~ 3. rész ~

"Biztos, hogy az egyik rendőr a tettes..."

Colin ájultan feküdt az ajtóban, míg apám hozzám dobott egy vizes rongyot, amit nem tudtam elkapni. Kicsit rossz a kézügyességem e téren.

-Borogasd a fejét. -mondta, majd háta mögött becsapta az ajtót. Itthon hagyott egy ájulttal... azt sem tudom, hogy ilyenkor mit kéne csinálni... felemelem. Elviszem a kanapéig, hogy ne a földön kelljen felkelnie. Még azt hiszi, hogy nem törődöm vele.

A padló vizes volt a rongy miatt, de ez volt csak a legapróbb probléma. Megpróbáltam elcipelni Colint, de férfi és nehéz termete létére ez nehezemre esett. Az első méter után leejtettem, a feje pedig iszonyatosan nagyot koppant. Számhoz emeltem a kezem. Újra megpróbáltam, most már nagyobb sikerrel értem el a kanapéhoz.

-Na, és akkor most hogy emeljelek fel ide? -húztam a szám és gondolkodni kezdtem. Lenéztem a szőnyegre, és egy egészen hülye ötlet futott végig a fejemben. Majd azzal felhúzom... Eltoltam a dohányzóasztalt róla, majd a szőnyeget megfogva átsétáltam a kanapé mögé, és addig könnyedén húztam, amíg nem ért el a testéig. Itt már erőt kellett facsarnom magamból. Megfeszültem, és - már majdnem a földre ülve - húztam magam felé az anyagot. Sikerült felhúznom a bútorra.

Izzadt homlokomat törölgettem, míg Colint néztem. Büszke voltam magamra, hiszen nem mindenkinek jutna ilyen az eszébe. Elmentem inni, és leültem a konyhaasztalhoz. Fél óra telt el, míg Colin felébredt. Pislogni, és nyöszörögni kezdett, miközben próbált megfordulni. Leesett a kanapéról.

-Ahhhh, Sammy! -mondta tompított hanggal, miközben csak arccal lefele feküdt a padlón. Colin maga alá helyezte a kezét, - amolyan fekvőtámaszosan - és feltolta magát. Beverte az üvegasztalba a fejét, amin nevetni kezdtem.

-Sammy!! -fogta sérült testrészét, én pedig odamentem hozzá és segítettem.

-Sajnálom! -kuncogtam, majd kitártam a karjaim, ezzel ölelésért kuncsorogtam. Ő nem engedett ilyen könnyen. Csücsörítve hátat fordított nekem, és összekulcsolt karokkal megjátszotta a sértődöttet. Nem bírta sokáig... megtört, megforgatta a szemeit, és gyors léptekkel felém gyalogolt. Megölelt. Nevetve visszaöleltem, és néztem magam előtt az ablakot.

-Tudod, nem okoztál meglepetést. Nem számítottam tőled ennél jobbra. -mondta, miközben éreztem ahogyan mosolyog a vállamon.

 Dörömbölést hallottam az ajtónkon. Odamentem, majd lassan lehajtottam a kilincset. Kicsit megrémülve nyitottam ki, amikor megláttam Alisont...

-Sammy! Csalódtam benned! -billentette jobbra a fejét, miközben összefonta a karjait.

-Én nem! -emelte fel a kezét Colin a hátam mögött.

-Miért nem szóltatok nekem? -kérdezte Alison.

-Miről?

-A hulláról az erdőben. Mi másról?

-Oh, persze... hát... túl morbid vagy, és... oda akarnál menni. -jegyezte meg Colin, majd kezét a szájához emelte, mintha nem mondott volna semmit.

-Pontosan! -bólintott nagyra tágult szemekkel Alison.

-Na látod, ezért! -Colin kiakadva (és aprókat bólogatva) zsebre vágta a kezét.

-Apáék már tutira megtalálták. -mondtam.

-Oda megyünk.

-Én nem veszekedem! -hajolt át a vállam felett Colin, majd kocsikulccsal a kezében a dzsiphez rohant. Alison önelégült mosolyt fakasztott, és nekem hátat fordítva a járműhöz ballagott.

  A Brixiton Park nincs messze, tehát hamar odaérünk.

-Legalább egy rádiót kapcsolhatnál! -mondtam kedvtelenül.

-Öt perc és ott vagyunk. Felesleges. -Colin az utat kémlelte, majd hirtelen lefékezett. Én és Alison bevertük a fejünket, és ahogyan fogtuk fájó testrészünket. Ő csak mosolygott.

-Nyuszi. -mondta, majd tekintetét újra az útra szegezte, és elindult.

A Brixitonhoz. Megállás után rögtön kiszálltunk az autóból, miközben apát kerestem a szemeimmel. -Apa!! -kiáltottam, és mindhárman odarohantunk hozzá.

-Ti mit kerestek itt? -kérdezte a vállamat fogva. -Azonnal menjetek haza!

-Nem lehet. Alison nagyon ragaszkodik a hullákhoz.

-Azért ne fogalmazz ennyire súlyosan. -mondta. Apa gondolkodni kezdett, majd rábólintott. -KÖSZÖNÖM! -vigyorgott Alison.

-Próbáljatok meg hasznosak lenni.

