~ 17. rész ~

"Nem fogom lelőni, a rohadt életbe!!!"

/ reggel - 09:55 /

 Fáj a fejem. Mintha nem férne el az a meglevő agyam is üreges koponyámban. Nyom, és lüktet. Hasam kikívánkozza a tegnapit. Szédülök. Úgy érzem éhes vagyok, mégsem kívánom az ételt. Egyáltalán mi történt tegnap?

Szóval ilyen érzés másnaposnak lenni. Az eddigiek alapján átélt legrosszabb dolog, ami történt velem. Többé sosem akarom újra érezni. Egyszer élek, egyszer bebaszok, egyszer meghalok. A többi mind csak érzelem, mikre  ezek mellett támaszkodhatunk.

Egész nap fejemet tartva ültem fotelemben, s egy lavrot szorongattam, hogy még véletlen se az utolsó pillanatban kelljen szaladnom a mosdóba, végül pedig azt nem célba érve rókázzam el magam. Voltak fél órán át tartó öklendezéseim, meg persze pár percesek is, ahol már szinte az epémet köptem vissza. Nagyon rossz volt. Csak támasztottam a fejem, és próbáltam összeszedni magam. Kisebb-nagyobb sikerrel a kanapéra ültem, hogy ha esetleg eldőlnék, ne essek padlóra.

Fáradtságom eluralkodott rajtam. Még a nap sem kezdődött igazán el, én az ágyat nyomtam. Nem kellett egy perc sem, hogy álomba szenderedjek. Lassan borultam oldalamra a puha garnitúrán. Lehunyt szemem mögött képkockák villantak be. Nem voltak olyan különösek. Az éppen addigi gondolataimat formálta láthatóvá tudatalattim. Aztán semmit sem láttam... korom sötét volt.

Fények gyúltak fel körülöttem. Bevilágítottak, csak engem. Mintha egy színpadon álltam volna, ahol klasszikus zenét játszanak a művészek, s a figyelmet csak arra az egy emberre terelik ezáltal, aki felvezeti az első lépéseket. Forogtam. Nem tudtam elképzelni, hol lehetek.

-Hé! -kiabáltam, mire nem kaptam választ. Megpróbáltam még egyszer, hangosabban kiáltani. Aztán torkon szorítottak. A falhoz agresszív léptekkel toltak el. Alig tudtam levegőt is venni. Fuldoklottam a nyáltól, s hogy nem tudtam se ki, se be lélegezni. Kezdett derengeni, ki lehetett. Haja kócos és sötétbarna volt, akárcsak az enyém. Inge kék kockás, mint nekem. Felnézett rám...

-Szervusz Colin! -róka mosolya félelmetes érzetet keltett bennem. Elengedett, melyet megkönnyebbülésül mély levegővétellel áldottam meg.

-Mit akarsz? -kérdeztem nyakamat gyűrögetve, miközben enyhén, mégis fájdalmasan lihegtem. Egy két alkalommal hurutosan köhögtem fel. Úgy éreztem, mindjárt hányok. Csak öklendeztem a fájdalomtól, és attól, hogy az imént majdnem meghaltam a levegőhiányban.

-Mit mondtam neked, te barom?!

-Nem tudom...  -idegességem okául reflexként könnyezni kezdtem. -...nem... nem emlékszem. -dadogtam.

-Oh, kérlek! Ne kelljen újra azt tennem, amit a múltkor!

Féltem tőle. Féltem magamtól. Féltem egy rohadt álomtól, melyben folyton magamat üldöztem. Mintha a jó és rossz énem két külön, mégis külsőre egyforma emberré öltötte volna magát. Rémisztő volt. Nem tudtam megszabadulni tőle.

-Azt mondtam, hogy ne hagyd magad! Zayn egy csicska, te meg Colin, bazdmeg!

-Nem az a Colin vagyok, aminek hiszel...

-Én te vagyok, te seggfej! Érzem amit érzel. Látom amit látsz! Pontosan tudom mi zajlik benned. Mindent tudok rólad. -hangja idegességtől forrt. -Hagyod, hogy Zayn elvegye előled azt, akiért 10 éve küzdesz! De őszintén... miért!? Mi az az ok, amellyel ezt meg tudod magyarázni, ha?

-A becsület.  -válaszoltam.

 Hirtelen más helyszínre portáltunk, ami megviselte a testem. Nem bírtam megtartani... egy kisebb sziklán támasztottam meg remegő karjaimat, hogy stabilan tudjak állni.

-Most meg mi a szarra készülsz? -kérdeztem vibráló hangon.

-Rá foglak venni arra, hogy elszakítsd egymástól a gerle párt.

