ezek voltak az utolsó dollárjai, amit el tudott költeni, és mégis, rám költötte... méghozzá egy nem olcsó útra, s a barátságom érdekében. Teljesen más, mint Shane. Az abszolút ellentéte. Tényleg... vele most mi lehet? A rácsok mögül szájharmonikázva dalolássza szomorkás napjait? Vagy talán épp egy szökési tervet forral?

Most először ültem egyedül gépre. Félelmetes volt. 

-Vigyázz magadra! -kiáltott fel Tyler, közben nagyokat integetett.

Háttámlámnak dőlve vártam az indulást. Kicsit megborzongtam, mikor végigsiklott a fejemen, hogy talán ez a repülő le is zuhanhat, s talán nem Londonban érek földet, hanem egy Csendes-óceiáni cápa gyomrában, azért megpróbáltam nyugodt maradni. Végül a gép felszállt. Erős nyomás nehezedett a mellkasomra, s az ablakon kinézve egyre távolabb kerültem a Földdtől. 

-Csak nyugi... -vettem mély levegőket, mire egy stewardess szólalt meg mellőlem.

-Adhatok valamit? -hangja magas és lágy volt. 

-Persze. -mondtam. -Erőt. 

-Hogyan? 

-Adjon erőt, hogy túléljem ezt az utat.

/ 18:40 /

 Célállomásomhoz érve megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

-Szilárd talaj! -kiabáltam, mire az emberek megbámultak. -Elnézést. 

Futni kezdtem. Utcákon keresztül döcögött a táska a hátamon, és egész hazáig meg sem álltam. A kapuhoz érve láttam, hogy nyílik az ajtó... Samantha tárt karokkal futott felém. Szorosan magához húzott, és éreztem, hogy könnyei vállamra potyogtak. 

-Ne sírj. -kuncogtam. -Itt vagyok.

-Köszönöm. -motyogta.

-Mit?

-Nem tudom. -vonta meg a vállát. -Mindent.

A ház biztonságos érzetet keltő ajtóján belépve érzelmek idéződtek fel bennem. Nem a mosthoz voltak hasonlóak. Inkább szomorúak, mintsem boldogak voltak. De, azt hiszem ezen változtathatok. Meg kell beszélnem vele azt, amit régebben nem mertem.

-Mit kerestél Amerikában? -kérdezte.

-Tyler oda vitt, hogy elfelejtesse velem a rossz énemet.

-Ez nagyszerű gesztus volt tőle. -mosolygott.

-Igen, az. -bólogattam egyetértően. -Sammy... beszélhetnénk rólam? 

-Bármikor. -felelte. -Mi a baj?

-Tisztázni akarom a múltat. 

-Hallgatlak.

-Szóval... most már tudod, hogy teljesen beléd estem. -pásztáztam a padlót, mire felemelte a tekintetem azzal, hogy engem nézett.

-Igen... de miért nem mondtad el hamarabb? 

-Be voltam szarva. Nem is kicsit.

-Colin, én is szerettelek. 

Lesokkoltak a hallottak.

-Mi? -kérdeztem, hátha rosszul értelmeztem valamit.

-Én is beléd voltam zúgva. Vagy... valami olyasmi. De említetted Cara-t, és inkább hagytam az érzelmeket szétfoszlani. Igazából nem tudom, hogy szerelem volt-e, de azt hiszem, ez rosszul érintett.

Még mindig nem hittem a fülemnek. Valóban jól hallom amit mond, és nem én bolondultam meg? 

-Egyáltalán... ki az a Cara? 

Nagyot nyeltem. Ezek után, azt hiszem már kimondhatom.

-Te. 

/ Zayn szemszöge /

Megpróbáltam felhívni Sammy-t, de a telefonja ki volt kapcsolva. Az ötödik hívás után már hangüzenetet hagytam.

"Szia Samantha... öhm... most éppen Japánba készülök. Hosszú lesz az út, és talán sokáig nem is beszélhetünk majd, de... mindenesetre bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért. Tudom, milyen bunkó tudok lenni, ha eldurran az agyam, de kérlek, ne haragudj! Sajnos most nem mehetek át... de ne felejtsd el, hogy szeretlek, és egy egész világot átutaznék érted, de ez a munkám. Nem hagyhatom cserben a rajongókat, ugye megérted? ... majd találkozunk."

~ 21. rész ~

"Don't steal my girl"

/ Colin szemszöge /

 Ez volt a harmadik nap, hogy itt tévelyegtünk New York utcáin. Gyönyörű volt, ahogyan a Nap visszatükröződött a tengeren. Sárgába borult az ég, és még csak felhők is alig voltak. Ahogy nézelődtem, lassan a városra tért át a szemem. A nagy panelek, plázák és szállodák is kezdtek fénybe borulni.

-Min gondolkodsz? -törte meg a csendet Tyler.

-Csak elmerengtem. -mosolyogtam.

Pár perc, és a fényforrás hamarosan teljesen eltűnik a horizonton. Vajon ezt látja Samantha? Még mindig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vagy 1000 kilométerre van tőlem... folyton azon kattog az agyam, vajon most mit csinál? 

-Haver, én már elindultam. -nevetett Tyler, mire megráztam a fejem, s azt ide-oda kapkodtam, míg meg nem találtam a srácot.

-Megyek már! -próbáltam stabilan lépkedni a homokban, mely szinte teljesen elnyelte a lábam.

-Ma kiállításra megyünk. -pásztázta a város fényeit.

-Remek! -bólogattam. -Milyen kiállítás?

-Hát, nem akarok dicsekedni, de van pár munkám. -gödröcskéi szájával együtt görbültek.

-Szuper! Ömm... -gondolkodtam. -...valami motorkiállítás lesz?

-Nem.

-Oh, már értem... -sziszegtem. -Férfi modell vagy, és meg lehet csekkolni a...

-Nem Colin, nem vagyok férfi modell. -nevetett, mire végigmértem a srácot.

-Az adottságok megvannak hozzá.

 Néha attól féltem, hogy elkeveredek a nagy tömegben. Néha attól, hogy elrabolnak. Ki tudja? Ha Londonban megfordult egyszer, itt ötször annyira nagyobb az esély ilyen esetekre. Bár, nem azon a részlegen voltunk, ami drog dílerekkel volt körülvéve. Viszonylag biztonságosnak éreztem itt magam.

-Tyler! -kiabáltam magam elé. -Tyler!

-Mi az?

-Lassíts! -fogtam meg pólóját.

-Mit csinálsz? -nézett rám értetlenül, mire ugyanezzel a fejjel válaszoltam.

-Foglak, nehogy elkallódjak.

/ Sammy szemszöge /

Gondolkodtam. Ez volt a második napom Zayn nélkül, és úgy érzem, nagyon elrontottam. Most minek hihet a fandom? Minek hihet Zayn? Na és... minek hihetem én magam? Egy igazi hárpia voltam, pedig csak bűntudatom volt a legjobb barátom miatt. Ezek után hogy nézzek kettőjük szemébe? Hogy mondjam el nekik, hogy sajnálom? Nem vagyok rossz ember... csak eszement, ha nincs mellettem a bajtársam. Nélküle összedől az egyensúly, ami megtart engem. Olyanok vagyunk ketten, mint egy kártyavár. Ha kivesznek egy stabil állópontot adó lapot, összedől az egész rendszer. Azt hiszem, újra el kell kezdenem felépíteni a bizalom kötelékét köztünk. Nem akarom elveszíteni, és remélem, hogy még tudok a barátságunkon segíteni, mert nélküle nem ér semmit az egész. Neki köszönhetem, hogy van önbizalmam, és most hogy elment, ez vele együtt elszállt. Nézz magadra, Samantha. Hogy nézel ki? A tartásod görnyedt, és még mindig abban a pólóban vagy, amiben tegnap. Szedd össze magad!

