~ 6. rész ~

"Kérem, fáradjon ki az óráról, Mr. Clark!"

 Colin arcára széles mosoly derült, amit megkérdőjeleztem.

-Mi az?

-Semmi, csak szép gondolatok cikáznak a fejemben.. -mondta még mindig mosolyogva, majd lehajtotta a fejét. Kinéztem az ablakon, és már láttam, hogy sötétedik.

-Nem kéne hazamenned? -kérdeztem.

-Kellene. -mondta. -De nem akarok.

-Miért?

-Mert itt vagyok, veled. -dőlt a vállamra, és ebből a szögből kezdett nézni engem. Kicsit felmért, aztán szemeit összeszorítva felegyenesedett, és ráfókuszált az arcomra.

-Most mi az? -kérdeztem nevetve miközben vigyorogtam.

-Ne vigyorogj! Megölsz a gödröcskéiddel! -fogta le a szemeit.

-Sajnálom, nem tudom abbahagyni! -mondtam a számat eltakarva, majd eldőltem az ágyon. Colin felém fordult, négykézlábra állt, és mellém dőlt. Kinyújtotta a végtagjait, majd sóhajtott. Egy darabig szótlanul néztem a plafont, majd észrevétlenül elaludtam. Colin a hasára helyezte kezeit, majd azon ujjait összefonta. A plafonnal szemben beszélni kezdett, ámde én azt már nem hallottam. Felém nézett, és látta, hogy már nem a mi világunkban vagyok. Felállt az ágyról, fogta a takarót és betakart. Halkan kisurrant, majd az ajtót óvatosan behajtotta.

-Szép álmokat. -suttogta.

Reggel amikor felkeltem, nem emlékeztem a tegnap estére. Annyit tudtam, hogy Colin itt volt, és beszélgettünk. Aztán nyilván bealudtam. Igen, tuti ez volt.

Ledöcögtem a lépcsőn, és egy igazán meglepő vendég várt engem a konyhában apa mellett. Barna bőrdzseki és fekete farmer volt rajta. Gesztenyebarna haja változatlanul állt, - mint annak idején - szeme pedig rikítóan csillogott a boldogságtól. Kissé eldeformált álla már iszonyatosan hiányzott.

-Tyler! -futottam hozzá, amíg ő felállt az asztaltól. Szinte a nyakába vetődve szorosan megöleltem. Nyár óta nem láttam.

-Én is majdnem megcsókolgattam, amikor megláttam. -mondta apa, majd letette az asztalra az újságot. Belekortyolt a kávéjába, mi pedig Tylerrel elnevettük magunkat,

-A kis barátocskád mondani szeretne valamit. -adta meg a kezdőlöketet az öreg.

-Mi az? -kérdeztem kíváncsian, miközben az ölében ültem.

-Ideköltöztem. -mondta, és várta az első reakciómat.

-Úr Isten! -ajkamba haraptam, kezeimmel pedig Tyler nyakát átkarolva magamhoz szorítottam, és megcsókoltam. Iszonyatosan nagy boldogság öntötte el a szívemet.

-Akkor az a hír, hogy az iskolátokba iratkoztam, eltörpül a költözködés mellett. Igaz? -nevetett.

-Nem hiszem el! Ezt most csak álmodom?? -kérdeztem vigyorogva, majd a homlokához dőltem. Apa felém fordult, és elmosolyodott.

-Utálom a fiúkat, de téged kifejezetten imádlak, Tyler. -jegyezte meg az öreg, és leült közénk. Átismételte a napirendet, és hirtelen bevillant neki, hogy minket iskolába kell vinni. Gyorsan előkészültem, hiszen teljesen lesokkolt az a hír, hogy a barátom újra Londonba költözött. Fél éve nem láttam, ezért nem tudtam, hogy hogyan fogom elterelni róla a gondolataimat.

Elkészültem. A ruhám tökéletesebben nem is mutathatott volna rajtam, hiszen próbáltam olyan színeket magamra ölteni, amilyet Tyler viselt.