-Mi?! -ráncoltam össze homlokom. -Nem, képtelenség, hogy ezt megtegyem! -ellenkeztem.

-Hah'! Majd azt meglátjuk. -nevetett hiéna módjára, mit nem tűrtem el. Felegyenesedtem.

-Rohadj meg... -sziszegtem.

-Ugye tudsz róla, hogy magadat szidod?

-Persze hogy tudom. Gyűlöllek!! Gyűlölöm ezt az énem!!

Nem figyelt rám. Elgyalogolt egy bokorhoz, melynek tövéből egy pisztolyt keresett elő. Fütyörészve indult meg felém a fegyverrel, miközben forgatta azt, s felém nyújtotta. Szemeimet rá vezettem. Nem reagáltam rá.

-Vedd már el! -forgatta a szemeit, mire jobbra-balra kezdtem illegetni a fejem.

-Ez a képzeleted, Colin. És itt én uralkodok! -dicsekedett. -Lődd le Zayn-t. -mutatott maga elé, hol megpillantottam a srácot. Samantha volt mellette. Látni lehetett, mennyire boldogok. Magamban mosolyogtam. Kicsit más fele tévedt a figyelmem.

-Hogy mondtad? -tértem vissza a jelen pillanatba. Nem figyeltem előző szavaira.

-Lődd le Zayn-t. -ismételte meg. Egyre közelebb tolta felém a gyilkos eszközt.

-Hogy... mit csináljak? -értetlen pillantást formáltam arcomon. -Na nem... lehetetlen, hogy én ezt megtegyem!

-Muszáj lesz.

-Ugyan, ki kényszerít rá?!

-Te magad. -kuncogott. -Boldog akarsz lenni, nem?

-Ettől nem leszek boldog.

-Lődd le! -parancsolta.

-Nem!!

-LŐDD MÁR LE!!! -ordított.

-NEM FOGOM LELŐNI, A ROHADT ÉLETBE!!! -üvöltöttem patakra ázott szemekkel.

Colin - a másik énem - kifújta magából az elhasznált levegőt, majd mellém állt. Unott fejjel kezdett bámulni, s bal kezét mellmagasságba kinyújtotta maga mellé a pisztollyal együtt. Zayn-re célzott, és úgy lőtt, hogy oda sem nézett. Eddig tartottam vele a szemkontaktust, ugyanis Samantha rémült sikítása vonzotta felé tekintetem. Előttem 20 méterre rogyott össze a srác...

Felkeltem. A feldúltság miatt szaporábban vettem a levegőt, mire Samantha is felébredt.

-Mi az? -kérdezte álmos, ámde aggódó hangsúllyal.

-Semmi, semmi... csak rosszat álmodtam. Aludj tovább. -fújtam ki a levegőt, majd elmosolyodtam. Ez megnyugtatta, és visszafeküdt.

A plafont néztem, s nem tudtam aludni. A feszültség még mindig nem akart kikívánkozni belőlem, mit Sammy nem bírt tovább. Felállt,  majd az ágyam mellé csúsztatta matracát.

-Mit csinálsz? -kérdeztem.

-Fogd meg a kezem... -emelte fel jobbját hozzám.

Lassan közelítettem kézfeje felé, mit először mutatóujjammal érintettem meg, majd mikor szétfoszlott bennem a félelmem java része, bátran hajtottam rá többi ujjamat is. Minden rossz érzelmem elszállt. Abban a tudatban aludtam el, hogy mellettem van, ami életem során talán a legjobb pillanatnak ígérkezett. Megnyugodtam. Reggelig nem engedtem el.

  A nap nagy rész elteltével újabb eseményt szűrt ki a fülem. Ma Zayn és Samantha újabb randira készülnek, ezúttal itthon, távol a külvilágban császkáló rajongók elől, kik jelenlétükkel megzavarnák romantikus pillanatukat. Azt kérték, ne jöjjek le ma az emeletről, vagy menjek el Tyler-rel valahova. Bólogattam, miközben azt gondoltam - inni csak lejöhetek, ha szomjas vagyok.

Felvonultam a szobámba, s egy darabig kellemesen laptopoztam. Aztán kezdtem unatkozni. Elővettem a legérdekesebb című s borítójú könyvet amit találtam, majd azt olvasgattam. Később a gurulós széken kinyúlva néztem a plafont. Nem tudtam elképzelni, mit csinálhatnék. Ledöcögtem hozzájuk.

-Samantha! Van valami jó gépes játékod? -kérdeztem feléjük baktatva.

-Nem, nincs. És, Colin...!! Mit mondtam?!