/ Zayn szemszöge /

 Szedd össze magad, Zayn! Hogy akarsz így bocsánatot kérni? Csak fekszel az ágyban, a plafont bámulod, és Róla ábrándozol! Kelj fel, öltözz, és menj! De... átgondoltam én ezt? Nem, bizonyára nem gondoltam át. Mit mondhatnék neki? Oh Zayn, gondolkozz!

-Ha ennyire erőlteted azt, hogy tökéletesen kérj bocsánatot, a végén még elpattan egy ér a fejedben. -lépdelt a szobámba Liam egy tálcával a kezében. Ha jól éreztem, forrócsokit hozott.

-Mit csináljak? -temettem a fejemet egy párnába, minek hatására a hangom tompa volt. -Úgy hiányzik.

-Először is, fogadd el a forró italt, és beszélgessünk. -mosolygott megnyugtatóan.

-Minden rá emlékeztet... -nyivákoltam. -A kakaó, a bögre, a...  takaró...

-Mit agyaltál ki eddig?

-A lányok szeretik a romantikát... valami romantikusra gondoltam.

-Aha. -bólogatott.

-Gondoltam, elvihetném a parkba sétálni, tandemezni...

-Aha.

-Vagy talán egy csókba foglalhatnám az összes érzésemet, amit telepatikus úton tudnék vele közölni.

-Aha. -vitte le a hangsúlyt. -Nos, ez mind csodálatos, bájos, szívmelengető, rózsaszín és csillámlóan glitteres és flitteres. De felejtsd el! Egyszer még megfojtom Louis-t, amiért ilyen játékokat játszat veled... -morgott.

-És akkor... mit csináljak?

-Holnap indulunk Japánba. Hívd fel, és szavakkal kérj bocsánatot. Nem kell ide tandem, park, meg semmi... ő nem azért fog megbocsájtani, mert te elvitted ide-oda. Ő téged szeret, nem a pénzedet. Látszik rajta, hogy oda van érted. Elég, ha meghallja a hangodat a telefonban... egyből megnyugszik, és még ha a feje azt mondja "nem", a szíve s a szája azt, hogy "igen, igen!".

-Biztos vagy benne?

-Oh, Zaynie... ha nem, majd én elbeszélek a vele. -kuncogott, mire már én is elmosolyodtam.

-Csak nehogy ellopd a csajomat.

/ Colin szemszöge /

 A kiállítás helyszínére haladva, újra Samantha került a szóba.

-Még mindig rosszul érzed magad miatta?

-Nem, azt hiszem nem, de... -fintorogtam. -Mégis. Teljesen oda vagyok érte. Nem tudom egyik pillanatról a másikra csak úgy elfelejteni. Ez nem ilyen egyszerű!

-Egy valamit kérek... -hideg hangsúlya ledermesztett. -Csak, fogadd el magad, oké? Ne agyalj azon, hogy hogy nézel ki. Ilyen az arcod, ennek születtél, és ez nem véletlen.

-Hát, pedig szerintem Isten ha meglátna, többé nem lenne Húsvét. -vontam meg a vállam.

-Remek srác vagy, Colin. Csak te ezt nem tudod elfogadni, mert a külsőd alapján ítéled el magad.

-A belsőm is olyan rohadt, mint amilyennek a tükörbe látom magam.

-Nem, nem vagy az. Csodálatra méltó ember vagy, aki egyszerűen csak elrejtőzött a világ elől. Nem becsültek meg gyerekkorodban... magadnak főztél teát, és mikor leforráztad az ujjad, nem volt senki, aki magához húzzon, hogy ne sírj. Magadra hagytak, de ezen tudsz változtatni!

-Mégis hogyan? Legtöbben azt sem tudják az iskolában, hogy ki vagyok... folyamatosan megkérdezik, "hé, mizujs új srác?"... pedig már két éve oda járok.

-Mint mondtam, fogadd el magad. Fogadd el, hogy ilyen vagy, és bízz magadban. Ha bízol magadban, az emberek bíznak benned.

Megérkezünk. Az épületet körülvevő platform díszes, főleg arany volt. A bejárathoz felvezető lépcsőn majdnem hanyatlottam egyet, de Tyler elkapott - ha már egész végig a pólóját szorongattam - és visszahúzott az egyensúlyomba.

-Lépcső. -figyelmeztetett későn, min fennakadtam.

-Köszi hogy szóltál. -gúnyolódtam, majd egy apró, enyhe mosoly telepedett mindkettőnk arcára.  Behatoltunk a puccba vágott terembe. Mindenhol kiöltözött, csicsás fejdíszekkel ékelt hölgyeket láttam. Egyik sem volt korombeli.

-Tyler, biztos vagy abban, hogy jó helyre jöttünk? -céloztam erősen az előttünk elhaladó öregekre, melyet aligha értett.

Szorosra fogtam a dolgot, és a legjobb barátomhoz húzódtam, miközben azon paráztam, mikor csipkedik meg az arcomat ezek a hatvan pluszosak. Gyermekkoromban elég sok ilyen traumatikus találkozóm volt Maggie nénikémmel.

-Mi a nyolcadik emeletre megyünk. -válaszolt végre, melytől megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

-Az szuper, mert már kezdtem haldokolni. -léptem be a liftbe, ahová ő is azonnal betette a lábát, és megnyomta a kívánt emeletre felvivő gombot.

-Azért, annyira nem volt rossz. -szemei összehúzódtak széles mosolya miatt.

-De, igen. Az volt.

Célállomásunkhoz, vagy inkább emeletünkhöz elérve fiatal emberek kerültek a szemem elé. Rendben, voltak harminc pluszosok is, de véleményem szerint, ők még nem számítottak öregnek. Egész kellemes volt a hangulat. Tetszett ez a dizájn, és az egész perplacc.

-Még mindig nem árultad el, mit állítottak ki. -mondtam a tömeget felmérve.

-Festek. -válaszolta.

-Hogyan?

-A festményeimet állították ki. -beszélt vigyorogva, s közben bólintással köszöngetett a vendégeknek. Meglepett amit mondott, ezért pár másodpercre tátott szájjal meredtem a srácra. Gondolni sem mertem volna róla bármi ilyesmit.

-Mr. Moore? -fogott kezet velem egy gyönyörű fehér öltözetbe burkolt hölgy.

-Egyel arrébb.  -mutattam szabad kezemmel a barátom fele.

-Szép estét! -köszönt rá a fiatalra. -Felkészült a nyitóbeszédre? -hangja bársonyos és megnyugtató volt.

-Naná! -harapott az ajkába Tyler.

-Jöjjön velem. -vezette a mikrofon elé, mire körbenéztem.

-Addig... itt maradok! -kiáltottam utánuk.

-Csodálatos esténk van, nem igaz?

Ez abszolút nem Tyler hangja volt.

-Eljött a nap, hogy az ifjúság új tehetségeit, s azoknak dekoratív, elragadó munkáit szemléltessük! Kérem, fáradjanak közelebb, és hallgassák meg egyik művészünk biztató szavait a további szellemes munkálatok érdekében!

Láttam, ahogy fellépdel az emelvényre, s közben öltönyét igazgatta magán. Oh, haver, ennek nem most van itt az ideje!

