~ 8. rész ~

"Te nem Amerikában vagy?!"

/ Colin szemszöge /

 Fázok... azt hiszem keresnem kéne még valamit a tűzre. Tudom, szabályellenes az erdőben tüzet gyújtani, és nem akarok nagyobb feltűnést kelteni, de rohadt hideg van, és nem szeretném, ha megtámadna valamiféle vadállat. Lehet, hogy haza kéne mennem... bár, az apám sokkal vadabb bármely vadállatnál is. Meg kell kérnem Mr. Brownt valamire... ohh, Colin, te idióta... és ezt hogy magyarázod ki? Eltűntél egy hétre, és csak úgy beállítasz a legjobb barátnőd apjához, hogy "elnézést, de ne aggódjanak"? Ja... hát ez nem valami jó terv.

 Elindultam Mr. Brownék házához, s közben azon járt az eszem, hogy mivel magyarázzam ki a távollétem. Nem jutott semmi az eszembe... vagy ha igen, semelyik magyarázat sem volt jó. Lehet, hogy gyerekesnek tartana, vagy nem is tudom. De azért tűntem el, hogy távol legyek mindenkitől, akit szeretek. Nem szeretném, ha megzavarnák a gondolkodásom, mivel mindent rendezni akartam a fejemben. Jó sokat kellett gondolkodnom...

Majdnem elérkeztem a célomhoz, amikor megbotlottam egy kiálló gyökérben. Nem, nem Taylorben... bár ő is egy kiálló gyökér, ezt nem tagadom.

-Colin Clark? -lépdelt valaki a hátam mögött. Nem ismertem a hangját, tehát egy másodperces lefagyás után magam mögé néztem. Fekete bőrbakancsát fekete szakadt farmer követte. Lábai vékonyabban voltak az enyémnél, és már azt hittem, valami anorexiással van dolgom, de egyre feljebb vezetve a tekintetem, ráismertem a férfira.

-Zayn? -kiejtésem hanyag volt.

-Igen, valahogy úgy. -nevetett. -Azt hiszem velem kell jönnöd. -nyugodtan mosolygott, és megfogta a karom. Ellenállásomat erősebb szorítással mérlegelte.

-Eressz. -összeszorított fogaim között átpréseltem a szót, mire ő hallgatott rám. -Mr. Brownhoz sietek. Nincs erre időm.

-Oh... értem. Nos, akkor veled tartok.

-Nos, úgy vélem nem kell a díszkíséret. -bólintottam felé, de ő ezt ellenezte.

-Nos, de.

-Hagyd abba.

-Te hagyd abba!

-Csak... arghhh! -morogtam mérgesen, ő pedig mindvégig mosolyogva figyelt engem. Kiakaszt ez az ember. -Inkább haladjunk. Így nem jutunk előrébb.

Láttam, ahogyan Sammy a szobájában tevékenykedik. Pár másodpercig csak álltam, és néztem, hogy vajon mit csinálhat, de Zayn megfogta a vállam, és megállt mellettem.

-Menjünk. -mosolygott.

Ez az ember mindig ilyen? 

Bekopogtam az ajtón, majd vártam. A kilincs megmozdult. Az ajtó és a félfa elváltak egymástól...

-Tyler.. -sziszegtem.

-Csavargó.

-Mr. Brownt keresem.

-Erre találod. -mutatott a konyha fele, majd beengedett.

Mintha övé lenne a ház... 

-Ki az, Tyler? -kérdezte Mr. Brown a sráctól, mire előléptem mögüle. Táskámat magamhoz szorítva néztem vissza az apára, aki kihűlt képpel bámult.

-Colin...!? -kérdezte suttogva. Félrehúztam a szám. -Hol a fenébe... mégis...

-Gondolkodtam...

-Őrült vagy. -gyalogolt felém, keze pedig ölelésre nyílt. -Egy idióta... -éreztem, ahogy elmosolyodik a vállamon, majd a telefonjához nyúlt. Mielőtt tárcsázott volna, felkiabált Sammyhez, hogy vendége van, jobb lenne, ha azonnal lejönne. Hát nem is kellett sok neki... azonnal letrappolt a lépcsőn. Unott tekintete azonnal elhűltté vált, mint az apjának, és a léptei is olyan gyorsak lettek, hogy majdnem orra bukott. Sőt, az utolsó lépcsőfoknál annyira sietett, hogy megbotlott, és a nyakamba zúdult.

-Te idióta... -suttogta a fülembe.

-Apád is ezt mondta.. -kuncogtam, majd Tylerre pillantottam. Ahogy láttam, nem repesett az örömtől, viszont ezt a pillantást egy gonoszságot rejtő mosollyal álcázta. Vagy csak én vélem ezt az oldalát látni?