-Ez csirke? -vágtam a szavába, miközben megragadtam egy húsdarabot a tányérról.

-Colin!! Mi a jó Istent csinálsz?!?! -feldúlt hangsúlyt hallottam hangjában.

-Vettetek valami üdítőt?

-COLIN!

-Jól van már... megyek! -forgattam a szemeim, majd puffogva visszaindultam, de előtte még elragadtam egy használatlan poharat, s egy gyümölcsös üdítőt az asztalról.

/ Sammy szemszöge /

 Colin már megint nagyon nagyra tartja magát. Nem tudom mi zajlik ilyenkor a fejében, de akármi is az, le kell erről a stílusról szoktatni.

-Tegnap még nem volt ilyen. -jegyezte meg Zayn. s tovább falatozott.

-Szerinted... -gondolkodtam hangosan. -...nem velünk van baja?

-Áh, tegnap sülve-főve együtt partyztunk. Már akkor is kibontakozott volna a féltékeny éne.

-De azért ne felejtsd el, hogy rendesen leitattuk. Azt sem tudta hol van, csak bulizott.

-Inkább foglalkozzunk a vacsorával. Végülis ez a mi esténk! -emelte fel pezsgős poharát, miben a frissen kitöltött aranysárga folyadék halkan eresztette a magasba elpukkant buborékjait.

-Cheers! -mosolygott miközben közelebb emelte hozzám az üvegtárgyat.

-Cheers. -koccintottam össze őket, mik kellemes csengő hangot tituláltak. 

~ 16. rész ~

"C'mon Colin let's go party"

 -Köszönöm, srácok! Nagy munkát hajtottunk végre! -dörzsölte össze két tenyerét Mr. Brown, mire elmosolyodva ráemeltem tekintetem.

-Maga fogta el! Az egyetlen akiért jár az ünneplés, az ön! -mondtam.

-Ha Tyler nem szöktet meg, sose kapjuk el. 

-Colin, fogadd el a dicséretet, oké? Jó munkát végeztünk! -nevetett kortársam, miközben gyengén vállba lökött. 

-De itt még nincs vége, ugye tudjátok? -kérdeztem aggodalmas tekintettel, mire nem kaptam kielégítő választ. Csak Mr. Brown reagált. 

-Inkább igyunk a jelenre! -emelte fel feles poharát, mibe Tyler azonnal beleegyezett. Kitöltötték az italt, majd a kezembe nyomták. Elmeredve néztem rájuk. Mozdulatlan voltam. Inkább gondolkodtam, mint figyeltem rájuk. A koccintás térített vissza jelenlegi életünkbe.

-Nem vagyok valami alkohol kedvelő... -néztem elundorodva a poharamra. -...sőt, még sose ittam alkoholt. 

-Akkor ideje elkezdened. Hajtsd le! -azzal Mr. Brown itala már a gyomorfenekén járt.

-Hogy kell ezt inni?

-Csak ne szarozz, mert neked lesz rosszabb.

-Iszok veled, haver... de ne húzd az időt, mert szomjazom! -siettetett Tyler, mire nagy levegőt vettem, majd sóhajtottam. Orromat befogva számhoz emeltem a poharat, s annak tartalmát a számba öntöttem. Szemeim kikerekedtek, mikor a folyadék lecsurgott a torkomon. 

-Ez kurvára mar! -legyeztem magam. Vízért rohantam.

-Ugyan, csak bebeszéled magadnak! -tárta szét kezeit Tyler. Nem találtam poharat.

-Nem, nem, ez tényleg kurvára mar! -hangsúlyoztam trágár szavamat, majd a mosogatóba hajoltam. Megengedtem a csapot, azzal a víz erősen elöntötte arcomat. Túl erősen... nem győzték szorongatni hasukat a nevetéstől. 

-Nagyon vicces... -fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt. 

/ Zayn szemszöge /

 Felkeltem. A szobában még sötét volt. Kiléptem ágyamból, majd az ablakhoz csoszogtam. Felhúztam a redőnyt, ezzel fényt engedtem be, s mikor megfordultam, egy kellemes, mégis meglepő látvánnyal találtam szembe magam.

-Samantha!? -hangosabban mondtam a kelleténél. Dörmögve ébredezett.

-Mi az? -kérdezte a takarómba burkolva.

-Hát... nem akarlak megrémíteni, de... az ágyamban vagy.

Szemei egyből kipattantak. Körbenéztem, s hál' Istennek rendben volt a szoba. Végignéztem magamon, alsóm pedig még rajtam volt.

-Nyugtass meg...! -rémült arccal a takaró alá nézett.

-Van rajtam ruha. 

