~ 9. rész ~

 A kanapén aludtam. Kissé kényelmetlen volt, de egy éjszakára éppen megfelelt. Gerincem, s végtagjaimat kinyújtóztattam, miközben ásítva körbenéztem a lakásban. Még mindenki aludt. Láttam, hogy Zayn sem kapott jobb helyet nálam, hiszen ő a konyhaasztalon szállt meg, bár nem hinném, hogy Mr. Brown ne kerített volna neki valami fekvőhelyet. Véletlen aludhatott ott el.

Nem tudtam még mit kezdeni magammal, tehát belekezdtem a reggeligyártásba. Remélem, hogy a háztartás szereti a Colin féle szendvicseket. Bár lehet, hogy ki kéne hagynom belőlük a plusz ízesítéseket, mint a ketchup és a majonéz. Tehát ja. Belefogtam.

-Hol a tej... hol a teej... -keresgéltem mindenfelé, hiszen a hűtőben nem találtam. Minden lehetséges polcot kinyitottam, és átfutottam, de nem bukkantam ilyesfajta folyadékra. Majd csinálok teát. Ahhoz minden cucc megvan.

Felraktam a teavizet forrni, s míg az szépen elkezd rotyogni, megcsinálok annyi szendvicset, amennyit tudok. Versenyezni fogok az idővel. Óra indul! A teavíz most már láng alatt, kezemben pedig szinte forgott a kés. Kenyér, vaj, sajt, saláta, paradicsom, sajt, uborka és kenyér. Guszta, mi? Minden reggel ilyet eszem. Rohadt finom. Mármint nem rohadt, hanem rohadtul finom... túlságosan finom. A teavíz már gőzölgött, amikor ránéztem. Gyorsítsunk be. Hat szendvics már kész. Kenyér, vaj, sajt, saláta, paradicsom, sajt, uborka, kenyér. Kenyér, vaj, sajt... áh, addig hajtogatom, míg eme szavakkal fogok álmodni. Forr a víz. Lássuk csak... egy, kettő... ez pontosan tizenkét szendvics. Remek vagyok. Akkor lássunk neki a teához.

-Mit csinálsz ilyen kora reggel, Colin? -döcögött le a lépcsőn a szemét dörzsölve Liz, s lelépett az utolsó lépcsőfokról.

-Amíg nem csináltam meg a teát, nem ehetsz. -parancsoltam rá.

-Szóval reggelit. Remek. -mosolygott, majd asztalhoz ült. -Ne segítsek?

-Konyhamester vagyok. -zártam el a gázt, majd a kannához nyúltam, hogy aztán átrakjam egy kényelmesebb pontra, de az megégetett. Sziszegve elhúztam a kezem, és rázni kezdtem.

-Konyhamester, mi? -nevetett Liz, majd felállt, és elővette a cukrot.

-Megzavart, hogy folyamatosan bámulsz. -próbáltam a lányra fogni, aki csak kacagva adagolta az édesítőszert a teafüves, citromos vízbe.

-Zayn? -kérdezte.

-Nem tudom. Itt volt, mielőtt te lejöttél volna. -válaszomat azonnal követte egy másik.

-Itt vagyok. -ásított Zayn.

-Pompás! Tedd ezeket az asztalra, kérlek. -nyomtam kezébe a tányért, amibe az ételeket pakoltam. Legalább ezzel is segít.

-Ohh, Colin. El is felejtettem... nekem állásinterjúra kell mennem... basszus... a vonat! -kapott a fejéhez Liz, és felszaladt az emeletre. Mire újra a lépcsőre néztem, már felöltözve, bőrönddel a kezében jött le a földszintre. A haja ápolt volt.

-Ezt hogy csináltad? -kérdeztem csodálkozva, majd elkapott egy szendvicset a tányérról.

-Ne haragudj, tényleg! Remek gyerek vagy, és köszönöm a reggelit! -puszilta meg a tenyerét, majd felém intett, s eltűnt. -Oh, és légszíves szólj apának! -mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót. Hű, ez a lány két másodperc alatt elkészült, még csak most fogtam fel... el is ment? Jesszus. Minden lány ilyen, ha sietniük kell?