-Mr. Brown... azt hiszem kopogott valaki. -lépett távolabb az ajtótól Zayn, és várta a választ.

-Hát, nyisd ki!?

-Oh.. -nyúlt a kilincshez, és azt tette, amit az apa mondott. -Umm.. emberek. Valaki ismeri ezt a tagot? -fordult a többiek felé Zayn, és hüvelykujját az ajtóban álló lány felé szegezte.

-Elizabeth? -hunyorgott felé Tyler.

-Na jó, hány embert várunk még? -nevetett fel Zayn, és behajtotta az ajtót. Sammy a lány nyakába vetette magát, és megmagyarázta, hogy ő a nővére. Mr. Brown széles mosolya tetszett leginkább. Nem volt tolakodó, hanem inkább kivárta a sorát a köszöntésben.

-Tyler? -kérdezte Elizabeth az apja nyakában, mikor átnézett afölött.

-Elizabeth... -dadogott a fiú.

-Te meg...

-Honnan ismered Tylert? -mosolygott gyönyörű derült arcával Sammy, ámde hamar lelombozódott Liz mondataitól.

-Ez az ember... te nem Amerikában... várj csak... te és a húgom...

-Francba... -húzta össze a szemöldökeit a srác, és az ajtó fele vette az irányt. Zayn megakadályozta a távozását. Köszönjük Zayn.

-Tyler, valami magyarázatot adnál a lány kérdésére? -kérdeztem gúnyosan, szinte már mosolyogva. Éreztem, hogy nincs minden rendben a csávóval. Khm, férfikurva. Khm.

-Addig úgy sem eresztelek, bogaram. -rángatta fel-alá a szemöldökét Zayn, ezzel megrémítve a távozni vágyó fiút, Sóhajtott.

-Beszélhetnénk négyszemközt, Sammy? -fordult a lány felé, de nem bírtam megállni, hogy ne szóljak közbe.

-Hallani akarjuk a kis történetedet.

Újra sóhajtott, majd a család és a barátok helyet foglaltak a konyhaasztalnál, ezzel kiszorítva a hazug, eldeformált képű, kiálló gyökeret.

-Sajnálom.. nincs több hely. -dőltem hátra, kezeimet pedig kényelmesen a szék háttámlájára pihentettem, és mosolyogtam.

-Úgy érzem, hogy...

-Hát, akárhogy érzel, nem túlzottan érdekel. -mondtam ásítást színlelve, és a körmeimre pillantottam, mint egy igazi plázacica.

-Mi ez az egész, Tyler? -kérdezte felháborodott hanggal Liz.

-Meg tudom magyarázni.

-Az jó, mert rohadt kíváncsi vagyok erre. -kapkodta a fejét Sammy. Iszonyatosan összezavarodott. Szerintem le sem esett még neki, hogy Tyler összeállt a nővérével Amerikában.

-Hát... na jó, nem tudom megmagyarázni, de ez nem...

-Nem az aminek tűnik? Akkor mégis minek? -Elizabeth az asztaltól felemelkedve a srác mellkasát bökdöste, és kérdésekkel halmozta el.

-Hát idefigyelj, kis-apám! Rosszul tetted, hogy nem csak egy, de két Brownnal is kikezdtél!

-Várj... én ezt nem értem. -fogta a fejét Sammy. Azt hiszem most esett le neki a dolog. Székemet közelebb húztam felé, és átkaroltam. Zayn összezavarodva ült a székén, kezeit pedig jól nevelt módra a térdén pihentette, és kihúzott háttal bámult kifele a fejéből. Szemei az éppen beszélő emberre szegeződtek. Leolvastam az arcáról, hogy nem akart itt lenni.

-Zayn... -pisszegtem át a lány háta fölött. -Ha gondolod, menj csak. Látom, hogy feszültebb vagy, mint egy 200 wattos áramkör.

-Megleszek. -nevetett halkan, és a kezem alatt lévő lányra nézett. Szemében láttam, hogy valamin gondolkodik. Valami igen érzelmes dolgon... na ne. Mondd, hogy nem akad még egy vetélytársam! Egek... ez nem lehet igaz. Mondd, hogy csak én vagyok ennyire féltékeny típus!

 Fél órát magyarázott Tyler, amit már kifejezetten untam, de hát mindvégig Sammy mellett kellett maradnom, hogy vigyázzak rá.

-Azt gondoltam, hogy a padlónál tovább már nem lehet zuhanni... -zuhant magába Sammy, miközben Liz kioktatta a srácot. Mr. Brown simogatta a lány hátát, próbálta vigasztalni, de ő csak zokogott. Zayn a combját fogta, amire morogni tudtam volna, de nem lenne alkalmas, én pedig az egész vitán keresztül csak szorítottam.