-Jó... jó... -sóhajtott megkönnyebbülten. -Rajtam is. 

 Míg el nem kezdtünk enni, nem szóltunk egymáshoz. Kínosan indult a reggelt. Nem is tudom miért maradt itt. Már nem mintha zavarna - én örülök neki, csak az a baj, hogy nem emlékszem semmire. Végül is felemelő érzés volt erre ébredni. A tudat, hogy ott van, hogy melletted lélegzik miközben elalszol, csodálatos. Nincs is annál jobb.

Samantha nem igazán tűnt éhesnek. Csak tologatta villájával az ételt, és a fejét támasztotta.

-Nem ízlik? -kérdeztem bátortalanul, mire felkapta a fejét.

-Tessék?

-Nem ízlik? -ismételtem meg a kérdést.

-Oh, de! Nagyon finom! -csavarta fel evőeszközére a tésztát. -Csak elmerengtem. -azzal be is kapta a falatot. Egy szószfolton akadt meg a szemem apró szája szélén. Felé emeltem a kezem, mire hátrébb húzódott.

-Csak.. egy kis... -motyogtam magam elé, miközben lassan lesimítottam róla az ételt.

-Köszönöm!

-Öhhm... -nyögtem. -Hazavigyelek?

-Azt akarod, hogy menjek? Mert akkor...

-Nem, nem, nem! Dehogy is, csak... áh, érted. Csak... haza.

-Persze. -mosolygott bájosan.

/ Colin szemszöge d.u. 16:35 /

 Nézed a lányt, megszereted. Elnézed a lányt, s beleszeretsz. Bármit teszel, csak nála lyukadsz ki, és nem tudsz szabadulni az éréstől. Más párokat nézel, kik idősebbek mint te, de tökéletesek. Tökéletesebbek, mint te. Kevésnek érzed magad. Magányosnak. Szükséged van valakire, nem igaz? Nézed őket, a boldogságukat, és félsz, hogy talán a te világodban már erre nem lesz lehetőséged. Amíg én várok, mások boldogan dobálják egy-kettőre barátnőiket, mint a megvett, szeretett új OBEY-es ruhadarabokat, mikkel elsőre menőznek, de másnapra már unalmasak.

Kopogást hallottam. Nem tudtam, hogy csak beképzeltem-e, ezért hátranéztem a kanapéról. Mr. Brown az ajtó felé indult, tehát fülem nem csalt.

-Zayn! -örvendezett neki az  öreg, majd hátba veregette a srácot. -Ugye semmi bajt nem csináltál a lányommal?

-Nem, Mr. Brown! A lehetségesnél is lehetetlenebb kárt sem okoztam benne. -vigyorgott. -Remélem.

-Nem, abszolút jól éreztem magam. Fantasztikus volt! -a lány majd kicsattant örömében. Azt hiszem jobban fel volt töltődve, mint pikachu mikor konnektorba nyúlt.

-Szóval ő Zayn. -nyújtotta kezét Tyler, s bájosan mosolygott. Nem tűnt valami őszintének, ahogy elnéztem. -Azt hiszem még nem találkoztunk.

-De, már egyszer biztosan. -bólogatott Zayn. -Amikor kiderült, hogy megcsaltad Sammyt. Ja... akkor volt. -hanglejtése egyre bunkóbbnak bizonyult.

-Az nem én voltam. -megkönnyebbülés látszott arcán, mikor végre ezt kimondhatta.

-Akkor biztosan én, mi?

-Zayn, elkaptuk az illetőt. Nem kell Tyler-rel vitatkoznod. -lépett közbe Mr. Brown, ki a vitának azonnal véget is vetett. Megörültem. Már majdnem én szóltam oda hozzájuk.

-Tehát...

-Tyler iker bátyja volt a sorozatgyilkos. Nem volt megcsalás. -azzal pontot tett a téma végére. Zayn a nappali felé pillantott. Nem tudta nem elkerülni a hangos reklámot a tv-ben, ahogy fotel támlája magassága miatt kilógó hajamat sem.

-Szervusz Colin. -alig hangsúlyozott.

-Csá! -emeltem fel a kezem, viszont nem fordultam hátra, hogy szemébe tudjak nézni. Elég volt ennyi. Örüljön, hogy köszöntem.

-Figyeljetek. Ömm... -törte meg a csendet Tyler. -Mi lenne, ha elmennénk bulizni? A bátyám sittre került... ez elég ok, nem?

-Beteg ötlet. -nevetett Zayn, s nem sokkal utána komoly tekintetet vetett arcára. -Menjünk.