Leültem az asztalhoz, és vártam a többieket. Hátha Sammy is lejön... szegény nagyon megviselt. Teljesen más így a légkörében lenni. Mintha nem is mellette lennék olyankor... nem tudnék sokáig vele lenni ilyen helyzetben. Nem, nem vagyok gyenge. Ellenkezőleg. Tudom, hogy sok mindenen mentem keresztül, és nagyon szar életem volt apám mellett, de mindvégig magam maradtam. Visszatérve Sammyre... ő nagyon meg tud viselni, ha ilyen. Ha választanom kéne az ő szomorúsága, és egy terrortámadás között, ami a teljes várost, s vele együtt az összes olyan helyet ami valaha boldogságot okozott nekem, elpusztítanák, én a második opciót választanám. Inkább veszítsem el ezeket, minthogy Sammyt boldogtalannak lássam. Tudjátok milyen érzés ez? Mintha szállnál a széllel, minden mechanikai segítség nélkül. Szabadon. Egyedül. Akkor kezdesz el kapálózni, amikor zuhansz... zuhansz, de nincs alattad talaj, ami megtartson, ha leesnél. Olyankor minden összeomlik. A föld kicsúszik a talpad alól, és te próbálnál megkapaszkodni a fák ágaiban, de leszakadnak. Túl gyengék, mint te. Ez azért van, mert mindannyian sebezhetőek vagyunk valahol. Ha Te gyenge vagy, az álmaid is azok. Nincs előre megtervezve, hogy mit fogsz a következő alkalommal álmodni, ezért minden tőled függ. Hogy megpróbálsz túlszárnyalni az álmaidon, és átveszed az irányítást, vagy hagysz mindent a maga módján történni, és zuhansz tovább. Nekem sikerült. Apám miatt muszáj volt magamra számítanom, ezért felkeltettem magamban a reményt, és ráébredtem arra, hogy negatívnak lenni szar. A boldogság a menő. A további álmaimban ha kicsúszott a kezemből pár ág, elképzeltem egy matracot, amire ráesek. És erre keltem fel... nem tudtam tovább zuhanni. 

Mr. Brown csoszogott ki szobájából. Nem tudtam elkerülni a figyelmem aranyos, rendőrös pizsamájáról. Próbáltam nem nevetni, de kihallatszott, ahogy visszafojtom.

-Sammy vette nekem. -magyarázta.

-Ugyan, ki más? -nevettem most már hangosan, mihez Mr. Brown is csatlakozott.

-Nem is az én lányom lenne. -mondta.

-Egyszer elmentem vele shoppingolni... -gondolkoztam a sztorin pár másodpercig, majd folytattam mondanivalóm. -...és venni akart mindenáron nekem egy vasemberes jelmezt.

-Egy gyerekjelmezt? -vigyorgott szélesen.

-Nem. Egy jelmezt nagy gyerekeknek. Vagy egy jelmezt Colin Clark-nak.

-Tudod mit? -csettintett.

-Mit? -kérdeztem.

-Beöltözhetnél. Mindjárt itt van Sammy szülinapja... rendezhetnénk neki valami bulit.

-Persze, beöltö... várj... mi? -kérdeztem, mikor már leesett, hogy mit mondott.

-Beö...

-Nehogy megismételje. -nevettem, majd abbahagytuk a partyról való társalgást.

-Fiam. Viszont eldönthetnéd, hogy tegeződsz, vagy magázódsz. -mosolygott.

-Maga, vagy te melyiket választaná? -kérdeztem kérdőivel kézmozdulattal.

-A börtönt. -mondta tejes fapofával. Pár másodpercig néma csönd és tücsökciripelés volt, majd mindketten hangos nevetésben törtünk ki. Ezzel tudtam, hogy a tegeződést követeli. A nevetésünk lassan lecsillapodott, és nyugodtan reggelizni kezdtünk. Rá-rá mosolyogtam az öregre, s megbiccentettem a fejem, hiszen teli szájjal nem szerettem volna jó étvágyat kívánni.

-Remeg a kezed. -mondta még szendvicsébe nem beleharapva.

-Ja, mostanában mindig ezt csinálja. -mondtam.

-Feszült vagy?

-Nem, nem vagyok az.

/Sammy szemszöge/ 

 Nehezen ébredtem. A párnám átázott könnyeimtől, ezért muszáj volt megcsonkítanom. Leszedtem a huzatot róla, és kiterítettem. Folyton Tyler-en járt az eszem... Szeretett? Szeretett valaha bármikor is?? Át kell hívnom... beszélnem kell vele...

Én: Szia -írtam neki SMS-t, majd erre azonnal választ is kaptam.

Tyler: Szia

Én: Beszélhetnénk?

Tyler: Persze. Mondd csak.

Én: Szeretném, ha átjönnél. 

Tyler: Ha átmennék?

Én: Nem telefonon szeretném tisztázni a dolgokat...

Tyler: Megyek. -írta, s letettem a telefonom az asztalra. Letöröltem a könnyeim, és megpróbáltam megnyugodni. Levegő ki, be... ki, be.

Eltelt pár perc, s a csöngőnk megszólalt. Összeszedtem magam, megigazítottam a hajam, ami annyiból állt, hogy az egészet a kezembe fogtam, és előre helyeztem a jobb mellkasomhoz, majd kimentem a szobámból. Éppen sétáltam le a lépcsőn, amikor Colin az ajtófélfát támasztva beszélt Tyler-el.

