~ 5. rész ~

"Van egy lány aki rohadtul tetszik nekem."

 Reggel felöltöztem, ám a nadrágom felvételekor előrebuktam. Sietnem kellett, hiszen 8 órára kéne beérnem, és most 07:54 van. Nem késhetek el már az első napon. Gyorsan összekaptam magam, bepakoltam a táskámba, és rohantam. Apámtól nem elköszönve csaptam be magam mögött az ajtót, majd megálltam. Visszafordultam, lenyomtam a kilincset, és berontottam. Elvettem a gördeszkámat a szekrény elől, és újra becsaptam az ajtót. Ezt végignézte az ős.

 Az iskolába körülbelül 2 perccel csengetés előtt értem be, de legalább nem késtem. Táskámból elővettem a matekot és egy tollat, amit kicsaptam az asztalra.

-Valami gond van, Mr. Clark? -lépdelt az osztályba szeretett tanárom, aki képes azért is karót osztogatni, mert nem hoztam magammal íróeszközt. Tulajdonképpen ezért is buktam meg félévkor. Jó tanuló voltam, de felszerelésben hiányos.

-Nem, semmi. -válaszoltam kicsivel később kérdése után, majd kinyitottam a könyvem.

-Ma átismételjük az algebrát, hiszen mint mindannyian tudjuk, nagyon sok elégtelent kellett kiosztanom. Ez az utolsó esélyetek a javításra. Tehát... -kezdett bele a munkájába, bár néha-néha elvesztettem a fonalat.

A szünetben Sammy felém sasszézott. Boldognak tűnt, ezért én is mosolyogva figyeltem őt.

-Mi történt? -kérdeztem tőle.

-Nem hinném hogy kíváncsi vagy rá, de Zayn követ twitteren. -ingatta a csípőjét jobbra-balra. Eltalálta. Nem túlzottan érdekelt, de ha ő boldog, tűnjek én is annak, nem? Jó színész lennék. Bár igaz, hogy mellette tényleg boldog voltam, mégis szomorú. Egyszer úgy is el kell neki mondanom az igazat. Nem várhatok túl sokáig.

-Szuper. -mondtam.

-Valami baj van? -kérdezte. Egész végig mosolyogtam. Nem tudom, hogy mit vett észre.

-Miért? Nincs semmi baj. Örülök, hogy boldog vagy!

-Furcsa vagy. -válaszolt, majd közelebb hajolt. -Majd a focitól jobb kedved lesz.

Újra elmosolyodtam, hiszen imádtam focizni. Főleg vele... belátom, néha hagyom győzni, de amiről nem tud, nem fáj neki.

Elsétáltam az öltözőbe, szekrényemet kinyitottam, majd a táskámból két felszerelést vettem elő. Egy, amit most felveszek, és kettő, ami jó lesz cserének. Levettem a pólóm. Az évfolyamtársaim engem néztek, és suttogtak.

-Van valami probléma? -kérdeztem flegmán, a testnevelés pólómat lehúzva a testemen. Nem válaszoltak. Tudtam, hogy a foltjaimat nézik, és hogy miket gondolhatnak. De nem beszéltem róla senkinek. A focira fogtam, és az esésekre.

Kimentem a többiekhez az udvarra, hiszen hol máshol tornázhatnánk, ha nem a 10 fokban a friss lebegőn? Kicsit fáztam.

-Clark! Öt kör a pályán! -sípolt rám a tanár, majd ellenzés nélkül futni kezdtem. A legjobb csatár voltam, szóval öt kör számomra semmi. Sokat sportolok, és szerintem ez látszik is rajtam. Eljutottam a 3. körig. Orromon kapkodtam a levegőt, lihegtem, de nem álltam le. Eljutottam a 4. körig. Egyre jobban kezdtem kidögleni, de futottam. Úgy döntöttem, az 5. kör után sem állok le. Addig fogok hajtani, amíg a lábam bírja.

-Colin, elég lesz! -szólt rám a testnevelés tanár amikor elfutottam mellette. Nem válaszoltam. Éreztem, hogy már remeg a combom, és az osztály nagyobb része engem néz, és nem végzi feladatát, de erre nekem most szükségem van.

Végül megálltam a pálya melletti fánál, aminek nekitámasztottam a fejem, és ki-be kapkodtam a levegőt. Nekem csak pár percnek tűnt, de 20 percet futottam, és 15 kört tettem meg. Gondolkoztam, miközben homlokom a fa törzsével érintkezett. Megint csak apámon és Sammyn járt az eszem. Kezemet ökölbe szorítottam, és már készültem, hogy beleütök a lombos növénybe, de nem engedtem az akaratnak. Sammy mellém futott.

-Colin, jesszusom... Jól vagy? -kérdezte, miközben átkarolta a vállamat.

-Igen... -lihegtem. -...csak rohadtul elfáradtam. -egy kilégzés után - számat résnyire nyitva hagyva - mosolyogtam, majd a lány szemébe néztem.

-Ne aggódj, semmi gond. -mondtam, és együtt visszasétáltunk a pályának annak a részére, ahol a többiek mindenféle gyakorlatokat végeztek,

-Clark, üljön le és pihenjen. -paskolta meg a hátamat a tanár, mire még mindig csak lihegni tudtam. Nem kellett kétszer mondania, tehát leültem.