-Köszöntök minden kedves művész palántát! Mint tudják, egy igazán fontos esemény miatt vagyunk ma itt. Az pedig a "megismerés". (...) Nézzünk csak rá arra a munkára... kidolgozott, aprólékos, mégis rejtelmes. Ahogyan mi, emberek is. Lehet, hogy csak egy átlagos hétköznapi embernek látszunk, a gondolataink, a lelkünk, a tudatalattink egy egész nagy sztorit takarnak, amit csak megismeréssel tudunk a tudattára adni másoknak. Így találtam meg legjobb barátomat Colin Clark-ot, akiről eleinte azt hittem zakkant, de belsőjébe férkőzve teljesen más nézőpontot talátam. (...) Ha most maguk elé állítanék egy ismeretlen alakot, mi lenne az első? "Ki maga?" E kérdés több választ takarhat. Bizalmas, bizalmatlan, önkritikán felüli, csupa szív... s ez csak pár szó a millióból. És hogy a munkáink mit takarnak? Természetesen magunkat. Egyetlen egy képből megállapítottjuk, hogy művészünk boldog-e, vagy sem. Ezek vagyunk mi is. Ahogyan kinézünk, ahogyan viselkedünk, az hatással van a többi emberre is. Nézzenek rá, arra a fiatalra, ott! -mutatott rám, mire felkaptam a fejem.

-Mit látnak rajta? Arcán nem teljes a boldogság. Valami nyomja a lelkét... és ezt érzik, maguk is. Pedig ez a srác elképesztő. Én tudom az ő sztoriját... önök is felkészültek embertársaik mélyen elgondolkodtató művészetük megismerésére?  Vágjunk bele!

Előretolakodtam a tömegben. Elég gyorsan lépdeltem, s szinte fellöktem a mellettem állókat, de ezt most meg kellett tennem... Tyler már épp a színpadról lefele tartott, mikor kibukkantam a tömegből, és lépteimmel lefagyasztottam a srácot. Nem tudta, mit akarhatok ilyen heves gyorsasággal. Karjaimat széttártam a fiú közelében, és szorosan magamhoz öleltem. Csak így tudtam megköszönni, hogy segít nekem. 

~ 20. rész ~

"Azt hittem, te más vagy... de tévedtem."

/ Otthon - 01:35 /

-Próbálj csöndben belopózni! -mondtam Zayn-nek, ki a nyekergő ajtót nyitotta éppen.

-Elég nehézkes. 

-Csak... gyorsan nyisd ki! -parancsoltam rá, reménykedve, hogy nem lesz olyan nagy hangja a hazaérkezésünknek... de Zayn megbotlott. 

-Francba! -suttogta, s az ajtó már a falnak is csapódott.

-Ez aztán halk volt... -fogtam a fejem, majd elnevettem magam. Apa kicsörtetett a szobájából egy zseblámpával és egy pisztollyal a kezében, min Zayn szemei kikerekedtek.

-Apa! -szóltam rá. -Csak... mi vagyunk, oké? -nyugtattam kettőjüket, miközben egyik kezemet mellmagasságba, másikat pedig szerelmem derekán tartottam. Megkönnyebbülten sóhajtott a két férfi. Egy gyors köszönés után elküldtem Zayn-t fürdeni, aki azzal erősködött,  "lányoké az elsőbbség". Igazán udvarias srác, de semmi kedvem nem volt elsőnek menni. Azért megköszöntem.

Miután én is végeztem mindennel, mellé ugrottam az ágyon. Hason feküdtem, és két tenyeremre támasztottam az államat. Egy darabig néztem a szemeit, melyek engem pásztáztak, aztán beszédre nyitottam a szám.

-Zayn? Öhm... -gondolkodtam. -Kérdezhetek valamit?

-Már meg is tetted. -nevetett.

-Komolyan.

-Hallgatlak.

Kicsit haboztam.

-Miért nem jöttök ki olyan jól Colinnal? -kérdeztem, mire arcán nem tetsző fintort pillantottam meg.

-Ez az egész nem rajtam múlna, tudod.

-De részben rajtad is.

-Oké, részben rajtam is, de gondolj bele. Mennyiszer megpróbáltam a barátzónájába kerülni?!

-Talán ha többet beszélnétek...

-...féltékeny emberrel nincs miről beszélni. Olyan makacs, ahogy illik.

-Azért próbáld meg.

-Sammy... nem nekem kell összehoznom a barátságotokat azzal, hogy megpróbálok jó haver lenni vele. Ha bűntudatod van, menj és beszélj Te vele! Ez nem az én dolgom.

-Én csak... szeretném ha jóba lennétek. Ennyi az egész.

/ 13:32 /

 Tyler háza előtt álltunk. Tehetetlenségünk oly nagy volt, hogy Zayn és én egymáshoz sem szóltunk. Néztük, hátha megmozdul bent valaki. Talán alszanak? Elmentek? És mi ez a kis tábla?

-Te, Zayn... -hívtam magamhoz, miközben a feliratot vizsgáltam.

-Elköltöztek volna? -kérdezte.

-Az ember viccből nem tesz ki egy eladó táblát... -mutattam rá felhergelten az írásra, és összeroskadva az alacsony betonkerítésre ültem. -Igaza volt... rémes barát vagyok.

-Nem vagy rémes barát! Miért állítod ezt!?

-Amikor szüksége lett volna rám, én veled hancúroztam.

-Az  a "hancúrozás" mindössze egy hosszú boldogító csókból állt. Megpróbáltalak felvidítani.

-Még igazán el sem ment, és mi már faltuk is egymást...

-Szóval azt állítod, ha én nem lettem volna rosszkor rossz időben, te már pincsikutya módra a nyakába ugrottál volna, és a fülcimpáját nyalogatva kérlelted volna, hogy maradjon, mert szükséged van rá?! Hát még én fogok elnézést kérni azért, hogy át mertem merészkedni hozzátok, nem?!

-Remek hasonlat volt. Egy pincsikutya? Komolyan? És te mi a franc vagy? Egy bagoly, akitől mindenki bölcsességet nyer el, és megváltoztatja mások élethelyzetét?!

-Igen Samantha. És ezért általában köszönetet szoktak mondani. De látom te nem tanultál semmit. -mondta, majd nekem hátat fordítva felállt.

-Most elmész? -kérdeztem még mindig háborodottan.

-Azt hittem te más vagy... de tévedtem.

-Nem Zayn, én nem a hírneved miatt cs...

-Oh, hagyd már abba Samantha! Folyton ezt hajtogatod! Azt hittem te más vagy... -fordult felém, de zaklatott tekintete még mindig mást figyelt. -Azaz, nem ilyen önző... picsa... aki csak kihasználja az embert a szeretetéért.

-Ismételd meg. -pásztáztam a földet.

-Várj, Sam... én... nem úgy ért...

-Ismételd meg!!

Mindkét kezét a hajába túrta, s a beszorított tincseket erősen megmarkolta. Hátat fordított, de ezzel el is ment. Léptei esetlenek voltak, mégis, tudta hova megy. Legszívesebben utána ordítottam volna, de inkább csak lejjebb csúsztam - a járdára -, majd térdemet felhúzva lehajtottam a fejemet. Újra csalódnom kellett magamban, s egy újabb férfiban. De leginkább magamban.

/ Colin szemszöge /

Hellóóó New York! Itt Colin Clark, és nagyszerű időnk van! A nap szikrázóan süt, a gyerekek fel-alá rohangásznak a játszótéren, mi pedig épp Starbucksba tartunk! Még sosem ittam névre szóló löttyöt. De várj! Mi ez az érzés? Valami nem stimmel. Ez kicsit sem olyan, mint az előbb. Héj Tyler! Megtennéd, hogy veszel nekem egy fagyit? Egy vasam sincs. Boldoggá tennél vele! 

Ez így nem lesz jó... ez kicsit sem olyan, ami a boldogságra utalna. Nyalom a fagyit, de nem történik semmi. Talán még egy gombócra van szükségem? Megeshet... de álljunk meg egy pillanatra! Ez már a második tölcsérem, és még mindig nem tudom, mi lehet a baj. Melegem van? Nem. Nincs melegem. Van egy vizes törölköző a vállamon. Fázom? Dehogy, idióta! Ebben a forróságban fázni? Megőrültem?! De akkor mi lehet a baj?