-Benne vagyok! -egyezett bele Samantha is, mire mindhárman rám meresztették szemeiket. Éreztem, ahogyan pillantásuk felsérti magánszférámat.

-Nem, nem megyek veletek! -mondtam még mindig háttal nekik. -Nem. -ismételtem.

-Colin, gyere már! -könyörgött Samantha. -Legalább jól fogod magad érezni!

-Úgy érted, érezzem jól magam az alkohol társaságában, ami tulajdonképpen semmi igaz érzelmet nem tud közölni, ha a fejedbe száll? Nem, köszönöm. Én valóban jól akarom magam érezni, ami nem csak az alkohol hatásának oka lehet.

-Nem feltétlenül kell ilyesmiket fogyasztanod. -rántott egyet a vállán Zayn.

-Party-gyilkosként fognak rám tekinteni. Nem kell ez nekem.

-Colin... az életbe is! Gyere el velünk! Legalább egyszer! -nyöszörgött Samantha, mire felálltam.

-Nem... -emeltem fel mutatóujjam. -...próbáltok leitatni!

Arcukon egyre szélesebb mosolyt véltem felfedezni. Örültek nekem. Három ember örült nekem, plusz kettő. Egy, aki most nem jöhet velünk, Mr. Brown, és az anyukám, aki nem lehet köztünk, de biztosan ő is mosolyogna. Végre emberek közé megyek az iskolán kívül...

-Marlbologh?! Most komolyan? -vizsgáltam át az épületet, s annak magasságát. A zene már a zárt ajtókon is áthallatszott. Elég tompán, de erősen szólt.

-Ugyan, nem fogod megbánni. Ez a legjobb bár Londonban, haver! -mondta Tyler arcomhoz egészen közel, miközben többször is vállba veregetett.

-Oké, de...

-Szájat becsuk, lábakat aktivál! -indult előre Zayn, kit Samantha azonnal elkapott karjánál, nehogy lemaradjon. Tyler is bandokolni kezdett az ajtók fele, míg én leblokkolva álltam az üres téren, s emberek lökdösték vállamat. 

-Colin, az Isten szerelmére, gyere már! -ragadta meg karomat a lány exe.

-Biztos hogy... -nem engedték, hogy végigmondjam.

-Négy koktélt, legyen szíves! -ordított a tömeg zajától tompán Zayn, mit a hölgy - nem tudom hogyan - azonnal meghallott, és válaszolt is rá.

-Milyet...? 

Érdekes fényekben villózott a pult. Sosem voltam még ilyen helyen. Eleinte ez kötött le... aztán megláttam az embereket a saját nyálukban úszni.

-Négy különbözőt. A négy legjobbat! 

Táncoltak. Őrültek voltak. Állatokként viselkedtek. A zene fülsüketítően szólt, mit nem igazán éreztem kellemesnek. Szívem dübörgött a hangos basszustól. Szokatlan volt, aztán élvezhető. 

-Tessék az italod. -nyomta kezembe Tyler a hatalmas poharat, miben a folyadék felül zöld, alul pedig átlátszó színekben pompázott egy kivivel a tetején.

-Ebbe van alkohol? -kérdeztem a csapatom után apró léptekkel haladva, mint egy ártatlan szűz, - bár az is voltam - miközben ők asztalt foglaltak magunknak.

-Nem. Abszolút nincs. Ez gyümölcs ital, Colin. Ott van benne a kivi, nem látod? -mutogatott Zayn a poharamra, majd undorral a fejemen rájuk néztem.

-Nyugodj már meg! -nevetett Samantha. -Ez csak egy ital! Kortyolj bele mélyen... akkor finom!

Nagyon próbáltak győzködni, hát a számhoz emeltem az üveget. Ajkaimat a pohár peremére helyeztem, majd őket nézve lehajtottam a benne lévő színes folyadékot.

-Bazdmeg... -szemeim tágabbra kerekedtek, mint valaha. Kár volt hinnem nekik. -Basszátok meg!! -ugráltam a helyemen, mint aki parázson ül. Nem hogy csípte a torkom, valami kellemetlen utóízen is át kellett küszködnöm magam. Szenvedtem. Úgy éreztem, ezek után beszélni is alig fogok tudni, de vizet még tudtam kérni, amit Zayn azonnal a kezembe is nyomott. Egy egész pofás pohárban volt. Azonnal leküldtem nyelőcsövemen, hogy aztán nyugodtan élvezhessem a tiszta légzést. Aztán mégis rosszabb volt. 

-Mi a szar volt ez!? -ordítottam föl. Szemeim vöröslöttek a könnyektől. 

