~ 23. rész ~

"Annak a nőnek már a lábai közt hevernél."

 A hatalmas, s már ismerős országméretű városba érve elkapott a hiányérzet. Még a torkom is erősen kapart. Hogy fogok úgy énekelni, hogy folyton érzem ezt a fojtogató, keserű érzést? Meg kell próbálnom nem rá gondolni. 

Azt hiszem, ez a legnehezebb dolog, amit valaha a fejembe vettem. A lábaim remegtek, feltéve hogy már többször is jártam itt, szemeimbe pedig akaratom ellenére könnyek szöktek.

-Zayn, haver... -ragadta meg a vállam Liam.
-Minden oké. -mosolyogtam.

Nem, nem volt minden rendben. Nem voltam oké.

A rajongók már fülsüketítő sikollyal vártak minket, amit megpróbáltam kizárni. Megpróbáltam nem megtörni előttük. Nem mutatnék jó példát... nem sírhatok, pont előttük. Az szíven ütné őket, amit a legkevésbé sem szeretnék. Csak... próbáltam magamat adni, amit ők várnak el tőlem.

-Zayn! Egy autogramot! Kérlek! -kiabált a hátam mögött egy lány. Nem fordulhattam vissza. A biztonságiak folyamatosan toltak előre, amit egész karrierem óta gyűlöltem. Nem foglalkozhatok egy percre sem a rajongóinkkal? 

-Várjon, Jarv! -próbáltam visszafordulni.

-Sajnálom Zayn, de mennünk kell. -erőből tolta a vállam.

-Ez fáj! Eressz! -a lányhoz akartam menni.

-Zayn! Ne akadékoskodj! Fordulj vissza, és csináld azt, amit a barátaid! 

Engedelmeskednem kellett. Nem akartam, hogy egy nagyobb balhé is kitörjön a törődöm vágyam miatt. Már ez is majdnem sírva fakasztott. Annyira szeretnék egyetlen egy percet velük tölteni... és egyszerűen lehetetlen. Ez az egy is csak perc annyi, hogy végigsétálunk egy kordonnal elkerített járdaszélességű úton, amit a rajongók körülvesznek, és csak integetni tudunk... semmi többet. 

/ Colin szemszöge /

 Ez volt az első alkalom, hogy így összevesztem Samanthával. Hál' Istennek, most már minden rendben van. És nézzétek! Mosolygok!

Hamar leszállt az est. Mr. Brown még nem ért haza, de elmondhatom, hogy biztosan ki fog ugrani a nadrágjából. Igaz, megleptem párszor az öreget úgy, hogy egy teáskanálnyi vízben is képes lett volna megfojtani, de mint minden normális, nagyszerű barát, az összes őrültségemmel együtt szeretett. Fel sem tudnám sorolni, mennyit segített rajtam. Az első, hogy ideköltözhettem. A többi már csak hangyalábnyi apróság.

-Colin... -törte meg a csendet Sammy. -Ha már ilyen jóba vagyunk...

-Igen? -emeltem rá a tekintetem a lányra, aki a falon lévő posztereit vizsgálgatta.

-Miért utálod ennyire Zayn-t? Feltéve, hogy belém vagy zúgva. -kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Tulajdonképpen, miért is utálom Zayn-t?

-Hát... -szorítottam össze a szemem, hátha így hamarabb jutok szóhoz. Bár, ennek semmi köze nem volt a nyelvjárásomhoz. Nem tudom miért gondoltam ezt. -Inkább csak féltékeny vagyok. -válaszoltam végül.

-Oké... -bólogatott.

-Oké? -néztem  rá értetlenül, mire újra megismételte.

-Oké.

-Csak ennyi? -álltam fel az ágyáról.

-Aha. -mosolygott.

-Nem akarsz semmi olyat mondani, mint "nem kéne féltékenynek lenned, hisz boldog vagyok, és egy legjobb barátnak ez lenne a legfontosabb", vagy hogy "örülnöd kéne..."?? -kérdőíves kéztartásom, s gyors hadarásom megnevettette.

-Nem. -mondta. -Késő van. Aludnod kell.

-Oké. -sóhajtottam, majd az ajtóhoz sétáltam. Egy darabig csak álltam, és vártam, hátha mond még valamit. Folyamatosan egymást néztük, végül megtörtem. -Most azt kellene mondanod, "oké"... tudod. Mint a Csillagainkban a hibában.

-Te megnézted a Csillagainkban a hibát?! -csodálkozott.

-Meg én. Tehát... oké?

-Oké. -mosolygott.

-Oké. -hevesen bólogattam. -Jó éjt! -zártam be villámsebességgel magam mögött az ajtót, majd kifújtam a felgyülemlett oxigént a tüdőmből.