-Tyler, asszem' sugárzás ért... -húztam a fejemre a vizes rongyot.

-Sugárzás? -nézett rám értetlenül.

-Napsugárzás. -bólintottam.

Tyler a homlokára csapva rám vezette tekintetét, és vigyorogni kezdett.

-Sírba visznek a szar vicceid. -nevetett.

-Inkább befogom. Rohadt drága egy sírkő.

/ Zayn szemszöge /

Őrült vagyok. Hogy hívhattam pincsikutyának? Na és picsának? Elment az eszem?! Elment az eszem... nem lehet igaz. Úgy szeretem őt! Akkor mégis mi késztetett arra, hogy a fejéhez vágjam mindezt? Talán kissé kiakasztott, hogy folyton Colin a téma. Talán nagyon. Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen az a gyerek. Ha épp nincs kórházban, megszállja egy démon, vagy egyszerűen csak depressziós. Már az is megfordult a fejemben, hogy direkt csinálja. A középpontban akar lenni. Lehet hogy feltűnési viszketegsége van, amiért én vagyok Sammy barátja, nem pedig ő. Részben megértem, hisz én is teljesen magam alatt lennék, ha mással látnám, de megpróbálnék tenni ellene. Keresnék mást. Mit is mondott, hány éve tetszik neki? Tíz? Mi a jó büdös frászkarikát halogatott idáig?! Ennyi idő alatt kétszer is megházasodhattam volna! 

-Utat! Utat!! A következő megállóhely Zayn Malik! -rohant felém egy tálca édességgel Niall, miközben vonatnak tettette magát.

-Oh, haver. Köszönöm, de...

-Vegyél egyet, vagy én rágom meg az egészet, és a szádba köpöm.

-Jézusom, Niall!! Undorító vagy! -fintorgott Liam.

-Fogd be, Daddy Direction! Épp etetem a fiókám! -emelt a számhoz egy kockát. -Hát melyik anya akarná szomorúnak látni a kicsikéjét? Ohh, hát te, Liam James Payne! -mutatott rá felháborodottan a konyhában ülő srácra.

-Tudod mi a különbség közted és köztem?

A szöszi vállat vont.

-Nekem tököm van.

-Oké, elég legyen! Kedves barátunknak szeretetre és PlayStationre van szüksége! -ugrott mellém a kanapéra  Louis, s a kezembe nyomott egy konzolt.

-Nem vagyok biztos abban, hogy egy hülye játékkal sokat tudnál javítani a kedvén... -szólt a telefonja mögül Harry, aki még azzal sem fáradozott, hogy levegye a pillantását a szemeit kisütő, pár centi közelségben lévő képernyőről.

-Van egy játékom amivel a lányok lelkébe furakodhatsz, és kiismerheted őket. -vigyorgott Tommo.

-Felőlem... azt indítasz el, amit csak akarsz. -vontam meg a vállam, majd felállt, és behelyezte a lemezt. A játék javarészt rózsaszín volt, és lányoknak tervezték. A történet az iskolában játszódott.

-Louis... én már meg sem kérdezem, honnan van ez a CD. -nyomtam rá az egyes játékosra.

-A húgomé...

-Persze, persze. Hogyne. -nyomtam az OK-ra.

-Komolyan! Egyszer elkezdtem vele játszani, és most boldog házasságban élek Eleanorral.

-Eleanor és te tegnap azon veszekedtetek, hogy ki egye meg az utolsó szelet pizzát. -beszélt a hátam mögött Liam.

-Aztán megsértődtél és azt mondtad, minden az én hibám. -nézett rá morcos fejjel Niall.

-Ráadásul még csak a kezét sem kérted meg. -fejezte be Harry.

-Jól van... kicsikét túloztam. -illegette kócos fejét, s közben szélesen mosolygott.

-Melyik a főszereplő csaj? -kérdeztem a nagy nyomkodás közben.

-Samantha. -mutatott a képernyőre Louis, mire halálra ítélt tekintetemet rávezettem. -Oké, értem a célzást! Öhm... menj a beállításokra! Ott választhatsz másik főszereplő lányt, vagy meg is változtathatod ennek a nevét.

-Nem. Jó lesz ez. -sóhajtva játszottam tovább.

Samantha: Héj! Új srác vagy itt? Mi a neved?

-Z... a... -kicsit lassan haladtam az írással. -...y...n.

-Oké, most meg kell kérni, hogy vezessen körbe.

-Rendben. -úgy tettem, ahogy Louis mondta. Folyosókon át kísért a lány, mikor három diák szembe került velünk. -Ezek kik?

-Nicol, Meredith és Kate.

Meredith: Oh, Samantha! Látom rámozdultál az új diákra! Hahaha!

Nicol: Csak nem próbálsz nála bevágódni?

Kate: Túl jó hozzád egy kezdős! Keresgélj az ovisoknál!

-Milyen szemetek... -merültem bele a játékba. A három választási lehetőség körül rányomtam az egyikre. "Ha túl jó is lennék, sem állnék le ilyen bunkó mindene megvan lányokkal, mint amilyenek ti vagytok."

-Azt hiszem jól cselekedtem. -mondtam.

/ 22:36 /

-Megyek aludni. Nem jössz fel? -ásítozott Louis, közben felállt mellőlem.

-Meg kell mutatnom ennek a három gráciának, mire vagyok képes.

Samantha: Oh ne! Elragadták a táskámat! 

-Ne aggódj drága Samantha! Majd én segítek neked!

El sem hiszem, hogy ennyire magával ragadott a játék. Teljesen beleéltem magamat.

/ 00:42 /

Samantha: Szeretnék kérdezni valamit.

Zayn: Ne várakozz!

Samantha: Én...

-Gyerüüüünk MONDD KI!

Samantha: Én szeretnék...

-Mi lesz máááár? -csapkodtam a konzolt.

Samantha: Szeretném ha elmennénk egyet sétálni.

-Mi a szar...?! ENNYI?!?

Zayn: Oh, hát... azt hittem másra akarsz majd kilyukadni.

Samantha: Mire gondolsz?

Zayn: A) Arra hogy szeretlek; B) Szép időnk van, nem?; C) Nem érdekes. 

A B-t választottam.

Samantha: Zayn, mire gondoltál? 

Zayn: A) Nem fontos.; B) Hagyj most magamra!; C) Szeretlek.

Úgy gondoltam, magam helyében a B-t tettem volna.

Samantha: Zayn várj! 

-Ez az! -szorítottam össze az öklömet. -EZ AZ! -visítottam halkan. Biztos vagyok benne, hogy most megtörtem, és elmondja amit érez.

Zayn: Megmondtam, hogy most hagyj magamra!

Samantha: *megcsókolja*

-Nem hiszem el... tényleg megtörtént! -dobtam magam mellé a konzolt. -MEGCSÓKOLT! -pattantam fel kanapéról, s mindkét kezem széttártam örömömben.

-Kérlek Zayn... fogd be! -dörmögött az emeletről Niall.

-MEGCSÓKOLT!

-Zayn. -hallatta újra a nevem.

-Nem hiszem el, hogy ez történik velem... -fogtam a fejem a boldogságtól. Még a víz is levert.

-Zayn! KUSS!

-Niall! Kussolj te! Téged nem csókolt meg Samantha! -ugrándoztam. A szöszi görnyedt testtel legyalogolt hozzám egy párnával a kezében, és mikor elég közel járt hozzám, hozzám vágta.

-Aludj. -mondta, s ugyanezzel a testtartással vissza is csoszogott a lépcsőhöz, majd hangos léptekkel felvonszolta magát az emeletre.