-Jobban tennéd, ha visszatakarodnál Amerikába! -fejezte be a mondatát Elizabeth, és a bejárati ajtóra mutatott. Bár, ez esetben én "kijárati ajtónak" vagy "viszlát, soha ne gyere vissza" ajtónak nevezném.  Tyler felkapta a konyhapult mellett heverő táskáját, és szó nélkül távozott. A házat elhagyta Liz kiabálása és Tyler magyarázkodása, de ezt most Sammy csalódott és összeroskadt zokogása töltötte ki. Próbáltam felemelni a tekintetét, de visszahúzódott az asztalra.

-Ne menjünk inkább a szobádba? -kérdeztem, mire bólogatni kezdett. Felemeltem immáron gyönge, elhagyott testét, és felsegítettem a lépcsőn.

-Mr. Brown, várjon meg. Beszélnünk kell. -mondtam magam mögé, és majdnem megbotlottam Zaynben. Most kifejezetten nem zavart az ittléte.

-Hát, nem terveztem kimenetelt. -mondta.

Zayn az egyik oldalról, és pedig a másikról támogattam felfele a lányt, míg végül beértünk a szobájába. A híresség feltalálta magát, és magához ragadt mindenféle papír zsebkendő utánzatot, amit csak talált, és a lány mellé rakta.

-Köszönöm. -szipogott Sammy. Felkapta az egyik csomagot, és kivett belőle egy zsepit. Amikor az orrát fújta, Liz berontott az ajtón.

-Ez fura. -mondta. -Most tört össze a lány, de máris két fiú  van a szobájában. -próbálta viccesre fogni a helyzetünket, de Sammy nem igazán vette a poént. Viszont én és Zayn se.

-Oh, kislány. Emiatt a srác miatt felesleges sírni. Egy igazi nagy...

-Kiálló gyökér. -néztem fel az álló lányra miközben félmosolyt vetettem arcomra.

-Az. -nevetett Liz.

Fél órát beszélgettünk, és eközben már Sammy is egyre jobban érezte magát. Eliz úgy döntött, hogy lefekszik aludni, én pedig beszélni szerettem volna még Mr. Brownnal, tehát megkértem Zaynt, hogy ne hagyja visszazuhanni a síró lányt.

Letrappoltam a lépcsőn, ám bár próbáltam halk lenni, és a konyhában ülő, tévét néző apuka felé vettem az irányt. Leültem elé.

-Miről szerettél volna beszélgetni? -kérdezte.

-Az eltűnésemről.

-Oh. Hallgatlak.

-Igazából... kezdem előröl, nem gond? -kérdeztem, mire jobbra-balra illegette a fejét. -Nos.. tehát az egész apámmal kezdődött.

-Az apáddal?

-Egy alkoholista állat. Elviselhetetlen. -sóhajtottam. -Azért tűntem el egy hétre, mert nem akartam haza menni ehhez a féreghez. -felálltam.

-Mit csinálsz? Csak nem...

-Bizonyítok. -mondtam, miközben lekaptam a pólómat, hogy megmutathassak neki bizonyos dolgokat. Elakadt a lélegzete is.

-Ezt az apád...

-Nem, a kiscicák... hát persze, hogy az apám vert össze!

-Colin, én hiszek neked... de...

-Akkor tegye, és ne kételkedjen a szavaimban, kérem. -ültem vissza póló nélkül a székemre.

-Folytasd.

-Amióta anya meghalt, azóta van így. Tehát már vagy öt éve... igen, én voltam a hülye, hogy nem szóltam már akkor, amikor elkezdte... és amiket mondtam, hogy a foci miatt történtek... azok a törött ujjak, karok... hazudtam.

-Miért hazudtál?

-Őszinte leszek. Féltem.

-Nem csodálom. -sóhajtott. -Örülök, hogy beszámolsz nekem erről.

-Kérem, Sammynek ne mondja el. Jobb, hogyha nem tudja. Van elég gondja most neki.

-Minél később mondod el az igazat, annál nagyobb a kockázat. -kapcsolta át a tévét egy sportos csatornára. Éppen amerikai foci ment.

-Igazából arra szerettem volna kitérni, hogy... szóval...

-Persze, ide költözhetsz. De figyelmeztetlek... a szennyest a fürdőben találod. Nem a szobában.

Szemeim könnybe lábadtak, közben pedig felálltam a helyemről, és az apa felé sétáltam.

-Nagyon köszönöm, Mr. Brown! -szorítottam meg az öreget, és férfias módra megcsapkodta a hátam. Hihetetlenül nagy megkönnyebbültség tört rám. Nem tudtam elégszer megköszönni. A szemeim egyre több könnycseppet eresztettek el.

-Azt hiszem az inge...

-Semmi baj, van mosógép. Majd kimosod.

-Na nee.