-Tequila. -vigyorgott vállát rángatva a híresség, kinek most nyakát sem tudtam volna kitekerni, annyira égett a torkom. 

-Ezt még rohadtul vissza fogom adni, Zayn, basszameg! -legyezgettem magam, nehogy elájuljak. Túl sok volt nekem.

-Ugyan, ebbe még nem halsz bele! -nevetett Tyler, majd Samantha. Én ennyire nem találtam nevetségesnek a jelenlegi állapotom. 

-C'mon Colin let's go party! -dalolászta Zayn, min mindhárman majd' megszakadtak a nevetéstől. Egy-egy apró könnycsepp is elhagyta szemüket. -Na jó... ennyire... -még mindig nem tudta abbahagyni. -...ennyire nem volt vicces. -törölgette szemeit.

-Húzzunk a parkettre. -ajánlotta fel Tyler, s a csoportunk fele Samantha tekintetét próbálta elcsípni.

-Szabad egy táncra? -nyújtotta felé tenyerét Zayn, mibe a lány azonnal belement. Gyengédnek tűnt az érintése. Összefont ujjaikat semmiféleképpen nem akarták szétbontani egymástól, ezért valahogy átvezették az asztal fölött kezüket. 

-Legalább ott nem itathattok. -mentem utánuk ritmusra "táncolva". Már amennyire azt táncnak lehetett hívni. Csak az alapmozdulatok, mint az ökölbe szorított kéz, s a csípő enyhén jobbra-balva való illegetése játszott szerepet. 

-Te Colin! -hajolt a fülemhez Tyler. -Gyere velem! 

-Mi? Várj.. ho... -nem hagyta, hogy megszólaljak. 

-Szépségem! Két pohár whisky-t légy oly' kedves! -legyintett a levegőbe, s kérését azonnal teljesítették. Elénk tolták az italokat.

-Miért kell bele jégkocka? -próbáltam érdeklődni, hogy legalább tudjam mit miért iszok meg.

-Őszinte leszek veled... -hörpintette le a sárgás folyadékot, majd megrázta a fejét. -Nem tudom! -hangján felpörgöttséget hallottam. Félénken, de én is leküldtem. Azonnal felébresztett.

-Hohvouah! -vigyorogtam tátott szájjal. -Ez rohadt jó volt! -nevettem hangosan, mire Tyler újra magasba emelte a kezét.

-Még egyet a srácnak! -kiabálta.

/ 30 perc múlva /

-NEVER MIND, I'LL FIND SOMEONE LIKE YOUUUU!!! I WISH NOTHING BUT THE BEST FOR YOU TOO!! -énekeltem torkom szakadtából, amilyen hamisan csak tudtam. Az alkohol elbutította agyamat. Úgy viselkedtem, ahogy a buli elején megfigyelt emberek. Őrülten, állatiasan. Ingem gombjai hasam feléig mind leszakadtak. Az asztalon táncoltam. Jól éreztem magamat... mint még soha. És szerintem nem az alkoholtól. Sokat ittam, s talán túl sokat is, de éreztem, hogy boldogságom nem ennek köszönhetem. Sőt, elég sok csajt összeszedtem az este alatt. Nem hogy egy, három egyszerre... itt már nem tudtam mi történik velem. De az összeset végig csókoltam.

~ 15. rész ~

"Nem ölhetsz meg... még nem"

 Mr. Brown ellátta Tyler lőtt sebét, mit fájdalmas sziszegéssel kísért. Szinte már nekem fájt. De végig mosolygott.

-Jobban vagy? -kérdeztem, miközben felvezettem rá a tekintetem. Ülésszögem elég alacsony volt. A combomon támaszkodtam, majdnem vízszintben - összefont ujjakkal. Bólintott. Nem volt őszinte, de azt hiszem valamivel mégis jobb volt neki. Amolyan megkönnyebültséget éreztem rajta... vagy mit.

-Tehát elemezzük csak ki. -csapta össze a tenyerét Mr. Brown. -Shane, a bátyád...

-Igen.

-És terrorban tartott.

-Igen.

-Mivel ő a sorozatgyilkos.

-Igen...

-Hogy én erre miért nem jöttem rá!? -sóhajtott az öreg, majd tovább vizsgálgatta a srácból kipecázott 22-es kaliberű töltényt. Még sosem láttam ilyet, csak a filmekben. Nem bírtam tovább ülve. Felpattantam, s hirtelen Mr. Brown mellett teremtem.

-Eléggé csíphetett. -motyogtam magam elé, és a lőszerre mutattam. -Esetleg...

-Megfoghatod.

Azonnal megragadtam a golyót, és jobban szemügyre vettem. Mire visszanéztem Tyler-re, ő a kanapén elszenderedett - méghozzá egy elég kényelmetlen pózban.