Majdnem három óra játszás után sikerült kivégeznem a játék nagy részét. Elég sokat tanultam belőle. A lány első pillantásra megszereti a fiút, a fiú is őt, és a szerelem erejével együtt leigázzák az iskola pokolgépeit. True Love Story. Ezzel talán jobban ki tudom ismerni a lányokat. Azt már tudom, hogy szeretik ha sokat foglalkoznak velük, na de mi van még itt? Romantika... dráma... a dráma után elkövetkezendő csók, ami még jobban felerősíti az eddigi érzéseiket... dráma a gráciákkal... hősiesség... várjunk. Ha a játék szerint nézem, a mi drámánk után nem volt csók. Ezért lehet az, hogy most itt ülök, és szomorkodom miatta? Most a karjaim közé kéne szorítanom és bocsánatot kérnem, majd ezek után ajkainkat össze kellene forrasztanom? Elég romantikusnak hangzik. Hasznos ez a játék.

~ 19. rész ~

"Vigyáznod kell a lányomra."

 Zayn aggodalmas arccal kapkodott mindenféle segédeszközért, amivel próbáltak lenyugtatni, és beszédképessé tenni. Vizes rongyot tettek a fejemre, legyeztek, de még pofonokat is kaptam. Magamhoz tértem.

-M... -nyögtem első betűmet. -... mit műveltek? -kérdeztem értetlenül. Nem válaszolt senki. Körülnéztem, s a három ember közül Zayn volt az, aki rosszul nézett ki. 

-Zayn, jól vagy? -tápászkodtam fel a székből, mire a rongy leesett a homlokomról. Két lépésre volt tőlem a srác. Az asztalt támasztotta, mint aki mindjárt elájul. Levegőért kapkodott. Egyik kezemet felemeltem, s ráhelyeztem a vállára. Markolászni kezdtem. Úgymond, masszíroztam.

-Jól vagyok... -bólogatott.

-Nem hiszem el, hogy nem emlékszel semmire... -gondolkodott Samantha, mire felemeltem rá a tekintetem, és beszédre nyitottam a számat.

-Hát... pedig nem emlékszem semmire. És ne haragudj, de pakolnom kell! -mondtam, s a korlátot megragadva feltrappoltam a szobámba. 

/ Sammy szemszöge /

 Biztos vagyok benne, hogy Tyler magyarázta tele a fejét. Nem értem, Colin hogy lehet ennyire naív...

A konyhában néma csönd honolt. Senki sem szólalt meg, csak várt. Egyedül Tyler nézegette karóráján az időt, míg én és Zayn folyton  egymás szemkontaktusát kerültük. Hallottam, ahogyan Colin pakol... hallottam, hogy éppen mikor dobja a ruháit a bőröndbe, s hogy mikor cipzározza be azt. Kegyetlen volt. Be akartam fogni a fülemet.

-Köszönöm, Tyler. -mondtam ironikusan, a csöndet megtörve.

-Mire célzol? -kérdezte.

-Elvesztettem a legjobb barátomat.

Elmosolyodott. Arcán kivehető volt, hogy tagadni fogja a szavaimat.

-Erről nem én tehetek. -nevetett halkan, miközben fejét jobbra-balra illegette.

-Kész vagyok. -lépdelt mellénk Colin két bőrönddel a kezében. Az egyik nagy volt, a másik amolyan közepes méretű. Arcáról sütött a zavarodottság, és kétségbeesés. Esetlen járással követte Tyler-t, aki az ajtóhoz közelített.

-Egy valamit tegyél meg nekem. -szóltam utána, mire mind a két távozni vélő srác visszanézett. Colin reményben csillogó szemeit próbáltam nagy ívben elkerülni, ezért egy darabig a padlót néztem, majd az exemre vezettem a tekintetem. 

-Vigyázz rá! -mondtam természetes hangsúllyal, ámde szívem majd megszakadt. Tyler bólintott, majd a kilincset letolva kitárta az ajtót. Egyszer még visszanézett, aztán elindultak. Zayn mellkasának dőltem, aki a fejemet kezdte simogatni.

-Ideköltözzek, hogy nyugodt légy? -próbált viccelődni, min nem tudtam nevetni.

/ 20:51 /

 Zayn az ágyamon feküdve játszott egy teniszlabdával. Maga fölé dobálta, míg én azon aggódtam, mikor ejti el, s találja fejbe magát. 

-Ne legyél már ennyire idegroncs! Inkább pattanj ide mellém! -ütögette az ágyat maga mellett, mire elmosolyodtam. Hallgattam rá.

-Itt vagyok... -sóhajtottam. -És most?

-Van egy tervem. -széleslett a szája.

-Mi lenne az? -kérdeztem, s közelebb húzott magához.

-Hát... először is... -vigyorgott, de félrepillantott az ajtóra, mely félig nyitva volt. 

-Igen?

-Zavar az az ajtó. -egyenesedett fel, majd felállt, s becsukta. 

-Tovább? -egyre szélesebb mosoly húzódott arcomra.

-Másodszor... -visszaült mellém, melyet egy nyögéssel tett meg. -...megpróbállak felvidítani. 

-Hogyan? -játszottam vele.

-Így. -mondta, s teljesen magához húzott. Ajka édes mézes íze magával ragadott. Először egyik kezét, de nem sokkal utána a másikat is a fülem mögé helyezte, majd vízszintbe döntött az ágyon. 

/ 22: 35 /

Zayn a plafont vizsgálgatta. Mire hozzám szólt volna, én már a mellkasán aludtam. Elmosolyodott. Amennyire még tudott, előrehajolt, majd fejemre nyomott egy aprócska puszit. Jobb kezét a derekamon tartotta, s nem kellett sok neki, hamar engedett az álmainak.

/ 07: 12 /

Nem tudtam tovább aludni. Szemeim nem voltak képesek tovább lehunyva maradni. Felültem, s magam mellé nyúltam, ámde csak a paplan kellemes habpuhaságát tudtam megmarkolni. Zayn nem volt sehol. Pánikba estem. Féltem, hogy egyszer arra fogok ébredni, Ő sehol sem lesz. Lerohantam a konyhába.

-Jó reggelt! -köszöntött egy csókkal. Kezei nem voltak szabadok. Reggelit csinált. 

-Neked is, drágám! -válaszolt helyettem apa, ki az imént tért haza a munkából.

-Ha nem gond, magát nem csókolom meg. -nevetett fel Zayn, mire megkönnyebbülten elmosolyodtam. 

-Zayn, beszélhetnénk? -húzta félre a srácot apa, ki még a villát sem tudta letenni.

-Öhm, persze... miről lenne szó? 

A folyosóra vezette, majdnem a lépcsőhöz, ahol nem hallottam őket. 

-Egy hét, és Sammy-nek születésnapja lesz. 

-Mármint... mára egy hét?

-Mára egy hét.

-Szóval mára egy hét... 

-Igen Zayn, mára egy hét. -apa kissé ingerült volt emiatt az értelmes társalgás miatt, de azonnal feloldódott. -Nekem a legfontosabb az, hogy Sammy boldog legyen... 

-Ez természetes.

-És tudom, hogy veled boldog, tehát szeretném, ha elvinnéd valahova. -nyitotta a tárcáját, melyből elég sok pénzt ragadott meg, s Zayn felé nyújtotta. -Étterembe, vidámparkba... ahogy gondolod.

-Ezt nem fogadhatom el. Tudom, mennyire sokat számít maguknak a pénz... fizetem én.

-Nem, fiam. Ez az én ajándékom nektek, és én fizetem. -erősködött, mire végül megállapodtak. 

-Van egy meglepetésem a számodra. -beszélt Zayn teli szájjal.

-Megtanulsz kulturáltan enni? -nevettem.

-Azt is, de most velem kell jönnöd. -pillantott a tányéromra, ami már üres volt. Ebből tudhatta, hogy végeztem. -Mr. Brown, szabad lesz? Egy napról lenne szó. Holnap visszahozom a lányt.

-Adok egy olyan karkötőt, amivel biztosan nem hagyjátok el egymást... -mondta, s már kattant is a bilincs. 

