~ 17. rész ~

"Nem fogom lelőni, a rohadt életbe!!!"

/ reggel - 09:55 /

 Fáj a fejem. Mintha nem férne el az a meglevő agyam is üreges koponyámban. Nyom, és lüktet. Hasam kikívánkozza a tegnapit. Szédülök. Úgy érzem éhes vagyok, mégsem kívánom az ételt. Egyáltalán mi történt tegnap?

Szóval ilyen érzés másnaposnak lenni. Az eddigiek alapján átélt legrosszabb dolog, ami történt velem. Többé sosem akarom újra érezni. Egyszer élek, egyszer bebaszok, egyszer meghalok. A többi mind csak érzelem, mikre  ezek mellett támaszkodhatunk.

Egész nap fejemet tartva ültem fotelemben, s egy lavrot szorongattam, hogy még véletlen se az utolsó pillanatban kelljen szaladnom a mosdóba, végül pedig azt nem célba érve rókázzam el magam. Voltak fél órán át tartó öklendezéseim, meg persze pár percesek is, ahol már szinte az epémet köptem vissza. Nagyon rossz volt. Csak támasztottam a fejem, és próbáltam összeszedni magam. Kisebb-nagyobb sikerrel a kanapéra ültem, hogy ha esetleg eldőlnék, ne essek padlóra.

Fáradtságom eluralkodott rajtam. Még a nap sem kezdődött igazán el, én az ágyat nyomtam. Nem kellett egy perc sem, hogy álomba szenderedjek. Lassan borultam oldalamra a puha garnitúrán. Lehunyt szemem mögött képkockák villantak be. Nem voltak olyan különösek. Az éppen addigi gondolataimat formálta láthatóvá tudatalattim. Aztán semmit sem láttam... korom sötét volt.

Fények gyúltak fel körülöttem. Bevilágítottak, csak engem. Mintha egy színpadon álltam volna, ahol klasszikus zenét játszanak a művészek, s a figyelmet csak arra az egy emberre terelik ezáltal, aki felvezeti az első lépéseket. Forogtam. Nem tudtam elképzelni, hol lehetek.

-Hé! -kiabáltam, mire nem kaptam választ. Megpróbáltam még egyszer, hangosabban kiáltani. Aztán torkon szorítottak. A falhoz agresszív léptekkel toltak el. Alig tudtam levegőt is venni. Fuldoklottam a nyáltól, s hogy nem tudtam se ki, se be lélegezni. Kezdett derengeni, ki lehetett. Haja kócos és sötétbarna volt, akárcsak az enyém. Inge kék kockás, mint nekem. Felnézett rám...

-Szervusz Colin! -róka mosolya félelmetes érzetet keltett bennem. Elengedett, melyet megkönnyebbülésül mély levegővétellel áldottam meg.

-Mit akarsz? -kérdeztem nyakamat gyűrögetve, miközben enyhén, mégis fájdalmasan lihegtem. Egy két alkalommal hurutosan köhögtem fel. Úgy éreztem, mindjárt hányok. Csak öklendeztem a fájdalomtól, és attól, hogy az imént majdnem meghaltam a levegőhiányban.

-Mit mondtam neked, te barom?!

-Nem tudom...  -idegességem okául reflexként könnyezni kezdtem. -...nem... nem emlékszem. -dadogtam.

-Oh, kérlek! Ne kelljen újra azt tennem, amit a múltkor!

Féltem tőle. Féltem magamtól. Féltem egy rohadt álomtól, melyben folyton magamat üldöztem. Mintha a jó és rossz énem két külön, mégis külsőre egyforma emberré öltötte volna magát. Rémisztő volt. Nem tudtam megszabadulni tőle.

-Azt mondtam, hogy ne hagyd magad! Zayn egy csicska, te meg Colin, bazdmeg!

-Nem az a Colin vagyok, aminek hiszel...

-Én te vagyok, te seggfej! Érzem amit érzel. Látom amit látsz! Pontosan tudom mi zajlik benned. Mindent tudok rólad. -hangja idegességtől forrt. -Hagyod, hogy Zayn elvegye előled azt, akiért 10 éve küzdesz! De őszintén... miért!? Mi az az ok, amellyel ezt meg tudod magyarázni, ha?

-A becsület.  -válaszoltam.

 Hirtelen más helyszínre portáltunk, ami megviselte a testem. Nem bírtam megtartani... egy kisebb sziklán támasztottam meg remegő karjaimat, hogy stabilan tudjak állni.

-Most meg mi a szarra készülsz? -kérdeztem vibráló hangon.

-Rá foglak venni arra, hogy elszakítsd egymástól a gerle párt.

-Mi?! -ráncoltam össze homlokom. -Nem, képtelenség, hogy ezt megtegyem! -ellenkeztem.

-Hah'! Majd azt meglátjuk. -nevetett hiéna módjára, mit nem tűrtem el. Felegyenesedtem.

-Rohadj meg... -sziszegtem.

-Ugye tudsz róla, hogy magadat szidod?

-Persze hogy tudom. Gyűlöllek!! Gyűlölöm ezt az énem!!

Nem figyelt rám. Elgyalogolt egy bokorhoz, melynek tövéből egy pisztolyt keresett elő. Fütyörészve indult meg felém a fegyverrel, miközben forgatta azt, s felém nyújtotta. Szemeimet rá vezettem. Nem reagáltam rá.