-Biztosra veszem, hogy azonnal lakcímet vált. -mondtam miközben az apró tárgyat az asztalra helyeztem, s az gurulni kezdett a bútor pereméhez. Elkaptam, mielőtt leesett volna.

-Colin... tudom, hogy őrültség, de...

-Megteszem, Mr. Brown... amit csak kér. -felcsillant a szemem. Újra Colin-nak éreztem magam. Sőt... napról-napra egyre jobban vagyok, és nem gyötörnek a rémálmok.

-Amíg nem késő, menj vissza Shane bunkeréhez.

-Rendben. -hiperaktívan bólogattam, majd azonnal pulcsit ragadtam. Az ajtót becsaptam magam mögött, igaz, nem akartam. Csak rohantam... már tudtam az utat, hiszen szerencsémre Mr. Brown nem egy gyilkos, aki szemtakaróval cipeli haza a gyerekeket.

Mikor már elég közel voltam a házhoz, bokrok mögött - vagy között - kezdtem bujkálni, s közben próbáltam csak az ott történő dolgokra koncentrálni. Folyton zizgett valami a fülemnél. Csapkodtam magam, de nem hagyta abba. Egyre jobban felidegesítettem magam rajta. Rájöttem, hogy az apró lény biztosan többet lát, és nem kellene erősebben csapkodnom magam mint az imént, - minek erejével akár egy kígyót is agyonüthetnék - hiszen csak az én arcom bánja. A szép, sebes arcom. De csak nem hagyta abba. Felpattantam az álcámból, és össze-vissza kezdtem kalimpálni.

-A rohadt... -őrjöngtem összeszorított fogakkal, aztán észbe kaptam. Most fedtem fel magam. Azonnal leguggoltam a fűbe, s a levelek közül - már amit láttam - figyeltem Shane cselekvéseit. Autóba szállt. Becsapta annak az ajtaját. Beindította a motort. Óvatosan felemelkedtem. Ő elindult. Követni kezdtem. Gyorsított. Én is gyorsítottam. Láttam, hogy visszapillantott rám. Sapka volt rajtam, tehát tuti nem ismert fel. Szerencsémre előttem szaladt egy kóbor kutya, mi még jobban megkönnyítette az álcám. Ordítani kezdtem utána, mintha az enyém lenne, s elszökött volna.

-Héj! Kutyus! -gondolkodtam szerencsétlen állat nevén. -M... -nem jutott semmi az eszembe. -M... MALIK! -kiáltottam.

Az autó lassítani kezdett. Shane megnyugodott, hogy nem őt kergetem. Legalábbis ezt hitte... aztán lefordult. A kutya viszont nem ment arra, amerre én akartam. Új álcát kellett kitalálnom. Levettem a sapkát, majd a kapucnimat felhajtottam - mindezt futás közben. Lehajtott fejjel kocogtam a kocsi után, természetesen a járdán. Eléggé lepukkant helyre vezetett. A lámpák pislákoltak, és elég kihalt volt az utca. Maximum kettő, három gengszter szívott a járda szélén.

 Shane kiszállt a járműből, s magával vitte két bőröndjét. Kíváncsi voltam, mik lehettek benne. Fegyverek? Bombák? Apró robotok, amik elpusztítják a Földet? Na jó, az utolsó már túlzás volt. Közelebb osontam. Ráléptem egy száraz gallyra, mi egy reccsenést kísért. Azt hiszem nem látott meg. Mégközelebb léptem a gyilkoshoz. Éppen a kulcsait kereste, miközben én megpróbáltam tárcsázni Mr. Brown-t.

-Héj, megvan a tartózkodási helye! -suttogtam.

-Gyors voltál, Colin. -hangja telefonon keresztül is átsugallta a mosolygását. Lenyomozta állapotom, majd lerakta. Telefonom hangos csipogásba kezdett.

-A rohadt életbe, kérlek, ne most... -próbáltam kikapcsolni, de késő volt. Shane erősen megmarkolta azt a kezem, melyben a mobil volt. Erősen szorította... fájt.

-Colin!? -morgott.

-Hellóó! -biccentettem jobbra, majd tökön rúgtam. Elég fájdalmas lehetett, hiszen összeesett. Példányát szorongatva szenvedett a földön, míg körüljártam őt. Nehezen feltápászkodott.

-A kurva.... anyád... -sziszegte, s támadt. Ökölbe szorított kezeimnek ment neki, mikkel gyomron ütöttem. Ez már nem volt olyan hatásos.