-Mi a... -nézett a csuklójára Zayn, ahol már fényesen csillogott a zárt "ékszer". 

-Vigyáznod kell a lányomra. 

Percekkel később már nem tűnt annyira viccesnek ez a helyzet. Igaz, már elmondhattuk magunkról, hogy összekapcsoltuk az életünket, de én nem erre a szituációra gondoltam.

-Mr. Brown, igazán siethetne! -pattogott mellettem életem másik fele. Apa egy széken állva próbált a polcok tetejére nézni, hátha oda rejtette a kulcsot, de hiába. Nem volt ott.

-Nem mondja komolyan... 

-Apa, ugye csak viccelsz velem? 

/ 09:16 /

A kulcs még mindig nem volt meg. Egyre idegesebbek lettünk, hogy így kellett előkészülnünk az útra. Zayn bal keze megakadályozta az én jobbomat, hogy hajtogatni tudjam a ruháim, ezért kieszeltem valamit.

-Én használom a bal kezem, te a jobbat. Ha mondom, hogy hajts, akkor hajts. 

-Rendben (?) -mondta bátortalanul, félig értetlenül. 

/ 09:56 /

Sikerült mindkettőnknek elkészülni, de a kulcsot még most sem találtuk meg. El kellett indulnunk... így. 

-Ha hazaérek, és egész végig a zsebedben volt, én... -szorítottam össze bal markomat, majd lehajtottam a kilincset, s magammal húztam elbambult páromat.

-Vigyázzatok magatokra! -kiabált apa, miközben már az utca túloldalán jártunk.

-Így kénytelen leszek! -emelte fel a magasba összeláncolt kezeinket Zayn, majd nevetve magához húzott, és összeérintette homlokainkat.

/ 12:19 /

Zayn meghívott egy ebédre, amit a Browns bárban töltöttünk el. Igazán szép és otthonos környezete volt. Főleg barna, de legfőképpen elegáns. 

-Csodálatos hely. -jegyeztem meg a csillárt, s az ablakokat vizsgálgatva.

-Egy csodálatos lánynak csodás éttermi ebéd jár. -mosolygott, majd körülnézett. Az emberek a kezünkön lévő tárgyat méregették, és csúnyán néztek ránk. Rólunk kezdtek beszélni.

-Ne is foglalkozz velük. Nekik sosem lesz ebben részük. Legalább mi elválaszthatatlanok vagyunk.  

-Az már biztos. -feleltem.

/ 13:22 /

Nem tudtam kihúzni Zayn-ből, hogy hova visz. Azt hittem az étterem volt a meglepetés, de szavaiból ítélve, még nem volt vége a napnak. 

-Most meg fogsz lepődni... de a repülőtérre tartunk. -mondta, mire kitágultak a szemeim.

-Hova a fenébe megyünk? 

-Sajnos nem mondhatom el. Meglepetés. 

/ 14:01 /

A tömegközlekedés nagy gondot jelentett nekünk. Folyton fényképeztek minket, és egyre nagyobb tömeg gyűlt körénk. Biztosra véltem, hogy rajongók.

-Emlékszel még a forrócsokis találkozónkra? -próbált hangjával túltenni a hangoskodó lánytömegtől.

-Persze! Hogy ne emlékeznék? Egy directioner sosem felejti el ezeket az élményeket! -mondtam szintén hangosan, mire vigyorogni kezdett.

-Ez a pillanat is hasonló, csak ha megpróbálnak szétválasztani minket, egyikünk karja biztosan leszakad!

/ 14:54 /

A tömegközlekedéses nehézségeken átküszködve, már csak egyetlen egy tíz perces utat kellett kibírnunk, amit sétálva tettünk meg. Innen már a reptér is tisztán látszódott, és hál' Istennek friss levegőt is szívhattam.

-Jól vagy? -kérdezte, s sétálás közben közelebb hajolt arcomhoz. 

-Persze. -bólogattam, mire ujjait az enyémek közé hajtotta, és újabb puszit nyomott a fejemre. 

/ 15:03 /

Célunk egyik feléhez értünk. Amikor Zayn megvette a jegyeket, nem szabadott a közelében tartózkodnom, nehogy leleplezze magát. Táskájából előrántott egy kendőt, melyet a két végénél fogott, de a szerepét nem igazán értettem.

-Be kell kötnöm a szemed, hogy ne lásd a táblákat. -vigyorgott.

-Ezt nem mondod komolyan... -nevettem, majd gyengéden megfordított, és csomót kötött az anyagra, mely megakadályozta a látásom.

-Nem látok... -tapogattam minden felé. 

-Ez a lényeg, édesem. -mondta, majd vezetni kezdett. Hallottam, hogy néhányan megint észrevettek minket, ezért megpróbáltunk átvágni a tömegen. Elég nagy kihívás ilyen híresnek lenni. Nem tudom, hogyan bírja ezt Zayn, de büszke vagyok rá, amiért megtanult vele élni.

/ 15:30 /

Levette rólam a kendőt. Kicsit bántotta a szemem a hirtelen rázúduló fény, de hamar megszoktam. Mikor kitisztult a látásom, megpillantottam a hatalmas repülőt. Összeszorult a gyomrom. Vajon hova vihet?

-Még mindig nem árulod el, igaz? -kérdeztem várakozás közben.

-Igaz. -mondta.

A sor nemsokkal később megindult, amiért szívverésem csaknem kétszeresére gyorsult. Ahogy felléptem a gépre, félelem érzet töltött ki legbelül. Még sosem repültem. 

-Van valami baj? -kérdezte Zayn miközben helyet foglaltam.

-Mielőtt meghalok, tudnod kell, hogy szeretlek. -pillantottam ki az ablakon, mire ő az előtte ülő személy székére vezette a tekintetét.

-Te... azt mondtad, hogy... -szemei mereven álltak. Nem pislogott.

-Szeretlek. -fordultam felé. 

-Én... azt hiszem, hogy... asszem'... dobnom kell egy sárgát! -kapkodott felálláskor, s mikor megakadt a keze, eszébe jutott. Egymáshoz vagyunk láncolva.

-Öh, rendben (?) -húzott magával, majd az ajtónál megállva vártam, hogy végezzen a dolgával.

-Kész vagy már? -kérdeztem a srácot siettetve.

-Fél kézzel nehéz! 

-Segítsek?

-Hogy mi?! Még csak az kéne! -nevetett, majd végre kiszabadult a fülkéből, és hozzám húzódott.

-Én is szeretlek. -mondta.

/ 15:50 /

Izgatott voltam. Első utam Zayn Malik-kal, a Párommal történik meg, és ennél csodálatosabb nincs is a világon. Ahogy a kezét fogom, és ahogy ő fogja az enyémet, lehetetlen elhinni, hogy mellettem van, s hogy mellettem lélegzik. Mellettem nevet, s mellettem eszik. Mellettem alszik, s mellettem ébred. Mellettem van, s hogy mellettem él...

Kedves utasaink! A felszállást 1 percen belül megkezdjük! Célállomás: Amszterdam / Hollandia.

-Zayn, mi... -szavam is elállt, mikor meghallottam. 

-Igen. Hollandia. -édes mosolya sírásig hatott. Bal kezemmel annyira átöleltem, amennyire csak tudtam, és még így sem volt elég, hogy kimutassam, mennyire hálás vagyok. Megcsókoltam, százszor elmondtam, mennyire köszönöm amit értem tesz, és majd megszakadt a szívem, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy én ezt mind nem tudom neki viszonozni.

-Drágám, velem vagy. Semmi más nem kell.

-Semmi olyat nem adtam, ami kézzel fogható...

-Miért, Te nem vagy kézzel fogható? -tapogatta meg a vállam, majd elnevette magát.

