~ 18. rész ~

"Elegem van abból, hogy félrevezetsz a viselkedéseiddel!"

/ Colin szemszöge /

  A földön ébredtem. Elnyomtam a karomat, melyet alig tudtam megmozdítani. Bizsergett, mintha ötvenezer hangya futkosott volna a bőröm alatt. Lábaim lehetetlenül ki voltak csavarodva. Felállásom hatalmas megpróbáltatást jelentett a jelenlegi állapotomban. Ez az "akció" körülbelül úgy nézhetett ki, mintha részegen próbálnék cigánykerekezni.

-Gyerünk végtagok! Térjetek magatokhoz! -motyogtam a matracot szorongatva, félig az ágyon feküdve. Újra megpróbáltam. Kezeim remegtek az erőmegfeszítés miatt, de immáron sikeresen felegyenesedtem. A lábaim következtek... melyek ugyanis nem voltak képesek a stabil állásra. Jobbra kezdtem dőlni, a könyvespolc felé, minek egyik fiókját megragadtam, de a rá nehezedett súly miatt azonnal összeroskadt. A könyvek a padlóra zúdultak... na meg a fejemre, s egyéb más érzékeny testrészemre egyaránt. Fájdalmas nyöszörgést hallattam. Mr. Brown aggodalmasan, gyorsan nyitott be az ajtón, s nem engedte el a kilincset. Úgy láttam, lesokkolta a látvány.

-Rendet rakok! -emeltem fel kezemet a könyvkupac alól.

-A fenébe, Colin! -lépdelt felém kinyújtott karokkal.

-Nyugodjon meg, jól vagyo...

-Ezek értékes könyvek! Vigyáznod kéne rájuk!

-Köszönöm az érdeklődést. Csak pár bordám tört el, de mit számít? Van még elég...

-Rakj rendet! Munkába kell mennem.

-Ha lesz ideje, hívjon mentőt. Azt hiszem belsővérzésem van.

 Fél óra kemény munka - pakolás - után letöröltem izzadt homlokom, s ledöcögtem a lépcsőn. Samantha a konyhában tevékenykedett, minek finom illata a lány mellé vonzott.

-Mit csinálsz? -kérdeztem auráját áttörve.

-Most? Elhúzódom a meleg leheleted elől. -csipkelődött mosolyogva.

-Szóval palacsintát.

-Colin... miért viselkedtél olyan bunkón tegnap?

-Miért? Mi történt tegnap? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben ide-oda illegettem a fejem.

-Vacsoráztam Zayn-nel. -támasztotta meg jobb kezét a pulton.

-Hát, akkor... vacsoráztál Zayn-nel.

-És ez neked miért gond?

-Ne kezdjük ezt újra, oké?

Nem válaszolt, csak bambán bólogatott, majd szürkés-kékes szemeit rám szegezte. -Kész a reggeli. Jó étvágyat.

Egy szót sem szóltam. Egyik kezemben a palacsintát, másikban a mobilomat tartottam, és Tyler-rel SMS-eztem. Benne már megbíztam annyira, hogy ki tudtam beszélni a problémáim. Az utóbbi időkben rá számíthattam a legjobban... mindenben segített. Még rántottát sütni is. Ellentétben Samanthával, aki csak Zayn-nel és magával foglalkozott. Vele kapcsolatban már nem érzem azt a legjobb baráti köteléket. Olyan, mintha kényszerből laknék vele egy fedél alatt.

/ délután - 14:35 /

 Tyler felajánlotta, hogy találkozik velem azzal a feltétellel, ha mindent elmondok neki. Kicsit megtorpantam, hiszen ezt az állapotot elmagyarázni szinte lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy őrültnek fog tartani, akinek orvosra van szüksége és sok szar dilibogyóra.

-Itt vagyok. -lépdelt elém a hátam mögül. Nagyot nyeltem.

-Rendben... öhm... -bámultam a betont. -Akkor talán kezdjük is.

-Hallgatlak.

Negyed órán át tartó csöpögős, kínos szerelmes sztori beszámolót tartottam. Ha már mindent elmondok neki, kezdjem a legelejéről, nemde? Elmondtam neki, hogy amikor Sammy és ő együtt voltak, mennyire a padlón voltam, és hogy most mennyire a padlón vagyok.

-Mindezt egy lány miatt... -bólogatott aprókat.

-Mindezt egy lány miatt, akiből kezdetek óta nem tudok kiszeretni.

-Csodálatos. -mosolygott.

-Micsoda? -néztem rá értetlenül, mire levezette rólam a tekintetét, és a hátam mögötti szökőkutat kezdte vizsgálgatni. Azonnal nem is válaszolt, csak gondolkodott.

-Ritka csodálatos ember vagy. -felelte.

Erre felkaptam a fejem.

-Nem vagyok csodálatos. A sztorinak még nincs vége.

-Hiába tagadod... a hűséged ennyi év után sem kopott el. Még ha szarban is vagy vele, te ott lennél neki. Bármennyire haragszol rá...

-Igazából akkor kezdődött el ez az állapot, amikor megtudtam, hogy együtt voltatok.

-Ennyire megviselt?