-Sajnálom, gyökereket nem fogadunk! -mondta, és már csukni akarta volna rá az ajtót, amikor odaszóltam neki.

-Én hívtam ide. -mondtam remegve. Nem csak hideg volt, de gyenge is volt a szervezetem.

-De hisz te fal fehér vagy! -tolta félre Colint a vendég, s fellépett hozzám a lépcsőre.

-Ha jól látom, ez a fal narancssárga. -jegyezte meg az imént ellökött fiú.

-Aztán okosan odafenn! Rendőr vagyok! -szólt a konyhából apa, mire rábólintottam. Tyler aggódónak tűnt. Vagy ez megint egy színjáték?

-Gyere. -mondtam, és felsegített a lépcsőn, egészen a folyosóig. Bár, azért ennyire gyenge még nem vagyok. Jó volt, hogy még mindig törődik velem. Még ha színészkedik is, jól esett.

-Tehát.. -mondtam már a szobámban, s leültem. Én az ágyon foglaltam helyett, ő az íróasztalom előtti székemen támaszkodott meg. -Mi is volt ez az egész? -kérdeztem.

-Hát... hol kezdjem... -gondolkodott.

-Az elején, Tyler... az elején. -mondtam. Néma csönd honolt a szobában... egy nagy levegővétel kellett ahhoz, hogy elkezdjen beszélni.

-Amerika nagyon kimosta az agyam. Nehéz volt nélküled... és tudod milyen egy férfi. Nem bírja sokáig.

-De ha őszintén szeretsz valakit, nem csalod meg, és kibírod. Bármennyi legyen az az idő.

-Ez Amerika volt, Sammy. Amerika!

-Amerika csak egy kibaszott kontinens, Tyler.

-Egy kibaszott kontinens nélküled, Sammy.

-Akkor sem kellett volna. -motyogtam. -Szóval minden lehetséges alkalmat kihasználtál.

-Igen.

-Hihetetlen vagy. -csaptam a térdemre, és felálltam. A hajamba túrtam, és beszívtam a szám. Nem kicsit akasztott ki az imént hallott szava.

-Szerettél te engem bármikor is? -kérdeztem rá arra, amit valójában akartam kérdezni tőle a minap. Megint hulla csönd volt, és csak a földet nézte, amíg nem szólalt meg.

-Még mindig szeretlek. -vezette rám a tekintetét.

/ Colin szemszöge - Éjjel - 23:43 /

Egy szobában sétáltam. Nem tudom kié lehetett, de biztosan valami lányé. Hajas babák, csipkék és dobozok voltak mindenütt. Egy varrógépre is rábukkantam, s ahogy lassan lépdeltem, egy tükör is szembe került velem. Belenéztem, s nem nagy meglepetésre magamat láttam benne. Még jó. A hajam kócos volt, mint ahogy általában az lenni szokott, és egy sima sötétkék póló volt rajtam. Továbbmentem. Csodaszép szoba, ahhoz képest, hogy elhagyták. Hirtelen valami hideget éreztem a lábamnál. Ez nedves. Lenéztem, s vizet láttam magam körül... egyre jobban feltöltődött a szoba. Pánikrohamot kaptam. Nehezebb volt a levegővétel, s mikor újra lenéztem, már a csípőmnél járt. Megpróbáltam az ablakhoz futni, hogy kinyissam, de beragadt. Minden úgy le volt zárva, mintha direkt meg akartak volna ölni. A víz már a mellkasomnál járt. 

-Baszki... -mondtam levegőért kapkodva. Tudtam, hogy lassacskán ezt nem fogom tudni megtenni, hiszen ha ellep a víz, megfulladok. Ez a rémálmom... hat évesen eljártam úszni, de még ez a képességem a kezdőt se haladta meg. Nagyon lassan tanultam. Egy nagyobb gyerek belökött a két méteres medencébe, ahol majdnem megfulladtam... azóta a kádnál tovább nem jutottam. Rettegek a nyílt és mély vizektől. Viszont most ez fog megölni... szuper, Colin! Már levegőt se kaptam, miközben ezekről gondolkoztam. Teljesen elmerültem. Ez volt az utolsó levegővételem, tehát már nincs sok hátra. Babák és dobozok lebegtek körülöttem a leginkább. Ahogy kapálóztam. elém sodródott a tükör, amiben magamra néztem. Most viszont féltem belepillantani... de muszáj lesz. Ha látom magamat fuldokolni, ha nem, muszáj felébresztenem magam. Csak álmodom... Magam felé fordítottam a tárgyat, és szorítani kezdtem. Feláldoztam az utolsó szuszt a tüdőmből.

-KELJ FEL COLIN... KELJ FEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!