-Gyönyörű vagy! -mondták egyszerre, majd megpördültem előttük. Az ajtón kilépve belekaroltam a fiúba, és így elsétáltunk a garázsig. Apa beült a volán mögé, kitolatott az autóval, majd beszálltunk a járműbe. Elindultunk. Nem laktunk olyan messze az iskolától, tehát hamar odaértünk. Még véletlen se tudtunk volna elkésni.

-Úgy örülök, hogy itt vagy! -fordultam hátra, de az öv nem sokat engedett.

-Én is örülök.. -mondta.

-Azért a tanulásra is szorítsatok időt, rendben? -mondta apa, miközben a parkoló felé kanyarodott. Felém fordult, majd elmosolyodva elköszönt tőlem.

-Szia apa! -csaptam be a kocsiajtót.

Tyler is kiszállt az autóból. Megköszönte a fuvart, majd felém pillantott.

-Nehéz lesz így tanulni. -mondta.

-Pártolom. -nevettem. Apa felénk intett, és már tolatott is.

Nekivágtunk a második napnak. Colin, - szokás szerint - letámadott az ajtóban.

-Jó reggelt! -kiáltotta.

-Még nem vagyok süket, Colin!

-Tudom. De jó híreim vannak!

-Na és, mik azok? -kérdeztem.

-Nincs ma az a pöcsfej. -vigyorgott.

-Már a második napon hiányzik a matematika tanár? -nevettem.

-Biztos most állítja össze az év eleji dolgozatunkat. -mondta, majd tekintete Tyler felé szegeződött, miközben nem hagyta abba a halk nevetést.

-Hát ő meg ki? -mutatott rá.

-A nevem Tyler Moore. Sammy barátja vagyok. -nyújtotta a srác felé a kezét. -Örvendek!

-Viszont. -fogadta el a gesztust Colin.

-Sammy, beszélhetnénk? -fordult felém.

-Mit szeretnél? -kérdeztem, de alig hagyta. Elráncigált.

-Mégis mikor jöttél vele össze? -kérdezte halkan, mégis mérgesen.

-Még nyáron.. de ez mit érdekel téged?!

-Talán jogom van hozzá!

-Mi jogodban áll mindent tudni a magánéletemről??! -kérdeztem, mire Colin nem szólt semmit. Mélyen a szemembe nézett. Az övében láttam, hogy haragos, de ez lassan feloldódott. Elpillantott a vállam fölött, majd a padlóra. Fejét elfordította, majd gyors léptekkel elhagyta a társaságomat. Egy darabig néztem, de amikor már nem láttam, Tyler felé fordultam.

-Elhiszed te ezt? -kérdeztem felháborodva. Nem válaszolt, csak átkarolt, és a terembe vezetett. Alison kigúvadt szemekkel bámulni kezdte a mellettem levő fiút, mint ahogyan a többiek is. Sutyorogtak, én pedig az első padba - a helyemre - ültem.

-Jó reggelt osztály! -köszöntött minket a tanár. -Mint látjátok, van egy új diákunk.

-Fúúúúj! -kiáltotta - tölcsért formálva a kezéből - Colin. Mindenki felé fordította a figyelmét, mire a srác megrántotta a vállát, mintha nem ő tette volna.

-A nevem Tyler Moore. Egy ideig Londonban éltem, aztán családi okok miatt Amerikába költöztünk...

-Senkit nem érdekel! -kiáltott újra Colin.

-Kérem, Mr. Clark, fogja be a száját! -szólt a középső padsorba, majd az új diákra térítette vissza a figyelmét. Tyler folytatta.

-Aztán újra Londonba költöztem.

Colin egy papírgalacsint dobott neki a srácnak.

-Mr. Clark, hagyja el az osztálytermet!

-Miért? -szájalt vissza a tanárnak.

-Remek, megkapta az órák utáni büntetést!

-MIÉRT? -kérdezte felháborodva, miközben felállt.