-Mikor csalódott bennünk, Mr. Brown? -kérdezte Colin a kezeit kitárva, majd apa morcosan hátranézett, amitől a srác visszahúzta a kezeit, és inkább nem szólalt meg.

-Nézzétek. Ezek itt vérfoltok. -mutatott a földre.

-Hát, gondoltam hogy nem ketchup... -mondta Alison, majd az erdő felé nézett.

-Mi az? -kérdezte tőle Colin, de nem válaszolt. A guggolásból felállt, és a lezárt rész felé kezdett sétálni. Megrémisztett.

-Alison.. -szóltam utána, de mintha meg sem hallotta volna. -Alison!!!

-Várj. -mondta. -A szalag is véres..

-Az nem lehet. -lépdelt a lány utána apa, majd jobban megvizsgálta azt. -Ez itt vér. -erősítette meg Alison észrevételét. Adóvevőjét előkapta, és értesítette a társait.

-Biztos, hogy az egyik rendőr a tettes, és az egyenruhája csak egy álca. -mondta Colin miközben körbenézett. -Talán ő! -mutatott az egyik férfira. -Lehet, hogy Gus volt az. Nem egy szimpatikus ember. Még a neve se tetszik... "Gus". -mondta a nevét erős hangsúllyal.

 Órákon keresztül segítettünk nyomozni, de nem jutottunk sokra. Mikor hazaértünk, első dolgom az volt, hogy lezuhanyoztam és elmentem aludni.

/ Másnap ... /

 Ahogy szemeimet felnyitottam, a nap egy pillanatra megvakított. Laptopomat magam mellől az ágyamra emeltem, és  felmentem a twitterre. Egy új üzenet...

Harry Styles: Szia.x

Nem haboztam, visszaírtam neki. Láttam, hogy online, tehát ha szerencsém van, újra választ kapok. Ez perceken belül megtörtént... azt hittem, hogy sikítok örömömben, de mégsem tettem. Csak vigyorogtam, és folyton a számhoz kaptam, akárhányszor írt választ.

Amikor offline volt, elmentem átöltözni. Apa már a konyhában ült és itta a reggeli kávéját, amit most kivételesen nem én csináltam neki. 

-Jó reggelt! -köszöntem a már egész napos öltözékemben.

-Csini. -bólogatott, majd kortyolt a kávéból.

-Köszönöm! -pukedliztem.

Reggelimet készen találtam magam előtt, amin meglepődtem. 

-Ezt te csináltad? -kérdeztem.

-Nem. A One Direction. -mondta az újság mögé bújva, mire felnevettem.

-Akkor még nagyobb étvággyal állok neki! -mondtam, majd nekikezdtem. Iszonyat finom volt. Nem is hittem el, hogy ezt a rántottát apa csinálta. Túl jó volt ahhoz. Most elmondhattam, hogy ez a legszebb reggel, amit átéltem a szünetben. 

-Amikor elmentem tojásért, a boltban valami Zaynről beszélgettek a lányok..

-És... és mit? Mit mondtak? -kaptam fel a témára a fejem.

-Hát, hogy mintha látták volna. Nem hallottam, csak felkapta a figyelmem, amikor meghallottam a nevét. 

-Látták? 

-Azt mondták a leányzók. -vetett arcára egy apró mosolyt, majd csészéjét a szájához emelte.

-Szerintem félreértettél valamit. -ráztam meg a fejem, és visszatértem az evéshez.

-Hmm. Meglehet. Végül is csak mellettük álltam, és ugráltak örömükben. 

Nem tudtam mit mondani... az étel nem futott le a torkomon, és csak bambultam. Felpattantam az asztalról, és magamhoz ragadtam a kabátom. 

-Cipő! -szólt utánam apa, mire a lábamra néztem, és visszafordultam. Gyorsan a lábamra kaptam azt, és futottam a bolthoz. Egy ember 10 percig vásárol, ha siet, mégis nézelődik egy kicsit. Nem lehet olyan messze... vagy még ott van.

Befutottam a boltba, és a sorokat kezdtem végigjárni. Eddig nem láttam sehol. A hentesárukhoz mentem, ahol volt némi szabat tér, és így mindent átláthatok. 

-Fekete dzseki... -mondtam, mikor megláttam egy vékony srácot. Odamentem, és úgy tettem mintha nézegetném az árukat, de közben mindvégig a hátát néztem. Hirtelen megfordult. Hát, ez nem ő volt. A konzervet visszatettem a polcra, és újra a szabad térre sétáltam. Újra feltűnt egy fekete bőrdzsekis alak, akinek a lábai most már hasonlóak voltak Zaynéhez. 

-Kérlek legyen ő, kérlek legyen ő, kérlek legyen ő! -hajtogattam, majd felé siettem. Amikor a közelébe értem, sétálni kezdtem mögötte, de ő megállt egy polcnál. Nem tudtam mihez kapni, tehát ami mellettem volt, felkaptam mintha azt nézegetném, Amikor az árura néztem, kicsit beégtem a srácnál, mivel hogy az egy pelenka volt. 

-Hopp, én nem is ezt keresem... -raktam vissza a helyére kissé elpirultan, amikor rám nézett. Mosolyra kerekedett a szája. Szemeim (mint mindig, amikor meglepődök) kikerekedtek.

-Zayn?