A szobámba érve egy apró ajándékdoboz fogadott az ágyamon. Meglepetten közeledtem felé. Szemeimmel felmértem a nagyságát, közben azon kattogott az agyam, hogy vajon mi lehet benne? Egy bomba? Esetleg muffin? 

Leültem az ágyra az ajándék mellé, majd a térdemre helyeztem mindkét kezemet, így testtartásom elég görnyedt volt. Újra a csomagra pillantottam. A kíváncsiságom majd' megölt, így úgy döntöttem, nem habozok tovább. Széttéptem a csomagolást, amit a földre dobtam, majd a fedelet leemelve belekukkantottam rejtelmes belsőségébe. Elrettent a látvány. Egyre szaporábban vettem a levegőt, miközben egy pisztolyt húztam ki a dobozból. Egy papírcetli volt ráragasztva, amit azonnal elolvastam.

"Megpróbáltál elszökni az érzelmektől, ugye? Ne felejtsd, hogy én mindenhol veled vagyok. Te is tudod jól, hogy én Te vagyok."

Rémültségem pánikrohamba fulladt. Mikor tettem én ezt ide? Honnan van ez a pisztoly? Egyáltalán mit akar ez jelenteni?!
Az ágyam alá tettem a fegyvert, hogy a szobámba lépve ne lássa meg senki, s később, mikor már kényelembe tudtam helyezni magam annyira, hogy az ágyba feküdjek, a gondolataim nem hagytak aludni. Végül hajnali négykor hunytam le a szemem.

-Megkaptad az üzenetem? -lépett elém a sötét énem. -Tudod mi a dolgod.

-Bárhogy is próbálsz nekem parancsolni, nem fogom megtenni!

-Ugyan már... csak nem gondolod, hogy itt te irányítasz?! -nevetett. -Álmodsz, Colin. Mindketten tudjuk, hogy ebben a világban én irányítalak téged, és nem fordítva. 

-Meglátjuk. -mosolyogtam ravasz tekintettel.

-Ezt... hogy érted? -félelem ült ki sötét, s gonosz arcán.

-Pontosan tudod, mire célzok. Hisz én Te vagyok, nem? -játszottam vele, mire elkapta az ingem gallérját. 

-Te szórakozol velem. -morogta. -Nem lehet...

-Van valami probléma? -nyögtem a kevéske levegőhiány miatt mosolyogva.

-Megpróbálod átvenni az uralmat az álmaidon, igazam van?! -nyomott neki erőből a falnak.

-Eltaláltad. 

-Nem, nem... NEM! -üvöltött az arcomba, mire elnevettem magam.

-Nem csak az álmaimon. -tettem hozzá. -Rajtad is...

-Az lehetetlen. -engedte el a torkomat, így a földre zúgtam. A szorítása helyét tapogattam, hogy újult erővel tudjak beszélni hozzá.

-Most sem hallod a gondolataim. -szuszogtam. -Átvettem az uralmat. 

-Azt hiszed, ennyivel el lehet intézni az egészet, Colin?! ... NEM! -üvöltötte. 

-Semmit nem érnek az értelmetlen szavaid. Még csak ide sem illenek. Ráadásul... te azért jöttél létre a fejemben, mert túlságosan féltékeny voltam, és magányos. A képzeletem szüleménye vagy... akit akármikor megsemmisíthetek. 

-Ez nem így megy... -dörzsölte erősen a halántékát. 

-Oh, dehogynem... elég, ha elképzelem, hogy porrá égsz, és véged.

-NEM!

-Azt hitted, hogy majd annyira a padlón leszek, hogy testet is ölthetsz?! Haha... hát, ezt jól benézted. Most már van elég önbizalmam ahhoz, hogy kiiktassam ezt a sötét énem. 

-Meglátjuk... -kaján mosolya hirtelen kizökkentett. -Meglátjuk ki iktat ki kit. 

-Erre én is kíváncsi vagyok.

-Csak ébredj fel. -mondta. -Ébredj fel!! 

Akaratom ellenére, automatikusan is felkeltem. Éreztem, hogy valami nyomja a halántékom, mire felvezettem bal kezemen a szemem. Azt a pisztolyt szorítottam a fejemhez, amit még alvás előtt az ágy alá rejtettem. Egy pillanatra megrémültem... aztán elnéztem egy filmplakátra, ami a szobám falán függeszkedett, majd szemeimet összeszorítva meghúztam a ravaszt.