-Oh, szóval tökön kell vágjalak, hogy leblokkolj? -kérdeztem Shane-t kielemezve. Ő erősebb fegyverhez ragaszkodott. Úgy értem, tényleg fegyverhez, mit a kabátja belsőzsebéből rántott ki.

-Haver... -nevettem. -...ezt nem gondolod komolyan!? Egy fegyvertelen ember egy pisztoly, s gazdája ellen?

-Egyel több, vagy kevesebb lakos, mit számít? -kattant a kakas.

-Ha így fogod fel, senki sem marad élve a városból!

-Tarts fel a kezed, vagy szétlövöm azt a cuki arcodat!!

-Hát, legyen... -kezeimet a tarkómhoz emeltem, s megfordultam. Háttal álltam neki.

-Mit csinálsz? -kérdezte.

-Ha lelősz, legalább ne lássam. -forgattam a szemeim.

Hallottam ahogyan közelebb lépdel felém, s éreztem ahogyan szemeivel folyton vizsgálgat engem. Nem féltem tőle. Legalábbis, neki ezt mutattam. Valójában jól tudtam álcázni ezt az érzést. Sikerült lelassítanom a szívverésem. Elém lépett.

-Hol van Tyler? -kérdezte nyugodt hanglejtéssel.

-Ha tudnám, sem mondanám meg.

-Még egyszer kérdem... -közelebb hajolt. -Hol... van... Tyler? -fenyegetőnek tűnt.

-Nem tudom...

A fegyvert homlokomhoz emelte, mire testem automatikusan remegni kezdett.

-Utoljára kérdezem.

Folyamatosan nyeltem a hatalmas nyáltömegem.

-HOL VAN TYLER? -ordított.

Szemeimet összeszorítottam, s már nem válaszoltam. Jobban a homlokomhoz szorította a pisztolyt.

-Nem ölhetsz meg... -motyogtam.

-Mi?

-Mondom... nem ölhetsz meg! Még nem! -ismételtem meg immár hangosabban, miközben lassan ráemeltem a tekintetem. Értetlen fejjel nézett vissza rám.

-Miért nem? -kérdezte.

-Mert még nem heréltelek ki! -azzal kezéből kicsaptam a fegyvert, mi a fűben landolt.

 Elkaptam a csuklóját, melyet erősen leszorítottam, hogy aztán nehogy kapjak néhány pofont. Próbált ellenállni, s nem mondom, rohadt erős volt. Nekitoltam a kocsijának, min majdnem átesett. Az arcomba köpött, mihez reflexként kaptam oda, s ezt kihasználva azonnal belém rúgott. Hátraestem. Szemeimből kitöröltem a nyáltömeget, közben hevesen pislogva feltápászkodtam. Nekirontottam, ahogy csak tudtam. A földre küldtem. Ő jobb kezét ütésre lendítette, mely elől sikerült kitérnem, majd én következtem. Shane szája erősen vérezni kezdett. Éreztem, hogy bütykeim megrepedhettek, ugyanis nem bírtam behajlítani ujjaimat. Ez nagy problémát jelentett nekem, hiszen ha két kézzel nem, akkor egyel hogy tudnék elbánni vele?

Mr. Brown életmentő pillanatban tört rá a fiatal gyilkosra egy elég erős sokkolóval, mivel a földön tudta tartani. Feltápászkodtam.

-Épp időben, uram! -bólintottam köszönésképp.

-Azt mondtam nyomozd le... nem hogy ölesd meg magad!

Végigtapogattam magam. Mindenem a helyén volt.

-Még élek. -vigyorogtam, mit Mr. Brown aligha látott. Shane-hez gyalogolt, s mellé guggolt.

-Tud gyorsabban futni, mint 100 méter másodpercenként? Ha nem tudná, ennyi a fegyveremből kilőhető 9 mm-es töltény átlagsebessége. Kap öt másodpercet... ha futni kezd, lelövöm... ha nem mozdul meg, letartóztatom.

-Kurva anyád!

-Ez nem volt benne a választási lehetőségekben. Ráadásul... -a srác kezeit összefogta, majd mondata közben bilincset kulcsolt rá. -...nem mondtam, hogy tegeződhetünk.

Shane ordibálni kezdett felém. "Nem úszod meg élve!"

Ezt igazán kétlem. Büntetése életfogytiglan. Hacsak nem sikerül valamilyen szerencse folytán megszöknie. Nem érezhetjük magunkat folyton biztonságban, mivel bennünk van a tudat, hogy vége, hiszen hűvösre tették, de számítanunk kell a legrosszabbra. Ezek után, ha sikerül is neki, még vadabb... még vérszomjasabb lesz.