-Ügyes, Mr. Clark, ügyes! Ezzel a lendülettel újra kérem, ezzel utoljára, hogy fáradjon ki az órámról! Vagy még egy óra elzárást akar?

-Nem... -kisétált az osztályból. Nem értettem a viselkedését, hiszen még sosem csinált semmi ilyesmit.

/ Colin szemszöge /

Nagyszerű. Csak úgy beállít ide a pasijával, és még elvárja, hogy örömömben ugrándozzak neki?! Véleményem szerint igenis jogomban áll tudni, hogy mi van vele! Legalább szólhatott volna, hogy van barátja, de neeem... még véletlen se! Kíváncsi vagyok rá, hogy Alison tud-e róla... iszonyatosan mérges vagyok rá! Hogy volt mersze eltitkolni? Istenem... miért vagyok ennyire gyökér?! Nem is érte meg ez az egész... elzárást kapok egy nyomorék, eldeformált állú gyerek miatt. 

Kicsöngetek. Alison lépett ki először az ajtón, és így el tudtam őt kapni.

-Gyere velem. -húztam az udvar fele.

-Mit akarsz? -kérdezte ellenkezve, majd elrántotta a kezét.

-Mi a bajod? -kérdeztem.

-Semelyik lány sem szívleli, hogyha ráncigálják. 

-Kérlek, tekints el ettől! Mit tudsz Tylerről? -kérdeztem.

-Az új srácról? Semmit.. miért?

-Ő Sammy pasija...

-Micsoda?? -tágultak nagyra Alison szemei.

-Igen, én sem hiszem el, még most se... -nevettem kínomban, majd magam mellé pillantottam. Éppen ők jöttek ki az ajtón, és nagyon jóízűeket nevettek. -És azt nem értem, hogy miért pont vele!? Még csak nem is néz ki jól.. -mutattam rá.

-Nem minden lány hajt a kinézetre. Különösen nem Sammy. Ő az emberek szívébe néz.

-Akkor feleslegesen újítom folyton a ruhatáram... -gondolkoztam hangosan. 

-Micsoda? -kérdezte Alison. 

-S... semmi, semmi. -mondtam idiótán nevetve. Látszólagosan nem hallotta amit mondtam. Legalábbis ezt reméltem. 

Igazán bántott a dolog, és nem hagyott nyugodni. Testnevelés órára nem öltöztem át, és ezt a tanár sem tudta szó nélkül hagyni. Újabb óra elzárást akart adni, de aztán megkímélt.

-Köszönöm, -mondtam erős hangsúllyal.

Az órát futással kezdtük, mint mindig, ezért újra belehúztam. Teljesítettem az öt kört, majd félreálltam a tanárhoz. Megtámaszkodtam a térdemen, és fújtattam.

-Jól teljesítesz, Colin. -jegyezte meg a tanár úr. 

-Köszönöm. -mondtam lihegve, majd fejemet megrázva felegyenesedtem. Sammy távolabb állt, majdnem mellém, és pihent. Nem sokkal ezután Alison, pár évfolyamtárs, és az eldeformált képű is végzett. Ahogyan félreállt, Sammyt megcsókolta, és a háta mögé állt. A lány lenézően nézett engem, ahogyan Tyler átkarolta mindkét kezével a derekát. 

Megfojtom... esküszöm, megfojtom...

Szidalmazó tekintetemet levettem róluk, és elfutottam. Magamhoz kaptam egy focilabdát, majd egy falhoz rohantam. Elkezdtem nekirúgni a labdát, ami folyton visszapattant. Haragból játszottam... egyre távolabb kellett mennem, hiszen akkora erővel sújtottam a játékra. 

-Colin, Colin állj le! -fogott le Alison.

-Nem.. -mondtam, majd újra elrúgtam a gömb alakú tárgyat.

-ÁLLJ LE! MOST! -üvöltötte, mire én is felemeltem a hangerőmet.

-HÚZZ MÁR EL INNEN!