Erre az ijedelemre keltem fel. Tudtam, hogy ezt az egészet csak álmodom, hisz nem tudtam értelmezni a poszteren lévő betűket, a való életben pedig tudok olvasni... (mily meglepő)

Azt is tudtam, hogy akit lelőttem, nem én voltam. Csak beképzeltem, hogy én vagyok, miközben a sötét Colin tett próbára. Azt hitte, nem fogom megtenni... azt hitte, nem fogom lelőni őt, de nagyot tévedett. Semmi szükségem nem volt erre az énemre... meg kellett semmisítenem. És sikerült. Végre sikerült...

/ Zayn szemszöge /

 Nagyszerű volt a koncert. Arra a két órára mindent elfeledett velem, viszont a hotelbe érve újra magamba roskadtam.

-Ideje beszélnünk. -battyogott mellém Liam, majd leült, kezét pedig a kanapé tetejére fektette.

-Na igen... mi a baj, Zayn? -Harry vetődött a másik oldalamra.

-Hát... -próbáltam magyarázkodni, de Niall furakodott közém, s Liam közé.

-Mi meghallgatunk.

-Oké, akkor lennétek kedvesek... -próbáltam ismét szóhoz jutni, de már felkészültem rá, hogy Louis is ugrani fog, ezért megálltam a mondatom közepén

-És...? -nézett rám Liam.

-Hol van Louis? -kérdeztem, mire a neve hallatán mögülem ugrott elő. Megrémisztett.

-Rohadj meg, Tommo! -kapott a szívéhez Harry, mire fejét illegetve nevetni kezdett a kis csínytevő.

-Most hogy mindnyájan itt vagytok... beszélhetnék? -emelkedtem ki közülük.

-Hallgatunk. -mondták egyszerre.

-Tehát... már láttátok Sammy-t... -játszottam az ujjaimmal.

-Aranyos lány. -bólogatott Niall.

-Egyetértek! -emelte fel mutatóujját Louis, majd a többi két srác is csatlakozott. Ebből az egészből egy értelmetlen moraj lett, minek véget vetettem azzal, hogy rájuk szóltam.

-Az van, hogy csak pár hete vagyunk együtt... és úgy érzem, hogy nagyon sebezhető a kapcsolatunk.

-Ez természetes, haver... -mondta Harry.

-Na, a te szádra lakat... -húztam el a szám előtt két ujjamat, mintha épp becipzároznám azt. -Neked sosem volt komoly barátnőd.

-Én is azt éreztem, amit te. -vonta meg a vállát. -Azt hittem, Taylor-rel is komoly lesz a kapcsolatom. Szépnek indult, de kiderült róla, hogy egy nagy ribanc. -dőlt neki a kanapénak, miközben beszédhangja unott volt. Látszólag semmi visszahúzó érzelem nem kötődött a sráchoz. Teljesen kizárta magából Taylor-t.

-Ez aztán biztató volt. -mondtam tátott szájjal, nagyra nyílt szemekkel, s mellmagasságba tartott karokkal.

-Komolyra fordítva... szerintem Samantha egyáltalán nem egy Taylor Swift. -szólt közbe Liam. Ő legalább mellettem állt. Bár, szerintem Harry sem akart rosszat. Inkább csak féltett, amit megértettem... még sosem látott engem szomorúnak.

-Ja. -egyenesedett fel Louis. -Hisz annak a nőnek már a lábai közt hevernél... -állította.

-Hát ezt nem hagyhattad ki. Megvártad, hogy ehhez a témához érjünk, hogy le tudj rá csapni, te perverz dög! -kuncogott Niall.

-Férfiből vagyok. És érettebb, mint gondolnátok!

-Oh, Louis... ne kezd... -csapott a homlokára Liam.

-Neked Niall.., -tartott egy kisebb szünetet a mondata közt. -...vaginád van.

-Ez igazán érett gondolat volt. -bólintott a szőke, mire feldúltan letöröltem az arcom.

-Abbahagynátok végre? -álltam előttük tehetetlenül.

-Miattam vagyunk itt, nem? -tártam szét kérdőívesen a két karom.

-Tulajdonképpen a koncert miatt vagyu...

-Louis. -mosolyogtam rá. -Befognád?

-Persze! -felelte.

-Végre...

-Csak akkor, ha megölelsz.

-Mi? -néztem rá értetlenül.

-Gyerünk Zayn, ölelj meg! -tárta szét a kezeit.

-Zayn... öleld meg. -fogta a fejét Liam.

-Öleld meg, vagy sose hagyja abba. -támogatta Liam ötletét Harry.

-Öhm... oké... -mondtam, mire Louis felállt, és magához szorított.

-Ne aggódj. Minden rendben lesz veletek. -suttogta a fülembe, mire elmosolyodtam, és jobban magamhoz szorítottam a srácot.