/ Sammy szemszöge /

Semmi sem fontosabb egy legjobb barátnál. Ha nem lenne, nem tudnánk nyugodtan élni. Magunkban kéne tartanunk mindent, és nem tudnánk beszélni róla. Ezért vagyunk mi - hárman - egymásnak. Mindent tudunk a másikról, és ez a bizalom egyik fajtája. Örülök, hogy nem kell titkolóznom előttük. Kár, hogy Colin nincs oda a One Directionért, és nem szívesen hallgatja az élménybeszámolóim, de akármennyire is untatja a téma, legalább meghallgat.

Felüléseket végeztem, mire kicsöngettek. Colin felpattant a kispadról, és megvárt az ajtóban. Alison valahogy lemaradt, de csak nem sértődik meg, ha most elindulunk öltözni.

-Majd mondanom kell valamit. -mosolygott rám.

-Mondd most! -mondtam, miközben vállba löktem.

-Nem lehet... -rázta a fejét, szemeim pedig apró gödröcskéire irányultak.

-Hát rendben. De siess! 

Elindultam a lányöltözőbe, majd átvettem a ruháim. Nem volt olyan szörnyű ez az első nap, viszont az órák nagyon gyorsan teltek. Csak úgy elrepült a fizika, a kémia és a többi óra, amire nekem már nem kellett bemenni.

 Hazaindultam, most egymagamban. Eszembe jutott, hogy Colin szeretett volna mondani valamit, de amikor visszamentem az épületbe, már nem találtam sehol. Nyilván hazament ő is. Vállat vontam, és újra hazafelé vettem az irányt. Útközben összefutottam pár végzőssel, akik utánam fütyültek, de mintha mit sem hallottam volna, elmentem mellettük. 

Hazaértem. Apa még nem mutatta életjelét, tehát még a munkahelyén volt. Kikerestem a kulcsomat a táskámból, majd - a zárba helyezve - elfordítottam azt. Hihetetlen nagy meglepetés fogadott. Kupleráj, és betört üvegszekrények...

-Jesszusom... -raktam le a táskám, és a telefonomhoz kaptam, amit nehezen kotorásztam elő a zsebemből. Amikor hívtam volna apát, a mobiljának csengőhangja a nappaliból jött. Nem tetszett ez nekem... lassú és megfontolt léptekkel lopakodtam az ajtóhoz, miközben a fülemen tartottam a készüléket. Hirtelen egy árnyékot vettem észre magam előtt, ami nem az enyém volt. Megfordultam, és ezzel a lendülettel kivette a kezemből a mobilomat, majd számat lefogta. Próbáltam sikítani, de kesztyűje ezt megakadályozta. Tompított a hangomon.

Colin berontott az ajtón, és egy teniszütőt kapott a kezébe, amit a betörőre szegezett. Végignézett a kezében lévő tárgyon, majd kicsit elbizonytalanodott. Lépett egyet a betörő felé, és jobban rászegezte az ütőt, most már magabiztosabban.

-Azonnal hagyja el a házat, vagy hívom a rendőrséget! -fenyegette az ismeretlen alakot, aki nem reagált semmit. Állt egy darabig, és hirtelen elővett a kabátjából egy pisztolyt. Colin kissé elsápadt, de nem futamodott meg. A férfi elrakta fegyverét, majd zsebre vágta a kezeit. Halkan nevetett, félre lökte Colint, és elhagyta a házat. Apámhoz rohantam... segítettem eloldozni, és letámadtam kérdésekkel, amire nem tudott azonnal válaszolni. 

-Nem tudom mit akarhatott.. -mondta. -...viszont van egy sejtésem, hogy ő a gyilkos. 

-Meg sem torpant, Mr. Brown? -kérdezte Colin.

-Rendőr vagyok. Ezer ilyen ügyem volt már. 

-Nem hiszem, hogy minden nap megkötözte magát egy vadbarom. 

-Nem bizony. -porolta le magát apa, és egy apró mosolyt dobott Colin fele.

-Fú, de utálom az apádat, Sammy. -fogta a fejét. -Összezavar. 

Körülnéztem, és mindenhol káosz volt.

-Ezt be kell jelentenünk.. -mondtam, majd felvettem a földről a telefonom. A képernyője kicsit megrepedt, de szerencsére használható volt. Tárcsáztam, majd apának adtam a mobilt. Felvonultam a szobámba, hogy nyugodtan elintézhesse a dolgait, Colin pedig kérdés nélkül utánam jött. 

-Te mondani akartál nekem valamit... -ültem az ágyamra, ő pedig nagyobb erővel ugyanígy tett. Egy darabig csöndben ült, majd felsóhajtott. -Na? -kérdeztem.

-Van egy lány, aki rohadtul tetszik nekem. -mondta nyögvenyelősen.

-Ohh, Colin, téged eltalált Cupido nyila! -széles vigyor tört ki az arcomon, míg tenyerembe támasztottam az állam. -Mi a neve?

-Ömm... -gondolkozott. -...hát, ha jól emlékszem, Cara a neve... 

-Cara? -nem rémlett nekem ilyen név. Lehet, hogy végzős csajra hajt. Hmm, nem tudom. 

-Igen, Cara... -sóhajtott.

// Colin //

...Remek. Nem hogy az ő nevét mondtam volna, inkább benyögtem valamit. Ennél rosszabb helyzetben nem is lehetnék... most hogy mászok ki ebből? Nem mondhatom neki, hogy "Oh, bocsi. Nem Carát, hanem Sammyt akartam mondani"! Gratulálok, Colin. Ezt is okosan oldottad meg.