-Minden szerelmest megvisel, ha a kiszemeltjét más teszi boldoggá.

Tyler csak bólogatni tudott, megszólalni már nem. Úgy dőltek belőlem a szavak, mint még soha. Régen mindig én segítettem másoknak... furcsa, hogy most rajtam segítenek.

-Szóval ha jól értettem, annyira szereted, és fáj amit Zayn-nel művelnek, hogy kialakult egyfajta "védelmi" éned, ami arra akar terelni, hogy árts másoknak azért, hogy megkaparinthasd a lány szívét.

-Nagyjából. -bólogattam. -De van még más is.

-Mi?

-Néha nem csak álmodom...

-Ezt... hogy érted?

-Valamikor a testemet használja.

/ 15:23 /

-Beszélned kéne vele.

-Hogy skizofrén vagyok? -emeltem fel a hangom. -Űzzem el magamtól?!

-Nem tud rajtad segíteni?

-Mivel? Ha Zayn-nel van, bekattanok. Arra pedig nem kérhetem, hogy ne találkozzanak.

-Kérd arra, hogy ne vigye át hozzátok.

-Az ő házuk. Ezt nem szabhatom meg neki.

-Akkor két választásod van. -sóhajtott Tyler. -Vagy tűröd, vagy pedig elköltözöl.

-Ha tovább engedek a dühnek, a rossz oldalam ezt élvezni fogja, és átveszi felettem az uralmat.

-Akkor költözz el.

-Nincs pénzem albérletre.

-Költözz hozzám.

-Samantha ki fog belezni...

-Dehogy fog!

/ Majd később, otthon /

-HOGY KÉPZELED, HOGY CSAK ÚGY ELKÖLTÖZÖL?! -kiabált Samantha, mire én is ugyanebben a hangnemben válaszoltam. Tyler fülét-farkát behúzva ült a konyhaszéken.

-ÚGY, HOGY KURVÁRA SZERELMET VALLOTTAM, DE TE SZARTÁL AZ EGÉSZRE!  TÉGED CSAK A MAGAD DOLGAI ÉRDEKELNEK! Elegem van, Samantha! ELEGEM VAN BELŐLED! -ordítottam pár centi távolságra az arcától. A hangom mélyebb volt, mint valaha. Talán még nem is üvöltöttem senkivel így... szokatlan volt, és felemelő, hogy kiadhattam magamból. Mégis félelmetes. Még a gyomrom is beleremegett ebbe a hangmélységbe. Torkom kapart, amiért ennyire hangosan számoltam be neki.

-Szóval itt hagysz. -kellemes, halk hanggal folytatta további beszélgetésünket, aminek véget akartam vetni.

-Itt hagylak.

-Remek barát vagy... -mondta, mire beszívtam az ajkaim. Nem válaszoltam azonnal. Egy sóhajtás után nyitottam beszédre a számat.

-Elegem van abból, hogy félrevezetsz a viselkedéseiddel...

-Én félrevezetlek!? Ki volt az, aki 10 éven keresztül másnak adta ki magát, mint aki, és fosott elmondani az érzéseit!?

-Colin Clark. Az igazi Colin Clark.

-Miért, Te ki vagy?!

-Az Elveszett.

E mondat után elvesztettem az önkontrollt. Felszisszentem. Belsőm kikívánkzott, de nem tudott utat törni magának. Azt hiszem olyan ideges voltam, hogy az ájulás kerülgetett. Hallottam olyanról, hogy mások hánynak ilyenkor... lehetséges, hogy nekem is ez a bajom. Nem tudtam pontosan.

Fájni kezdett a fejem... erőteljesen lüktetett. Mintha az agykoponyámat légkalapáccsal ütlegelték volna. Alig láttam, alig tudtam lélegezni, s alig reagáltam a külvilágra. Tyler aggodalmas, Samantha remegő hangját hallottam magam körül. Újdonsült legjobb barátom folyton aprókat ütött arcomra, hogy észhez térjek. Majdnem leborultam a székről, de egy agyon tetovált kéz megtartott.

-Szánalmas vagy, Colin. Hogyan tovább, ha? Teljesen elment az eszed, te barom. Mit is vártam tőled? Mindig mindent magad akarsz elintézni... ketten - együtt - sikerült volna! 

-Fogd be... -mondtam alig érthetően.

-Azt gondoltad, hogy sikerülni fog, ha rá ordítasz? Nem lehetsz ennyire hülye! 

-Tudom mit csinálok... -dölöngéltem jobbra-balra.

-Mi a fenéről beszélsz, Colin!?! -rángatott Tyler.

-Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd őket! -beszédem sok nyállal járt, ami megakadályozott a szavak kimondásában.

-Mi?! Kiket, Colin??? Kiket nem tehet tönkre, és ki!? -kérdezte Zayn Tyler-től és Samantha-tól, de egyik sem válaszolt.

-Sammy így sosem fog szeretni! Hallgass rám! 

-Nem... -szemeim könnybe borultak.

-Colin... -szorította meg a pólómat Tyler a vállamnál. -Colin, a rohadt életbe! VÁLASZOLJ MÁR!!!

-Nem hagyom, hogy a hangok a fejemben parancsoljanak nekem!!