Félmosolyra húzódott a szám, s jobbra-balra kezdtem illegetni a fejem. 

-Bolond. -mondtam, majd a vállára dőltem. Elmondhatatlanul szerelmes voltam.

/ 17:25 /

Gépünk hamar földet ért, feltéve, hogy elméletileg késett 10-20 percet. Megkezdtük a leszállást. Pár rajongó már várta Zayn-t, de sajnos nem tudott velük foglalkozni. Sietnünk kellett. Folyton azt hallgattam, mennyire fáj neki az hogy nem tud minden egyes lánnyal foglalkozni egy keveset, amit csodáltam benne. Őt nem az érdekelte, mennyi pénzt kap egy koncert után, hanem hogy nem tud egyesével odamenni a rajongóikhoz. 

-Tudom mi a meglepetés... -kerestem a szemkontaktusát, mit a gyors léptei közben nem tudtam elkapni. Koncentrált az útra.

-Akkor majd számolj be róla, miután megkaptad. 

/ 17:50 /

-Jó hogy itt vagy, Zayn Malik! -támadta le a fiút Louis, aki a kezünkre pillantott. -Ez mi? -mondata inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek.

-Egy bilincs (?) -válaszolta Liam a halántékát nyomkodva, jelezvén, hogy mennyire hülye az illető, ameddig én majdnem megfulladtam a ki nem mutatott fangörcsben.

-Azt látom bazdmeg, de miért van ott?!

-Inkább hívjatok gyorsan egy lakatost, és ne kérdezzetek, oké? Fél óra és kezdünk! -okoskodott a háttérben Harry.

-Ha ennyire sürgetsz minket míg mi faggatjuk Zayn-t, miért nem hívsz már Te lakatost? -csipkelődött vele Liam, aki továbbra is a bilinccsel volt elfoglalva.

-Hívok egy lakatost. -mondta Harry, azzal a zsebéből kikapta a mobilját, majd kisétált a backstageből.

-És ha nem ér ide? -aggodalmaskodott Niall.

-Ide fog érni, nyugodj meg... van még 25 percünk. Csak 18:15-kor kezdünk.  -legyintett Zayn.

-Srácok, kezdem úgy érezni, hogy mindez az én hibám! -szólaltam meg félénken, mire Louis felkapta a fejét.

-Hát te is itt vagy? -csodálkozott.

-Idióta... -csapott a homlokára Liam.

-Jól van már Daddy direction! Kérdezni azért szabad, nem?

-Csak... -fogta a fejét. -...hallgass!

/ 18:10 /

-HOL A PICSÁBAN VAN MÁR AZ A LAKATOS??? -futkosott fel-alá Liam. Elég idegesnek tűnt.

-Na és ha ollóval próbálnám kettévágni? -kérdezte Louis a backstaget felkutatása közben.

-Észlény, a fémet ollóval hogy vágod el?!

-MEGMONDANÁ VALAKI, HOGY HARRY FELHÍVTA-E EGYÁLTALÁN AZT AZ EMBERT?

-Nyugalom Liam! Kérsz egy kis vizet? -nyújtotta felé az üvegét Niall.

-HAGYJÁL A HÜLYE VIZEDDEL.

/ 18:14 /

-LOUIS, CSINÁLJ MÁR VALAMIT! -ugrált idegességében Zayn, mire a srác előbukkant az ajtó mögül egy igen éles tárggyal a kezében.

-Csak egy baltát találtam...

-CSINÁLD! -kiabálták egyszerre a srácok, azzal padlóra fektettük a lebilincselt kezeinket. Louis válla fölé emelte az eszközt, szemeit pedig lehunyta. Már majdnem csapott, mikor Zayn ezt észrevette.

-HÜLYE VAGY? VAKON MÉG SAMMY, VAGY AKÁR AZ ÉN KAROMAT IS LEVÁGHATOD!

-Elnézést! Tudod, rohadt nagy nyomás alatt állok! -mondta Louis, majd újra megpróbálta. Kicsit hunyorgott, de lecsapta a hatalmas pengét. Nem mertem odanézni. Bal szemem még csukva maradt, míg a jobbal már elkezdtem felmérni a helyzetet. Mire észbe kaptam volna, a srácok már a színpadon jártak. Zayn csuklóján még mindig ott lógott a lelakatolt béklyó.

-Elnézést Amszterdam amiért megvárattunk benneteket! Történt egy kis zűrzavar a backstageben, és hát... -lihegett a gyors futás miatt Zayn. -...elég ennyi, ha azt mondom, szabad vagyok. -emelte fel bal kezét, amin a csini "ékszer" díszelgett. A rajongók szájukhoz kaptak. Nem tudták elképzelni, mi történhetett.

-Mielőtt bárki azt hinné, elárulom, hogy nem tartóztatták le. -nyugtatta meg a tömeget Niall. -Csak a meglepetéssel együtt egy kissé szorosra kötötték magukat.

-Tudjuk, hogy ez néhányotokat rosszul fog érinteni, de kérlek benneteket, fogadjátok el, hogy nekünk is kell egy kis szerelem az életünkbe, és igenis szükségünk van erre a boldogságra! -folytatta Harry, mire megláttam, hogy Zayn felém sietett és a kezét nyújtotta, hogy a színpadra húzhasson. Hirtelen azt sem tudtam, mi történt velem... egyik pillanatban még nyugalom volt, a másikban meg már a fél világ szeme előtt álltam.

~ 18. rész ~

"Elegem van abból, hogy félrevezetsz a viselkedéseiddel!"

/ Colin szemszöge /

  A földön ébredtem. Elnyomtam a karomat, melyet alig tudtam megmozdítani. Bizsergett, mintha ötvenezer hangya futkosott volna a bőröm alatt. Lábaim lehetetlenül ki voltak csavarodva. Felállásom hatalmas megpróbáltatást jelentett a jelenlegi állapotomban. Ez az "akció" körülbelül úgy nézhetett ki, mintha részegen próbálnék cigánykerekezni.

-Gyerünk végtagok! Térjetek magatokhoz! -motyogtam a matracot szorongatva, félig az ágyon feküdve. Újra megpróbáltam. Kezeim remegtek az erőmegfeszítés miatt, de immáron sikeresen felegyenesedtem. A lábaim következtek... melyek ugyanis nem voltak képesek a stabil állásra. Jobbra kezdtem dőlni, a könyvespolc felé, minek egyik fiókját megragadtam, de a rá nehezedett súly miatt azonnal összeroskadt. A könyvek a padlóra zúdultak... na meg a fejemre, s egyéb más érzékeny testrészemre egyaránt. Fájdalmas nyöszörgést hallattam. Mr. Brown aggodalmasan, gyorsan nyitott be az ajtón, s nem engedte el a kilincset. Úgy láttam, lesokkolta a látvány.

-Rendet rakok! -emeltem fel kezemet a könyvkupac alól.

-A fenébe, Colin! -lépdelt felém kinyújtott karokkal.

-Nyugodjon meg, jól vagyo...

-Ezek értékes könyvek! Vigyáznod kéne rájuk!

-Köszönöm az érdeklődést. Csak pár bordám tört el, de mit számít? Van még elég...

-Rakj rendet! Munkába kell mennem.

-Ha lesz ideje, hívjon mentőt. Azt hiszem belsővérzésem van.

 Fél óra kemény munka - pakolás - után letöröltem izzadt homlokom, s ledöcögtem a lépcsőn. Samantha a konyhában tevékenykedett, minek finom illata a lány mellé vonzott.

-Mit csinálsz? -kérdeztem auráját áttörve.

-Most? Elhúzódom a meleg leheleted elől. -csipkelődött mosolyogva.

-Szóval palacsintát.

-Colin... miért viselkedtél olyan bunkón tegnap?

-Miért? Mi történt tegnap? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben ide-oda illegettem a fejem.