-Vedd már el! -forgatta a szemeit, mire jobbra-balra kezdtem illegetni a fejem.

-Ez a képzeleted, Colin. És itt én uralkodok! -dicsekedett. -Lődd le Zayn-t. -mutatott maga elé, hol megpillantottam a srácot. Samantha volt mellette. Látni lehetett, mennyire boldogok. Magamban mosolyogtam. Kicsit más fele tévedt a figyelmem.

-Hogy mondtad? -tértem vissza a jelen pillanatba. Nem figyeltem előző szavaira.

-Lődd le Zayn-t. -ismételte meg. Egyre közelebb tolta felém a gyilkos eszközt.

-Hogy... mit csináljak? -értetlen pillantást formáltam arcomon. -Na nem... lehetetlen, hogy én ezt megtegyem!

-Muszáj lesz.

-Ugyan, ki kényszerít rá?!

-Te magad. -kuncogott. -Boldog akarsz lenni, nem?

-Ettől nem leszek boldog.

-Lődd le! -parancsolta.

-Nem!!

-LŐDD MÁR LE!!! -ordított.

-NEM FOGOM LELŐNI, A ROHADT ÉLETBE!!! -üvöltöttem patakra ázott szemekkel.

Colin - a másik énem - kifújta magából az elhasznált levegőt, majd mellém állt. Unott fejjel kezdett bámulni, s bal kezét mellmagasságba kinyújtotta maga mellé a pisztollyal együtt. Zayn-re célzott, és úgy lőtt, hogy oda sem nézett. Eddig tartottam vele a szemkontaktust, ugyanis Samantha rémült sikítása vonzotta felé tekintetem. Előttem 20 méterre rogyott össze a srác...

Felkeltem. A feldúltság miatt szaporábban vettem a levegőt, mire Samantha is felébredt.

-Mi az? -kérdezte álmos, ámde aggódó hangsúllyal.

-Semmi, semmi... csak rosszat álmodtam. Aludj tovább. -fújtam ki a levegőt, majd elmosolyodtam. Ez megnyugtatta, és visszafeküdt.

A plafont néztem, s nem tudtam aludni. A feszültség még mindig nem akart kikívánkozni belőlem, mit Sammy nem bírt tovább. Felállt,  majd az ágyam mellé csúsztatta matracát.

-Mit csinálsz? -kérdeztem.

-Fogd meg a kezem... -emelte fel jobbját hozzám.

Lassan közelítettem kézfeje felé, mit először mutatóujjammal érintettem meg, majd mikor szétfoszlott bennem a félelmem java része, bátran hajtottam rá többi ujjamat is. Minden rossz érzelmem elszállt. Abban a tudatban aludtam el, hogy mellettem van, ami életem során talán a legjobb pillanatnak ígérkezett. Megnyugodtam. Reggelig nem engedtem el.

  A nap nagy rész elteltével újabb eseményt szűrt ki a fülem. Ma Zayn és Samantha újabb randira készülnek, ezúttal itthon, távol a külvilágban császkáló rajongók elől, kik jelenlétükkel megzavarnák romantikus pillanatukat. Azt kérték, ne jöjjek le ma az emeletről, vagy menjek el Tyler-rel valahova. Bólogattam, miközben azt gondoltam - inni csak lejöhetek, ha szomjas vagyok.

Felvonultam a szobámba, s egy darabig kellemesen laptopoztam. Aztán kezdtem unatkozni. Elővettem a legérdekesebb című s borítójú könyvet amit találtam, majd azt olvasgattam. Később a gurulós széken kinyúlva néztem a plafont. Nem tudtam elképzelni, mit csinálhatnék. Ledöcögtem hozzájuk.

-Samantha! Van valami jó gépes játékod? -kérdeztem feléjük baktatva.

-Nem, nincs. És, Colin...!! Mit mondtam?!

-Ez csirke? -vágtam a szavába, miközben megragadtam egy húsdarabot a tányérról.

-Colin!! Mi a jó Istent csinálsz?!?! -feldúlt hangsúlyt hallottam hangjában.

-Vettetek valami üdítőt?

-COLIN!

-Jól van már... megyek! -forgattam a szemeim, majd puffogva visszaindultam, de előtte még elragadtam egy használatlan poharat, s egy gyümölcsös üdítőt az asztalról.

/ Sammy szemszöge /

 Colin már megint nagyon nagyra tartja magát. Nem tudom mi zajlik ilyenkor a fejében, de akármi is az, le kell erről a stílusról szoktatni.

-Tegnap még nem volt ilyen. -jegyezte meg Zayn. s tovább falatozott.

-Szerinted... -gondolkodtam hangosan. -...nem velünk van baja?

-Áh, tegnap sülve-főve együtt partyztunk. Már akkor is kibontakozott volna a féltékeny éne.

-De azért ne felejtsd el, hogy rendesen leitattuk. Azt sem tudta hol van, csak bulizott.

-Inkább foglalkozzunk a vacsorával. Végülis ez a mi esténk! -emelte fel pezsgős poharát, miben a frissen kitöltött aranysárga folyadék halkan eresztette a magasba elpukkant buborékjait.

-Cheers! -mosolygott miközben közelebb emelte hozzám az üvegtárgyat.

-Cheers. -koccintottam össze őket, mik kellemes csengő hangot tituláltak.