-Vacsoráztam Zayn-nel. -támasztotta meg jobb kezét a pulton.

-Hát, akkor... vacsoráztál Zayn-nel.

-És ez neked miért gond?

-Ne kezdjük ezt újra, oké?

Nem válaszolt, csak bambán bólogatott, majd szürkés-kékes szemeit rám szegezte. -Kész a reggeli. Jó étvágyat.

Egy szót sem szóltam. Egyik kezemben a palacsintát, másikban a mobilomat tartottam, és Tyler-rel SMS-eztem. Benne már megbíztam annyira, hogy ki tudtam beszélni a problémáim. Az utóbbi időkben rá számíthattam a legjobban... mindenben segített. Még rántottát sütni is. Ellentétben Samanthával, aki csak Zayn-nel és magával foglalkozott. Vele kapcsolatban már nem érzem azt a legjobb baráti köteléket. Olyan, mintha kényszerből laknék vele egy fedél alatt.

/ délután - 14:35 /

 Tyler felajánlotta, hogy találkozik velem azzal a feltétellel, ha mindent elmondok neki. Kicsit megtorpantam, hiszen ezt az állapotot elmagyarázni szinte lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy őrültnek fog tartani, akinek orvosra van szüksége és sok szar dilibogyóra.

-Itt vagyok. -lépdelt elém a hátam mögül. Nagyot nyeltem.

-Rendben... öhm... -bámultam a betont. -Akkor talán kezdjük is.

-Hallgatlak.

Negyed órán át tartó csöpögős, kínos szerelmes sztori beszámolót tartottam. Ha már mindent elmondok neki, kezdjem a legelejéről, nemde? Elmondtam neki, hogy amikor Sammy és ő együtt voltak, mennyire a padlón voltam, és hogy most mennyire a padlón vagyok.

-Mindezt egy lány miatt... -bólogatott aprókat.

-Mindezt egy lány miatt, akiből kezdetek óta nem tudok kiszeretni.

-Csodálatos. -mosolygott.

-Micsoda? -néztem rá értetlenül, mire levezette rólam a tekintetét, és a hátam mögötti szökőkutat kezdte vizsgálgatni. Azonnal nem is válaszolt, csak gondolkodott.

-Ritka csodálatos ember vagy. -felelte.

Erre felkaptam a fejem.

-Nem vagyok csodálatos. A sztorinak még nincs vége.

-Hiába tagadod... a hűséged ennyi év után sem kopott el. Még ha szarban is vagy vele, te ott lennél neki. Bármennyire haragszol rá...

-Igazából akkor kezdődött el ez az állapot, amikor megtudtam, hogy együtt voltatok.

-Ennyire megviselt?

-Minden szerelmest megvisel, ha a kiszemeltjét más teszi boldoggá.

Tyler csak bólogatni tudott, megszólalni már nem. Úgy dőltek belőlem a szavak, mint még soha. Régen mindig én segítettem másoknak... furcsa, hogy most rajtam segítenek.

-Szóval ha jól értettem, annyira szereted, és fáj amit Zayn-nel művelnek, hogy kialakult egyfajta "védelmi" éned, ami arra akar terelni, hogy árts másoknak azért, hogy megkaparinthasd a lány szívét.

-Nagyjából. -bólogattam. -De van még más is.

-Mi?

-Néha nem csak álmodom...

-Ezt... hogy érted?

-Valamikor a testemet használja.

/ 15:23 /

-Beszélned kéne vele.

-Hogy skizofrén vagyok? -emeltem fel a hangom. -Űzzem el magamtól?!

-Nem tud rajtad segíteni?

-Mivel? Ha Zayn-nel van, bekattanok. Arra pedig nem kérhetem, hogy ne találkozzanak.

-Kérd arra, hogy ne vigye át hozzátok.

-Az ő házuk. Ezt nem szabhatom meg neki.

-Akkor két választásod van. -sóhajtott Tyler. -Vagy tűröd, vagy pedig elköltözöl.

-Ha tovább engedek a dühnek, a rossz oldalam ezt élvezni fogja, és átveszi felettem az uralmat.

-Akkor költözz el.

-Nincs pénzem albérletre.

-Költözz hozzám.

-Samantha ki fog belezni...

-Dehogy fog!

/ Majd később, otthon /

-HOGY KÉPZELED, HOGY CSAK ÚGY ELKÖLTÖZÖL?! -kiabált Samantha, mire én is ugyanebben a hangnemben válaszoltam. Tyler fülét-farkát behúzva ült a konyhaszéken.

-ÚGY, HOGY KURVÁRA SZERELMET VALLOTTAM, DE TE SZARTÁL AZ EGÉSZRE!  TÉGED CSAK A MAGAD DOLGAI ÉRDEKELNEK! Elegem van, Samantha! ELEGEM VAN BELŐLED! -ordítottam pár centi távolságra az arcától. A hangom mélyebb volt, mint valaha. Talán még nem is üvöltöttem senkivel így... szokatlan volt, és felemelő, hogy kiadhattam magamból. Mégis félelmetes. Még a gyomrom is beleremegett ebbe a hangmélységbe. Torkom kapart, amiért ennyire hangosan számoltam be neki.

-Szóval itt hagysz. -kellemes, halk hanggal folytatta további beszélgetésünket, aminek véget akartam vetni.

-Itt hagylak.

-Remek barát vagy... -mondta, mire beszívtam az ajkaim. Nem válaszoltam azonnal. Egy sóhajtás után nyitottam beszédre a számat.

-Elegem van abból, hogy félrevezetsz a viselkedéseiddel...

-Én félrevezetlek!? Ki volt az, aki 10 éven keresztül másnak adta ki magát, mint aki, és fosott elmondani az érzéseit!?

-Colin Clark. Az igazi Colin Clark.

-Miért, Te ki vagy?!

-Az Elveszett.

E mondat után elvesztettem az önkontrollt. Felszisszentem. Belsőm kikívánkzott, de nem tudott utat törni magának. Azt hiszem olyan ideges voltam, hogy az ájulás kerülgetett. Hallottam olyanról, hogy mások hánynak ilyenkor... lehetséges, hogy nekem is ez a bajom. Nem tudtam pontosan.

Fájni kezdett a fejem... erőteljesen lüktetett. Mintha az agykoponyámat légkalapáccsal ütlegelték volna. Alig láttam, alig tudtam lélegezni, s alig reagáltam a külvilágra. Tyler aggodalmas, Samantha remegő hangját hallottam magam körül. Újdonsült legjobb barátom folyton aprókat ütött arcomra, hogy észhez térjek. Majdnem leborultam a székről, de egy agyon tetovált kéz megtartott.

-Szánalmas vagy, Colin. Hogyan tovább, ha? Teljesen elment az eszed, te barom. Mit is vártam tőled? Mindig mindent magad akarsz elintézni... ketten - együtt - sikerült volna! 

-Fogd be... -mondtam alig érthetően.

-Azt gondoltad, hogy sikerülni fog, ha rá ordítasz? Nem lehetsz ennyire hülye! 

-Tudom mit csinálok... -dölöngéltem jobbra-balra.

-Mi a fenéről beszélsz, Colin!?! -rángatott Tyler.

-Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd őket! -beszédem sok nyállal járt, ami megakadályozott a szavak kimondásában.

-Mi?! Kiket, Colin??? Kiket nem tehet tönkre, és ki!? -kérdezte Zayn Tyler-től és Samantha-tól, de egyik sem válaszolt.

-Sammy így sosem fog szeretni! Hallgass rám! 

-Nem... -szemeim könnybe borultak.

-Colin... -szorította meg a pólómat Tyler a vállamnál. -Colin, a rohadt életbe! VÁLASZOLJ MÁR!!!

-Nem hagyom, hogy a hangok a fejemben parancsoljanak nekem!!